srevizavé

Az elmúlt pár hónapban jobb érzés volt magyarnak lenni, mint az elmúlt tizenhat évben bármikor, de azért

"A kutatásuk szerint a válaszadók háromnegyede egyetértett azzal az állítással, hogy a „romák gondjai megoldódnának, ha elkezdenének dolgozni”, több mint felük pedig azzal, hogy „a bűnözési hajlam romák vérében van”.

van még hová fejlődni, na.

Németh Balázs, az egyik legkitartóbb fideszes képviselő felháborodva tett fel egy kérdést a tiszásoknak a Parlamentben: „Egy tiszás influenszerhölgy nyilatkozatát idézi egy tiszás portál (…): »Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást«.” (Pottyondy Edina youtuber mondta ezt, és a szeretlekmagyarorszag.hu számolt be róla – egyik sem tiszás.) Németh azt kérdezte, ezt most már a szeretetország-e, és belefér-e az ilyen, illetve most már erre számíthatnak-e. Tanács Zoltán válasza: „Ön valami perverz látomást vélt ebbe belelátni, de hogyha tájékozott lenne a gyermekirodalomban, akkor tudhatná, hogy ez valószínűleg Micimackóra utalt, ahol a negyedik fejezetben Füles, a csacsi, a szamár elveszíti a farkát. (taps) Nem itt van a történet vége, Micimackónak nagyon jó szíve van, és ő segít megkeresni ezt a leesett testrészt. Bejárják az erdőt, és Bagolynál megtalálják, aki csengős zsinórnak használta ezt a darabot. Micimackónak jó szíve van, visszaadják Fülesnek, mindenki boldog, és a történetet Róbert Gida, aki Micimackónak a gazdája, úgy fejezi be, hogy: »Csacsi, öreg medvém…« A csacsi, az a szeretet kifejezése. Szerintem ezek az influenszerek szeretik a politikusokat, szeretik őket froclizni, lehet, hogy még önöket is szeretik, úgyhogy érdemes elfogadni, hogy nem csak tiszások vannak a médiavilágban, hanem vannak független gondolkodók, akik ismerik az irodalmat.”

Az éles gyakorlat előtt a résztvevők úgynevezett száraz gyakorlást végeztek, majd a dobóállásban éles kézigránátot kaptak. A szabályok szerint a dobónak a biztosítószeget ki kellett húznia, miközben végig szorítania kellett a biztosítókart. A robbanás csak akkor indul el, amikor a kart elengedik, és a gránátot eldobják. A sérült nő elsőre nem tudta kihúzni a biztosítószeget, majd amikor ez sikerült, akaratlanul túlzottan elengedte a biztosítókart, így a gránát működésbe lépett még azelőtt, hogy eldobhatta volna.

Kockázat:

-többen meghalhatnak, vagy súlyosan megsérülhetnek

-tulajdoni kár/jogi felelősség 100 milliós nagyságrend lehet

Pro oldal:

Őszintén szólva én már belefáradtam Ed Zitronba, de ennek most az elején van az elemzés, a végén a rant, szóval ezt lehet még olvasni.

és sztem a későbbi részben azt is nagyon pontosan látja, hogyan kapcsolódik business idiot világa a valódi világhoz

If a journalist gets curious, an LLM can make a good-enough impression of somebody writing software to fool somebody who doesn’t really know what they’re doing, and if you prompt it again and again and again, it can get something functional out the door. This is all it takes for somebody — a reporter or an executive — to extrapolate that because they were able to do something (even though the LLM did it), a subject-matter expert would be able to do even more. 

ezt a jelenséget is éreztem már a bőrömön, nem újságíróval, hanem ahogy a másik cikkben írja, a munka valóságától elszakadt managerrel (csak lusta voltam visszaklikkolni oda onnan kiidézni)

aki érti, hogy mit csinálunk - miből, mit, hogyan - az látja a szemfényvesztést, látja, mennyivel megnehezíti, tévutakra viszi az erőfeszítést

ahelyett hogy a szakmám ismeretében elvégezném a munkát innentől odáig koherensen, álljak neki hallucinált, idióta, kiszámíthatatlan hibákat feltárni és javítani összefüggéstelen lépésekben a folyamat különféle beavatkozási pontjain

ennek tényleg _csak_ akkor van értelme, ha ez a sok extra lépés _valamikor_ a rendszer olyan javulásához vezet, amitől az egész hatása átcsap már támogató jellegűbe. pl ha mint a korábban másik szredben nézett cikkben olvasottak alapján a human in the loop beavatkozási pontokon végzett műveletekből előállítható egy validator, egy szűrő, ami megítéli és javításra (pontosabban újrapróbálkozásra) visszaküldi a terméket. nem egyszer-kétszer, hanem számtalan iterációban

