Őrnagy őrnagy apja józan, istenfélő férfiú volt, aki azt tartotta a világ
legjobb viccének, hogy időnként hamisan mondta be az életkorát. Hosszú kezű, hosszú lábú, istenfélő, szabadságszerető, törvénytisztelő farmer volt, zord individualista, aki úgy vélte, hogy minden támogatás, amit a központi kormány nem farmereknek juttat, a szocializmus beszivárgását jelenti.
Hirdette a takarékos életet és a kemény munka szükségességét, nem
szerette a laza erkölcsű nőket, akik mindig visszautasították. Lucernatermelő volt, és nagyon jól jött ki azzal, hogy nem termelt lucernát. A kormány jól megfizetett minden tonna lucernáért, amit nem termelt. Minél több lucernát nem termelt, annál több pénzt adott neki a kormány, és ő minden pennyt, amiért nem dolgozott meg, földvásárlásba fektetett, hogy növelje azt a lucernamennyiséget, amit nem termel. A hosszú téli estéket a házban töltötte, és nem javította szerszámait, és mindennap már délben kiugrott az ágyból, hogy bizonyosságot szerezzen: nem végeztetett el semmiféle szántóvető munka. Bölcsen nem munkálta földjét, és hamarosan több lucernát nem termelt, mint bárki a megyében. Szomszédok keresték fel őt tanácsért mindenféle ügyben, mert nagy pénzeket keresett, következésképp nagy bölcsnek kellett lennie. „Ki mint vet, úgy arat”, tanácsolta mindnek egyöntetűen, és mindenki így felelt rá: „Ámen.”