Ugyanúgy nem tehet senki arról, hogy jómódú családba született, mint arról, hogy szegény családba. Egyébként ez olyasmi, amit időbe telt felfognom, hogy pl. a férjem se tehet róla, hogy férfinak született és igazságtalanul vagyok rá mérges amiatt, mert őt komolyabban veszik, mint engem. Persze, ha visszaélne vele az más kérdés lenne.
Egyébként nem voltunk NER milliárdos mértékben gazdagok, de jártunk síelni és vitorlázni, és nem volt arról szó, hogy ez valami hű de nagy esemény lenne amire spórolni kell.
Azt hiszem gyerekként nagyon naiv voltam, arról se volt fogalmam, hogy az osztálytársaim egy része azért klikkesedik, mert gazdagabbak a többieknél. Nem tartoztam ebbe a klikkbe, mert a szüleim nem gazdag vállalkozók voltak csak jómódú alkalmazottak. Nagyon sokáig azt se tudtam, hogy vannak nálunk szegényebbek is, főleg mert Ausztriába jártunk télen síelni, nyáron túrázni és ott feltűnően nagyobb volt a jólét.
Nem kaphattam meg bármit amit szerettem volna és nem lehetett a saját vagy az osztálytársaim elképzelése szerinti menő ruhám. Anyámnak nagyon konkrét elképzelése volt arról hogy mit visel egy ún. értelmiségi gyermek. Szép gyerekkori emlékem, amikor a vadkempingezésnél ellopták a ruháinkat a sátorból és ezért egy vidéki város egyetlen áruházából kaptunk új gyerekruhákat és végre lehetett rajta rajzfilmfigura.
Kamaszként már gond volt, hogy volt aki a pénzemért akart velem barátkozni. Nem volt sikeres a dolog, mert a szüleimnek volt pénze nem nekem, de ezt páran nem fogták fel.
Van fogalmam arról, hogy miért marad benne valaki az aranyketrecben.Aamikor el akartam költözni, de a szüleim nem akarták, anyám kb. minden szavával riogatott és manipulált. Például hogy most élvezzem ki, hogy ilyen finom felvágottat ehetek, mert ha elköltözök nem fog rá telni. Nulla visszatartó ereje volt, mert akkor már úgy gondoltam, hogy tömlős sajton is elélek, csak hadd költözhessek el. Később rájöttem, hogy sokkal kevesebb pénzből lehet jól és elégedetten élni, mint mondták. Azóta se tudom, hogy egyszerűen csak fogalmuk se volt, hogy élnek mások, vagy ez a manipuláció része volt. Valószínűleg mindkettő.
Amit még szeretnék hozzátenni, hogy annak ellenére, hogy a családom milyen, a felső középosztálybeli emberek között sőt a tényleg gazdagok között is akadnak jófejek és normálisak. Az emberek ebben a rétegben is főleg sokfélék.
Az első években egyébként tényleg nem vetett fel minket a pénz, amikor a férjemmel összeköltöztünk. De ez igazából nem okozott túl sok nehézséget, meg nem volt vészes a helyzet. A közhiedelem szerint, aki gazdagabb családban nőtt fel, annak utána nehéz lejjebb adnia, de gyakorlatilag erre rengeteg ellenpélda van.
És hogy kivételesen valami jót is mondjak a szüleimről, megtanítottak a természet és a könyvek szeretetére, így gyakorlatilag egy túracipővel és egy könyvtárjeggyel boldog vagyok. (Oké, internet se árt.) Inkább azt volt nehéz pár évvel ezelőtt megszoknom, hogy már nem kell annyira spórolni.
De persze én is ismerek olyat is, aki nem hajlandó eladni a házat, amit nem tud fenntartani, mert neki kell kert és hobbiszoba, és az, hogy jó környéken van. Valahol ez is érthető, főleg ha érzelmileg is kötődik az ingatlanhoz, de például nekem a nagy lakás se igényem.