az én saccom most viszont az, hogy mivel az LLM lényegi része ugyanaz, mint ami a hallucinációkat generálja, nem lehet a kiszámíthatatlanságot kiszámíthatóságra, megbízhatóságra konvertálni még egy kemény (nem ai) szűrővel sem. mert nem tudod keménnyé, konkréttá tenni azzal szemben ami az alapjellege, hogy mindig meglep, mindig hallucinál. minél többször dobod vissza az anyagot, annál többször és újabb módokon. ennek nincs vége, nincs üzembiztos határolója

játszani lehet vele, igen, kalandozni, időt tölteni, felfedezni. dolgozni nem

képzelj el egy kézműves műhelyt, ahol emberek nagy szaktudással, személyes elkötelezettséggel alakítanak ki termékeket. játszanak is. felfedeznek is

tedd mellé az ipari tömeggyártás képét, ahol közös erőfeszítéssel kialakított, elsősorban a megismételhetőséget és megbízhatóságot célzó processzek befogásával végzik a munkát

az LLM ebből az első annyiban, hogy megvan benne az ember szeszélyessége (mi is hallucinálunk, és téveszméket tartunk fent és egyebek, az a rész nem idegen tőlünk) és az első antitézise annyiban, hogy nincs meg benne az ember egyedi, eseti ítélőképessége. és a második pedig annyiban, hogy végtelen mennyiségben tud terméket ontani és az antitézise annyiban, hogy semmivel nem vehető rá a következetességre

Ahogy a kiszámíthatatlan és hallucináló emberekből is ki lehet hozni megfelelő keretekkel kiszámítható és precíz munkát, szerintem simán lehetséges a fancy autocomplete köré akkora infrastruktúrát építeni, hogy abból egy használható és menedzselhető végeredmény szülessen. Megkaptad ezzel a technológiával a végtelen írógépen pötyögő végtelen majmot, azzal a bónusszal, hogy mondjuk tudnak angolul -- már csak a szűrőt kell mellérakni, hogy előállítsák a Shakespeare-összest. Fenntartható gazdaságilag az ehhez szükséges compute? Nyilván nem. Tönkre tudja vágni közben a gazdaságot és a társadalmat? Hát persze. De abszolút meg lehet csinálni.

Illetve: a szoftverek 90+%-nak egyáltalán nem kell megismételhetőnek, bővíthetőnek és megbízhatónak lennie. Működnie kell, úgy nagyjából, egy darabig. Ez kb. az a szint, amit elő tud állítani egy egyetemről frissen kikerült fejlesztő (mint anno, meg mostanra megint én is). Ezt meg már most, a mai pillanatban egyértelműen tudja ez a technológia. Persze, hogy nem lehet attól még egy egyenes vonalat húzni mostantól a szingularitásig, de szerintem önálltatás lenne azt mondani, hogy nem automatizálta le a szoftveres szakma a saját belépőszintjét.

barmilyen szoftver elkeszuleset ebben ket dimenzioban lehet abrazolni, egy informalis/formalis es egy absztrakt/konkret tengelyen.

amikor elmeseled a haverodnak egy sor mellett a legujabb startup otletedet, az a bal felso sarok, a kesz szoftver pedig a jobb also.

az a helyzet, hogy az LLM az informalis/formalis tengelyen tudja mozgatni a szoftvert, azaz leirod mit szeretnel (informalisan, szabad szavasan), es az eredmeny a konkret kod (formalis, szintaktikailag valoszinuleg helyes, a szamito altal ertelmezheto kod).

a fuggoleges tengelyen ha mozog, az hallucinacio. ez nem velemeny, hanem teny. pont az a lenyeg, hogy az "absztrakt" informaciotartalma kevesebb mint a "konkret" informaciotartalma. az LLM persze bele tud trafalni hogy mi a "logikus" (ertsd: legvaloszinubb), de by definition itt hallucionacio tortenik.

egyebkent tok vicces, hogy 20-30 eve is a formalizalas automatizalasan dolgozott mindenki (pl. modell-alapu fejlesztes, ahol az volt a terv, hogy majd az UML diagramokbol, meg mindenfele kovetelemy specifikaciokbol fog keszulni a kod). ezt az AI tobbe-kevesbe megoldotta, nem veletlenul hivjak a transformer architekturat annak ami.

az LLM mint glorified autocomplete azert mukodik, mert a kod amit leir az ember, annak az informaciosurusege nagyon kicsi, es kvazi mivel mar ezerszer latta hogy hogy "szoktak" folytatni a kodot, igy szepen ki tudja egesziteni.

