cyb3rmind

Not everyone stays.

Some people arrive for only a season,

like an unexpected wind

that stirs the silence

and then moves on.

And yet,

after some people,

we look at the same sky differently,

listen to the same songs differently,

remember old days differently.

Not because they stayed forever.

But because, while they were here,

they left something real behind.

A smile.

A story.

A few honest moments.

Maybe that’s all it is.

People come and go.

The footprints remain.

Yesterday is history.

Tomorrow is a mystery.

Today is a gift.

Bőr alatt

Éjszaka súlya van a fájdalomnak.

A város lassabban mozog.

Arcok úsznak el mellettem,

mintha minden arc te lennél.

A fény hidegen ölel át,

mint egy idegen kéz.

A testem emlékezik dolgokra,

amikre az ész nem akar.

Izmokban húzódott döntések,

félbehagyott mozdulatok.

Vannak esték, mikor tudom,

nem fér rám többé a tegnap.

Le kell vetni, mint ruhát,

amit régóta kihíztam.

Valami újra él bennem,

a csendben.

Nem kér semmit,

nem szid le.

Régi falaim repedeznek,

és nem fáj újrafesteni őket.

A szív alatt más ritmus van,

és végre hallom.

Tükörben néha megállok.

Nem keresek választ.

A szemem nem kér számon,

csak figyel,

mintha tanulna.

Nem lettem jobb se rosszabb,

csak pontosan én.

Vannak esték, amikor érzem,

hogy nem fér rám a múlt év.

Le kell vetni,

mielőtt rám nőne,

visszavonhatatlanul.

A mozdulat már nem drámai,

inkább ösztönös.

Valami újra él bennem,

a csendben.

Nem siet,

nem magyaráz.

A zaj kívül marad,

bent tisztul a tér.

A szív alatt más ritmus van,

és nem akar eltűnni.

Ha holnap kérdeznék, ki vagyok,

nem mondanék történetet.

Csak állnék egy pillanatig,

és lélegeznék.

Mert van, amit nem kell tudni.

Elég érezni. 💔

de az nem te voltál.

Magamat vetítettem rád,

és te visszatükröztél hamisan. 💔

I saw someone in you

who was never really there.

I projected myself onto you,

most írok neked.

Magamnak. Mindenkinek.

Nem számít, olvassa-e bárki.

Attól, hogy kiírom magamból,

egy kicsit jobban vagyok.

Túl vagyok rajta. Elengedtem. A szívem gyógyul.

Azt hiszem, ez a kapcsolat egy régi mintázat volt,

amit csak mostanra ismertem fel igazán:

mire van szükségem, és mire nincs.

Eltelt öt hónap azóta, hogy összetört a szívem.

Gyászoltam. Sírtam.

Aztán felálltam, meghúztam a határaimat,

és végre jól vagyok.

Érdekes az élet:

amikor bezár egy kaput, valóban kinyílik sok másik.

Az egyik ajtót én magam nyitottam ki.

Féltem tőle,

de boldogság szűrődött át a réseken,

és éreztem: ez jó lesz nekem.

Tizennégy éve Hollandiában éltem több mint egy évig.

Amikor hazaköltöztem, biztos voltam benne,

hogy magyar férjet, magyar szerelmet szeretnék.

Azt hittem, csak az anyanyelvemen vagyok képes igazán szeretni

- és viszont szeretve lenni.

Ez a kép most mégis megdőlni látszik.

Mert az ajtón túl valaki Hollandiából várt rám.

Egy mély barátság,

amiből mára valami egészen más lett.

Valami mély. Valami különleges.

Félek.

De remélek is.

A régi rossz mintázat nem törte meg a lelkem.

Még mindig képes vagyok szeretni.

És hinni.

Talán így kellett lennie.

Talán most van itt a jó idő,

a jó hely,

A múltból tanulok, építkezem belőle, ez a legtöbb, amit megtehetek önmagamért.

Hiszem, hogy ez egy új szint. Olyan, ahová csak veszteség után lehet megérkezni.

Leültem csendben, figyeltem a belső hangomra, az érzéseimre,

és kapuk nyílnak meg előttem, olyanok, amikről eddig csak álmodni mertem.

