mert nem harcoltál mert hagytad, hogy én vigyem a kettőnk súlyát

hazudtál nem szavakkal hanem azzal hogy hagytad, hogy elhiggyem

hogy ez számít

hogy én számítok

„majd megoldjuk” mondtad mintha lenne egy ajtó amit csak később nyitunk ki

azt mondtad ezt akarod mintha a vágy valamit jelentene ha nincs mögötte lépés

haragszom mert olyan volt amilyen még soha és ezzel nem kezdtél semmit

mintha nem is lenne jelentősége hogy két ember így találkozik

mintha csak egy kurva epizód lennék amit letudsz aztán mész vissza a langyos leveshez a szép életedhez

és hagytad hogy egyedül égjek tovább

itt állok a sötétben

a szívem lángol hiába

mert előttem egy fal kurva nagy néma

nem hallak nem látlak

és most már tudom nem is jössz át rajta

Élek, hogy mind ezt takarjam.

Létezni minek akarjak,

Itt miért is maradjak.

Alvás elől is menekülök.

Rémálmok elé kerülök.

Rohamaim újra elő jönnek.

Átalakulnak elfojtott könnyek.

Stressz miatt nem pihenek.

Gyorsan érem mély szinteket.

Ha sírni látnak, letagadom.

Egyedül érzem: elakadom.

mégis élveztem,

vággyal telített szenvedély,

Fényből született, mégis árnyék lett,

csendben hordoz egy eltört eget.

Szeme mélyén ott ég a múlt,

egy elveszett dal, mi visszahúz.

Nem kér már szárnyat, sem csodát,

csak egy helyet, hol nem fáj tovább.

Az ég túl messze, a föld túl rideg,

két világ között rekedt idebenn.

De minden lépésében ott a remény,

hogy egyszer újra fény lesz a sötét.

Bukott angyal — így nevezik őt,