elismerem, nagyobb valtozasokat is meg tud csinalni, ha jol van specifikalva, hogy mit kell csinalni. nade mi az egyetlen (jo, az egyik) problema minden szoftver projecten? igen, pontosan ez, hogy nincs jol specifikalva a feladat.

a szoftverfejlesztesben sosem az volt a nehez, hogy milyen lassan gepel a programozo, hanem hogy hany ember kozos gondolkodasa, es hany ember kozos donteseinek eredmenye az elkeszult szoftver (ez az absztrakt -> konkret tengelyen a mozgas).

egy fintech cegnel dolgozok, es az a helyzet, hogy baromira nem a kodolas a kihivas, hanem hogy olyan megoldas keszuljon el, ami a jognak, a compliancenek, a termekfejlesztesnek, az ugyfeltamogatasnak, a marketingnek, uzemeltetesnek, it secnek, penzugynek (meg a joistennek) elfogadhato, es meg a usereknek is tetszik.

nyilvan ha az AI B2B SaaS otletedet kell lekodolni, akkor persze go ahead, vibecodeold le aztan valaki vagy felvasarolja a ceget, vagy kidobod a kukaba. en sajnos (szerencsere?) nem tehetem meg, hogy ilyen lazan fejlesszek, ma is tobb milliard forint ertekben ment at a rendszereinken az emberek penze, tegnap is tobb milliard ment at, es valoszinuleg holnap is tobb milliard fog atmenni.

a szoftverfejlesztesben sosem az volt a nehez, hogy milyen lassan gepel a programozo, hanem hogy hany ember kozos gondolkodasa, es hany ember kozos donteseinek eredmenye az elkeszult szoftver (ez az absztrakt -> konkret tengelyen a mozgas).

Őszintén szólva én már belefáradtam Ed Zitronba, de ennek most az elején van az elemzés, a végén a rant, szóval ezt lehet még olvasni.

és sztem a későbbi részben azt is nagyon pontosan látja, hogyan kapcsolódik business idiot világa a valódi világhoz

If a journalist gets curious, an LLM can make a good-enough impression of somebody writing software to fool somebody who doesn’t really know what they’re doing, and if you prompt it again and again and again, it can get something functional out the door. This is all it takes for somebody — a reporter or an executive — to extrapolate that because they were able to do something (even though the LLM did it), a subject-matter expert would be able to do even more. 

ezt a jelenséget is éreztem már a bőrömön, nem újságíróval, hanem ahogy a másik cikkben írja, a munka valóságától elszakadt managerrel (csak lusta voltam visszaklikkolni oda onnan kiidézni)

aki érti, hogy mit csinálunk - miből, mit, hogyan - az látja a szemfényvesztést, látja, mennyivel megnehezíti, tévutakra viszi az erőfeszítést

ahelyett hogy a szakmám ismeretében elvégezném a munkát innentől odáig koherensen, álljak neki hallucinált, idióta, kiszámíthatatlan hibákat feltárni és javítani összefüggéstelen lépésekben a folyamat különféle beavatkozási pontjain

ennek tényleg _csak_ akkor van értelme, ha ez a sok extra lépés _valamikor_ a rendszer olyan javulásához vezet, amitől az egész hatása átcsap már támogató jellegűbe. pl ha mint a korábban másik szredben nézett cikkben olvasottak alapján a human in the loop beavatkozási pontokon végzett műveletekből előállítható egy validator, egy szűrő, ami megítéli és javításra (pontosabban újrapróbálkozásra) visszaküldi a terméket. nem egyszer-kétszer, hanem számtalan iterációban

az én saccom most viszont az, hogy mivel az LLM lényegi része ugyanaz, mint ami a hallucinációkat generálja, nem lehet a kiszámíthatatlanságot kiszámíthatóságra, megbízhatóságra konvertálni még egy kemény (nem ai) szűrővel sem. mert nem tudod keménnyé, konkréttá tenni azzal szemben ami az alapjellege, hogy mindig meglep, mindig hallucinál. minél többször dobod vissza az anyagot, annál többször és újabb módokon. ennek nincs vége, nincs üzembiztos határolója

játszani lehet vele, igen, kalandozni, időt tölteni, felfedezni. dolgozni nem

képzelj el egy kézműves műhelyt, ahol emberek nagy szaktudással, személyes elkötelezettséggel alakítanak ki termékeket. játszanak is. felfedeznek is

tedd mellé az ipari tömeggyártás képét, ahol közös erőfeszítéssel kialakított, elsősorban a megismételhetőséget és megbízhatóságot célzó processzek befogásával végzik a munkát

az LLM ebből az első annyiban, hogy megvan benne az ember szeszélyessége (mi is hallucinálunk, és téveszméket tartunk fent és egyebek, az a rész nem idegen tőlünk) és az első antitézise annyiban, hogy nincs meg benne az ember egyedi, eseti ítélőképessége. és a második pedig annyiban, hogy végtelen mennyiségben tud terméket ontani és az antitézise annyiban, hogy semmivel nem vehető rá a következetességre