Remélem a legjobbat.🤍

Babe, this is a bad time

When we met it felt so right

I really like you now

Just need some time somehow

I want to be your friend

Meet somewhere when we mend

When the time is good for us

Don’t want to make a run

Please don’t leave me alone

I need you near my home

We have such similar things

Our hearts on the same strings

This diary feels so heavy

But your words keep me steady

Reading each line you wrote

Gives me hope and helps me cope

Time heals us all

Even when we stumble

In the face of trouble

Nem szól már semmi,

a levegő is recseg a szobában,

mintha nem bírná tovább a hallgatást.

Az asztalon ott maradt a kávésbögre,

rajta egy fél szívlenyomat,

nem töröltem le.

Az idő azóta körbe forog,

mint egy katica, ami nem talál ki az ablakon.

Néha nekirepül a falnak,

aztán csak leül a porba.

Nem írok többé rád,

de minden gondolat veled kezdődik.

Nem küldöm el őket,

csak elmondom halkan a plüssömnek,

ahogy egyszer neked mondtam volna.

A zenék sem hazudnak,

minden dalban ott vagy valahol,

egy fél sorban,

egy mély hangban,

amit csak én hallok ki.

A tömegben sem kereslek,

mégis arcod után kap a szemem.

Minden arc te vagy.

A hiány nem múlik el,

csak megtanul bennem élni,

mint egy csendes macska,

ami néha mégis felmorog.

És mikor hajnalban újra felébredek,

hallom, a múlt halkan beszél,

nem felejtek, csak próbálok élni.

És még mindig ott fekszem,

abban az ágyban,

ahol te utoljára feküdtél velem. 🥀

csak én nem érzem már, hogy itt vagy.

Talán én változtam, vagy te lettél üresebb?

Nézlek de már alig látlak, hallak de alig érlek el. 🥀

• ha visszajönne, ne felejtsd el, mennyit sírtál miatta

• nem tett érted semmit igazán, ami ne lett volna alap egy kapcsolatban

• nem voltál neki elég jó, mindig talált valami kifogást

• mennyi fájdalmat okozott a gyerekes játszmáival

• darabokra törte a szíved 💔🥀

• egy proli miatt, akivel amúgy nem is matcheltél

• amíg a komfortzónáját nem bántottad, addig veled volt

• sosem kért bocsánatot őszintén, csak elfordult

• amikor leginkább szükséged lett volna rá, sehol sem volt

• mindig azt éreztette veled, hogy te kérsz túl sokat, pedig csak a minimumot akartad

• amíg te őrlődtél és sírtál, ő másnak csapta a szelet gond nélkül

• mindig volt benne egy kis gúny, egy kis cinizmus, amikor felelősséget kellett volna vállalnia

• az empátia helyén csak üres reakciók voltak

• megkérdőjelezte az érzéseidet, miközben ő volt az, aki megtörte a bizalmat

• elhitte, hogy bármit megtehet, mert te úgyis megbocsátasz

• végig azt éreztette veled, hogy te vagy a túlérzékeny pedig csak szerettél

• amikor randit javasoltál, hirtelen “nem volt pénze”, de valahogy másokra mindig jutott

• csak eljátszotta, hogy nincs lehetősége, valójában nem te voltál a prioritás

• “hosszú sétákra” ment, miközben órákra eltűnt, nem válaszolt semmire, éreztetve hogy semmit nem jelentesz

• elérte azzal, hogy azt mondta szeret, hogy megkérdőjelezd a saját érzéseidet, miközben pontosan érezted, hogy valami nincs rendben

• volt, hogy három órán át azt sem tudtad, hol van, te aggódtál, ő meg csak hallgatott

• a telefon és az üzenetek is csak falak lettek, nem hidak

• eljátszotta, mintha szabadságra lenne szüksége, miközben te csak egy kis őszinteséget kértél

• a végén kiderült, hogy közben megismerkedett egy nővel percekkel előtte még mást mondott, aztán hirtelen csak ennyit: “ja, már előtted is ismertem”. mintha semmi sem számított volna, mintha te lettél volna a buta, paranoiás, amiért nem hittél neki, ez volt az a pillanat, amikor tényleg minden leesett.

