Szabadnapom van, szólt az ébresztő hétkor. Faszom, mit csináljak ma?
Bringázok! Félálomban, fogmosás közben vettem jegyet a fél kilences pozsonyi gyorshajóra. Összekaptam magam, bedobáltam pár cuccot a táskába és betekertem a belvárosba.
Épp elkaptam a hajót, az út egy óra volt, és elég unalmaska.
Pozsonyban rájöttem, hogy enni kell valamit, mert otthon még a teámat sem volt időm meginni. McD. :D
Mire végeztem, elkezdett esni az eső, úgyhogy fel a téli softshell és az esőnadrág, aztán indulás.
Pozsonyból kiérve mindenhol szembeszél volt, és a táj iszonyú unalmas volt. Pár perc múlva már Ausztriában, a táj itt még unalmasabb volt, a szembeszél örök.
Egyszer láttam pár kecskét meg birkát, és kb. háromszor kellett nem aszfaltúton is menni kicsit. De hogy az annyira volt gravel mint a Vörösvári út eső után.
Aztán kb nyolc órának tűnő tekerés után beértem Bécsbe, ahol egy gyönyörű olajfinomítón keresztül vezetett az út.
A Dunaparton megálltam ebédelni. (Note to self, legközelebb érdemes kulacsot, meg vizet hozni, ezt az egész túrát ivás nélkül toltam le)
Aztán Prateren át hazatekertem.
Tanulságok: kell egy vékonyabb softshell, vagy valami évszakhoz illő hosszúujjú, mert a téli softshellemet átizzadtam a szembeszélben.
Lehet hogy érdemesebb keményebbre fújni a gumikat, mert szerintem nem lett volna annyival kényelmetlenebb mint amennyivel könnyebb lett volna kemény kerekeken.
Kell egy kulacs, és érdemes vizet is vinni egy útra, mert itt sehol nem volt semmi, csak pusztulat földek meg fák.
Kb. ennyi. Geciunalmas egy út, négy óra nettó kardió volt a szemerkélő esőben. 3/10, would not do it again. Max visszafelé csinálom meg még egyszer, vagy ha nagyon kibaszom magam, akkor oda-vissza. De megcsináltam, ügyes vagyok, erős vagyok.
