Nektek is szokott mesélni a napfelkelte?
Én bevallom, amikor elkezdem nézni a narancsos messzeséget, egy könyvtárnyi történettel leszek gazdagabb.
Mikor minden csendbe burkolózik, és a hajnal első sugarai megsimogatják az ébredező virágok, még nyíló szirmait, melyek megváltásként várják a reggeli locsolást, vagy egy vággyá vált, hűvős esőzést.
Ott vannak a madarak is, akik bár az idegeinkre mennek, összehangolt énekükkel, harmóniába terelik a reggeli bárány felhőket. Az is igaz, hogy megannyi kocsi, haj, és ruha ocsúdik fel, mikor egy nem várt égből pottyant ajándék lepi meg, mégis...ezek nélkül nem lenne igazi a reggel
Vagy az ébredező város zajai. Az egyre hangosodó buszok morajlása, néhány kései autó helyett, mókus kerékben ragadt, fáradtságtól izzó szemű embertársaink sietsége, az utálatuk tárgyul szolgáló munkahelyükre.
Aztán ott van a Te történeted, ami most kezdődik el. Lehet Te is egy vagy a mókus kerékben ragadt munkás emberekkel, lehetsz egy égen terelő madár, vagy egy szirmát tárogató virág, egy dolog közös bennünk.
Mindannyian a reggeli napsütés áldozata vagyunk, mely kirángat minket egy másik világból, amit csak egy koffein dömping segít átvészelni.
Nézz fel az égre, majd élj a saját mesédben, amit úgy hívnak:
"Élet"