• egyszerre akart birtokolni és szabad maradni

• mindig ő volt féltékeny a semmire

Közben meg ő csalt meg önmagával és mással is, mert te erődön felül próbálkoztál, beletettél mindent, amit tudtál, ő pedig már félig kint volt a kapcsolatból.

🥀 … 💔

Elengedlek 💔

Nem akartam elhinni, hogy változol,

Hogy a szavaid mögött más arc mosolyog.

Kérdeztem, de mindig ügyesen tereltél,

Én meg újra és újra elhittem, amit meséltél.

Az este, amikor kimondtad azt a mondatot,

Nem kiabáltam, csak bennem tört el valami ott.

“El is vittem”, ennyi volt az igazság,

És hirtelen minden addigi kép darabokra hullt.

Nem kérlek, hogy gyere vissza,

Nem várok bocsánatot.

Csak szeretném megérteni,

Hogyan lett a valóság ennyire hamis.

Te már máshol jársz, én meg itt maradtam,

De lassan megtanulok nélküled lélegezni.

Nem akarok több “mi lett volna, há”-t,

Elég volt a félmondatokból, a kételyből, a játszmákból.

Most először nem téged figyellek, hanem magamat,

És csendben elengedem azt,

ami nem volt igaz soha.

Nem kereslek többé, nem várok már,

A történetünk véget ért,

nincs visszaút, nincs már,

nincsennek szavak.

Csak egy emlék maradt,

amit lassan elengedek,

Mert én többet érdemlek annál,

Csak nézlek 💔

Nem tudom mikor történt,

de eltűnt a fény a szemedből.

Most már csak ridegen áll ott,

ahol régen otthon voltam én.

Próbálok nem érezni,

de minden emlék beszél.

A csended hangosabb,

mint bármelyik szó volt rég.

Csak nézlek, és nem értesz,

az idő megállt kettőnk között.

Nem szólunk, de minden mondva van,

a szívem már tudja, hogy régen vége van.

Azt hittem, megmenthetjük ezt a csodát,

de csak én hittem komolyan.

Te már félúton kifordultál,

én meg ott maradtam ohh némán.

Minden perc egy darabot visz,

amit nem kapok vissza már.

A neved bennem maradt,

de te rég messze jársz.

Ohh Csak nézek, és nem értesz,

az idő megállt kettőnk között.

Nem szólunk, de minden mondva van,

a szívem már tudja, hogy régen vége van.

Nem mondom ki, csak érzem,

ahogy lassan elsétálsz.

Nem kiabálok már utánad,

Mert a csend is eléggé fáj.

Csak nézek, és nem értesz,

az idő megállt kettőnk között.

Nem szólunk, de minden mondva van,

Ma már nem kell küzdeni,

csak lapozni és katt egy másik.

Az internet csodája:

lelkek cserélhetők, mint a profilképek.

A hűség és a kitartás szótárból törölve,

feledésbe merült értékek.

Az első nagyobb probléma?

Már csomagolja is a bőröndjét a lélek.

Belegondolva,

ha így élünk,

feleséget és férjet is lecserélünk.

Az első nagyobb repedésnél,

mint törött kijelzőt.

Romlott világ,

ahol az emberek nem tartanak ki,

mindig új testet és lelket keresnek,

mielőtt a régi

igazán mély lehetne.

Pedig az új szívnek is megvan a hibája,

ott is bármikor elhal a fény.

Nem hoz erőt, vagy kémiát,

Átlépni a valóság küszöbét

ezeken a fájdalmas estéken,

pirulák után nyúlva forgolódni

számolva hányszor jutsz eszembe,

hogy végre aludni tudjak: nélküled!

A kis plüsst a hajam alá gyűröm,

merevség érződik a nyakamból,

átjár mindent az üres feszesség.

Az érintéseim megtapadnak a falon,

végigjár a szemem az üres helyeden.

Csak az a régi matrica lóg ott,

melyet együtt ragasztottunk,

de már ez sem az igazi, félig elszakadt…💔

Nehéz rátekinteni,

mert annyiszor néztünk farkasszemet,

amitől már könnyezem most is

pislogástól mentesen.

Megpróbálom elviselni a hiányod,

hogy felkelt a gyötrő álmokból kifelé,