Tudod, a feltétlen öröm valahogy olyan, mint amikor nyáron, a legnagyobb hőségben, egy betonmólóról a hűsítő vízbe fejest ugrasz. Egy pillanat, amikor semmi más nem számít. Nincsenek feltételek, nincsenek elvárások, csak a tiszta, elemi létezés boldogsága.
Nem kell hozzá semmilyen különleges ok, nem kell megvárni, amíg eléred a céljaidat, vagy amíg minden tökéletes lesz az életedben. Egyszerűen csak jön, mint egy hirtelen zápor, és mindent eláraszt. Olyan, mint amikor egy kisgyerek nevetését hallod, és te is önkéntelenül elmosolyodsz. Vagy amikor egy régi baráttal találkozol, és hirtelen minden gondod elszáll.
Ez az öröm nem függ semmitől, nem kell érte megküzdeni, nem kell kiérdemelni. Ott van benned, mindig is ott volt, csak néha elfeledkezel róla. De ha megállsz egy pillanatra, és igazán figyelsz, akkor megérezheted a jelenlétét. Ez a fajta öröm olyan, mint egy meleg ölelés, ami megnyugtat és feltölt.
Nem kell megmagyarázni, nem kell elemezni, egyszerűen csak élvezni kell. Mert a feltétlen, hirtelen jött öröm az élet legnagyobb ajándéka.
Talán az a legszomorúbb(?) igazság ebben az egészben, hogy ezt a fajta magától értetődő, tiszta örömöt legbelül csak a gyerekek tudják igazán átélni. Ők még nem cipelnek felesleges poggyászt. Nem kérdezik meg maguktól ugrás közben, hogy mi lesz holnap, nem rágódnak a tegnapon, és pláne nem érdekli őket, hogyan mutatnak majd a fotókon. Egyszerűen csak léteznek, teljes valójukkal abban a pillanatban, amiben éppen vannak.
Mi, felnőttek, pedig sokszor csak próbáljuk utánozni ezt a könnyedséget, keressük a receptjét, miközben ők maguk a recept. Talán az egész felnőtt létünk nem más, mint egy hosszú, néha kicsit fárasztó utazás visszafelé, ahol újra meg kellene tanulnunk tőlük, hogyan kell csak úgy, mindenféle ok nélkül, tiszta szívből a mély vízbe ugrani.
A felnőtt világunk tele van „ha” és „majd” kezdetű mondatokkal. Majd ha meglesz az új munka, ha elutazunk, ha hétvége lesz, ha minden elintézendő feladat végére pontot teszünk – akkor majd megengedjük magunknak a boldogságot. De a feltétlen öröm pont tesz ezekre a szabályokra.
A gyerekek ezt még ösztönösen tudják. Náluk az öröm nem egy elérendő cél, hanem a létezés alapállapota. Nekik nem kell magyarázat egy hatalmas nevetéshez. Elég egy furcsa formájú felhő, egy pocsolya, amibe bele lehet ugrani, vagy egy bogár, ami átmászik a cipőjükön. Talán az igazi szabadság valahol ott kezdődik, amikor újra merünk gyerekek lenni, és megengedjük magunknak, hogy mindenféle feltétel nélkül, egyszerűen csak jól érezzük magunkat a bőrünkben.
romaincrisis
pixelskylines
titsay
turnnoffyourmind
