Ezt csak most olvasom:
"Napi átlagban nagyjából két órát tölt el beszámolók, levelek olvasásával, még úgy is, hogy „megpróbálja minimalizálni, hogy mekkora mennyiségű irathalmazt küldjenek el hozzá”. Ha egy email egy oldalnál hosszabb, automatikusan kitörli, és jellemzően azokat is, ahova be van kopizva.
„Egy ilyen nagyvállalatnál az történik, hogy írnak egy feljegyzést valakinek, akinek erre tényleg szüksége van, és mivel azt szeretnék, hogy jól nézzenek ki, bekopiznak még másik 230 embert”
– indokolta meg, hogy miért szokta törölni az ilyen emaileket.
A kollégáitól azt kéri, hogy egy emailben, jelentésben mindig szerepeljen az alábbi négy szempont:
mit javasolnak a megoldásra
mit jelent ez pénzügyi szempontból
A globális meetingekre való felkészülést szolgáló pre-readek pedig nem lehetnek hosszabbak három oldalnál. Szerinte a betűméretet is meg kell mondani, „mert egyébként lecsökkentik a betűméretet úgy, hogy gyakorlatilag csak nagyítóval tudom elolvasni”.
Uramisten, ő az én emberem!
Törli az emailt, ha 1 oldalnál hosszabb.
Törli az emailt, ha csak CC-ben szerepel rajta.