🥀 … 💔
Elengedlek đź’”
Nem akartam elhinni, hogy változol,
Hogy a szavaid mögött más arc mosolyog.
Kérdeztem, de mindig ügyesen tereltél,
Én meg újra és újra elhittem, amit meséltél.
Az este, amikor kimondtad azt a mondatot,
Nem kiabáltam, csak bennem tört el valami ott.
“El is vittem”, ennyi volt az igazság,
És hirtelen minden addigi kép darabokra hullt.
Nem kérlek, hogy gyere vissza,
Nem várok bocsánatot.
Csak szeretném megérteni,
Hogyan lett a valóság ennyire hamis.
Te már máshol jársz, én meg itt maradtam,
De lassan megtanulok nélküled lélegezni.
Nem akarok több “mi lett volna, há”-t,
Elég volt a félmondatokból, a kételyből, a játszmákból.
Most először nem téged figyellek, hanem magamat,
És csendben elengedem azt,
ami nem volt igaz soha.
Nem kereslek többé, nem várok már,
A történetünk véget ért,
nincs visszaút, nincs már,
nincsennek szavak.
Csak egy emlék maradt,
amit lassan elengedek,
Mert én többet érdemlek annál,
amit itt kaptam.
