#hangom

🥀 … 💔

Elengedlek 💔

Nem akartam elhinni, hogy változol,

Hogy a szavaid mögött más arc mosolyog.

Kérdeztem, de mindig ügyesen tereltél,

Én meg újra és újra elhittem, amit meséltél.

Az este, amikor kimondtad azt a mondatot,

Nem kiabáltam, csak bennem tört el valami ott.

“El is vittem”, ennyi volt az igazság,

És hirtelen minden addigi kép darabokra hullt.

Nem kérlek, hogy gyere vissza,

Nem várok bocsánatot.

Csak szeretném megérteni,

Hogyan lett a valóság ennyire hamis.

Te már máshol jársz, én meg itt maradtam,

De lassan megtanulok nélküled lélegezni.

Nem akarok több “mi lett volna, há”-t,

Elég volt a félmondatokból, a kételyből, a játszmákból.

Most először nem téged figyellek, hanem magamat,

És csendben elengedem azt,

ami nem volt igaz soha.

Nem kereslek többé, nem várok már,

A történetünk véget ért,

nincs visszaút, nincs már,

nincsennek szavak.

Csak egy emlék maradt,

amit lassan elengedek,

Mert én többet érdemlek annál,

🍨  Hangom   🍬

🐹 Peach ice cream  [Twotuckgom ]      Helado de durazno

Csak nézlek 💔

Nem tudom mikor történt,

de eltűnt a fény a szemedből.

Most már csak ridegen áll ott,

ahol régen otthon voltam én.

Próbálok nem érezni,

de minden emlék beszél.

A csended hangosabb,

mint bármelyik szó volt rég.

Csak nézlek, és nem értesz,

az idő megállt kettőnk között.

Nem szólunk, de minden mondva van,

a szívem már tudja, hogy régen vége van.

Azt hittem, megmenthetjük ezt a csodát,

de csak én hittem komolyan.

Te már félúton kifordultál,

én meg ott maradtam ohh némán.

Minden perc egy darabot visz,

amit nem kapok vissza már.

A neved bennem maradt,

de te rég messze jársz.

Ohh Csak nézek, és nem értesz,

az idő megállt kettőnk között.

Nem szólunk, de minden mondva van,

a szívem már tudja, hogy régen vége van.

Nem mondom ki, csak érzem,

ahogy lassan elsétálsz.

Nem kiabálok már utánad,

Mert a csend is eléggé fáj.

Csak nézek, és nem értesz,

az idő megállt kettőnk között.

Nem szólunk, de minden mondva van,

nem nagyon van hangom. Mármint csütörtök este berekedtem, másnap reggelre nem tudtam beszélni. Tegnap délután kicsit javult a helyzet, anyukám mindenféle csodaszert adott, hogy jobb legyen, de aztán éppen olyan fázisba jutott a hangom, hogy két rozéfröccs után azt képzeltem, én vagyok Axl Rose és Tina Turner szerelemgyereke. Ezért aztán ma reggelre semmi sem maradt az egyébként selymes kiscicahangomból, a fiúm pedig nem ad puszit, ha kérem, mert azt mondja, ez olyan érzés, mintha egy mutáló 14 éves kisfiúnak adna, ami szerinte elég zavaró.

Mindenesetre a 4 éves keresztfia egész délután azon röhögött, hogy suttogok, úgyhogy azt hiszem náluk az empátia nem egy genetikusan öröklődő tulajdonság.