Ahogy a kiszámíthatatlan és hallucináló emberekből is ki lehet hozni megfelelő keretekkel kiszámítható és precíz munkát, szerintem simán lehetséges a fancy autocomplete köré akkora infrastruktúrát építeni, hogy abból egy használható és menedzselhető végeredmény szülessen. Megkaptad ezzel a technológiával a végtelen írógépen pötyögő végtelen majmot, azzal a bónusszal, hogy mondjuk tudnak angolul -- már csak a szűrőt kell mellérakni, hogy előállítsák a Shakespeare-összest. Fenntartható gazdaságilag az ehhez szükséges compute? Nyilván nem. Tönkre tudja vágni közben a gazdaságot és a társadalmat? Hát persze. De abszolút meg lehet csinálni.

Illetve: a szoftverek 90+%-nak egyáltalán nem kell megismételhetőnek, bővíthetőnek és megbízhatónak lennie. Működnie kell, úgy nagyjából, egy darabig. Ez kb. az a szint, amit elő tud állítani egy egyetemről frissen kikerült fejlesztő (mint anno, meg mostanra megint én is). Ezt meg már most, a mai pillanatban egyértelműen tudja ez a technológia. Persze, hogy nem lehet attól még egy egyenes vonalat húzni mostantól a szingularitásig, de szerintem önálltatás lenne azt mondani, hogy nem automatizálta le a szoftveres szakma a saját belépőszintjét.

tettem bele kokusztejet. te jossz

So this is the Panasonic PRONOTE PD CF-62, it's a Pentium 133mhz running Windows 95, released in August 1996. Panasonic did this sort of trick more than once, they did a similar thing with an under-keyboard CD-ROM drive in the PD CF-41, from 1995.

This one is so fancy because that's not just a self-loading under-keyboard laptop CD-ROM drive, it's a HYBRID PD/CD-ROM self-loading under-keyboard laptop drive! It has to be this complex because it takes PD discs (which are the size of caddies) and caddyless CD-ROMs!

So what's PD discs?

They're an optical format by Panasonic, the Phase-change Dual (or Phase-change Disc). They're from 1996, store as much as CD, but are rewritable... much like the later CD-RWs which used basically the same technology, just in a slightly different format. Unlike CD-RWs (which you had to burn (usually), they acted like a hard drive, fully rewritable at any point. That's why the disc is hard-sectored, which you can see through the shutter gap. Those vertical lines indicate where sectors start and end.

So yeah, this laptop has a complex drive that can take both types of discs, and the whole thing folds under the keyboard. Fucking wild.

But the root reason, of course, is that they did this because it's a cool design, and they wanted to do that. Why did they think this was cool, why did they want to do this?

Pervert reasons.

This Tumblr post is the first time someone has explained to me *why* I couldn’t feed them before those instances.

every single time i have had to say, "i understand that if he had food or water, he could aspirate it into his lungs under anesthesia. i am not lying to you." THEN someone would make a little note and i would stop being repeatedly asked.

not a single time was that risk explained to me. the only reason it came up was because i already knew. i still don't understand why it isn't standard pre-op counseling or pre-op check information, when me as a parent acknowledging the actual risk also put THE MEDICAL STAFF at ease because i conveyed that i had informed understanding as reason to not lie about giving my kid food.

Egyébként pedig annak, hogy "ne tedd", elégnek kellene lennie. Szerintem.

A szülő dohányzása nem akut életveszély a gyereknek, ellenben egy folyamatos, hónapokig tartó súlyos kellemetlenség leszokni. Teli gyomorral altatva lenni ezzel szemben konkrét életveszély, ami pár órás nehézséggel megelőzhető. Szerintem sem oké terhesen cigizni, de tök fontos őszintének lenni ezzel kapcsolatban, mert ha összemossuk, akkor az emberek nem hülyék, és azt a következtetést vonják le, hogy hát egy teljes generáció megszületett úgy, hogy a szülők dohányoztak, az Évi a szomszédban is elszívott napi négyet-ötöt, hát akkor csak mondják a hülyeséget az orvosok. Közben persze nagyon nem ugyanaz néhány krónikus betegség 10-20%-kal nagyobb kockázata, mint a műtőasztalon megfulladni.