nemrég kipróbáltam egy szlovák kauflandos bevásárlást, nem amiatt mentem ki, de ha már ott voltam, gondoltam nézzük meg, hazafelé útba tudom ejteni, tehát nem egy előre eltervezett akció volt. alapvetően én sem tapasztaltam, hogy a égösszeg jelentősen kevesebb lett volna, mint itthon, aztán hazaérve a feleségemmel átnéztük a blokkot és arra jutottunk, hogy ha az ember tudatosan rákészül és úgy vásárol, akkor azért lehet spórolni, de én nyilván nem így csináltam. ami viszont szembeötlö, az az, amiről vakmajom is írt, hogy a kínálat sajnos már tényleg szélesebb, mint az itthoni boltokban és hát gondolom, ha egyre többen járnak ki, ráadásul olyanok, akiknek nagyon nem mindegy, mi mennyibe kerül, akkor árban is jobban ki lehet jönni.
De egyébként szerintem ebben az egészben nem is ez az érdekes, sokszor elveszünk az ilyen részletekben, ami persze a hatalom és a propagandagépezete részéről egy tudatos szándék, hogy akkor most a vásárlóerőparításos román gdp meg minimálbér ha kétszer deriváljuk utána négyzetre emeljük és arányosítjuk, akkor nem is magasabb. Miközben abba kellene belegondolni, hogy mit szólt volna az átlag magyar 30 évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna neki, hogy 2025-ben magyar emberek ROMÁN boltokba járnak majd át vásárolni. vajon akkor így látatlanban milyenre értékelték volna azoknak a kormányoknak a teljesítményét, akik arra szorulnak, hogy izzadva magyarázzák, hogy hát nem is úgy kell nézni azt a mutatót, amiben jobbak nálunk.