Étvágytalanság az, amikor az üres gyomrodba

Üres ételt és italt juttatsz be,

Ahogyan ültem kint a szakadó esőben

Messzebbre néztem.

Az égen a fecskék kétségbeesett szárnycsapkodásait láttam.

Azon gondolkoztam, hogy ők is csak az esőben

azért menekülnek, hogy ne ázzanak meg.

Rájöttem, én is ilyen tehetetlen és kétségbeesett vagyok.

Én is az esőben ültem, és pont téged vártalak.

Szinte ugyanolyan tehetetlen.

Hisz te sosem jössz el, a madarak pedig megáznak.

Megvan az érzés, mikor szerinted csináltál magadról egy jó fényképet, majd mikor 30 másodpercnél tovább nézed kitörlöd, és csúnyának látod magad?

De kár, hogy bennem az űr,

A helyes dolgoktól boldog,

Ilyenek az emberek.

Félnek a rossztól, ami az egész életüket körülöleli. Nem kapnak levegőt a saját kalitkájukban.

Miért gondolom úgy, hogy ez nem marad így?

Nem fáj már.

Elengedtelek.

Mindig azt hiszi az ember, hogy ő más, ő nem olyan, ő nem tenné meg.

Ha csak egyszer láthatnád az én szememmel, hogy látlak téged.

Ha csak egyszer érezhetnéd, mit érzek irántad.

Ha csak egyszer tudnád mindazt, ami bennem folyik.

Ha csak egyszer szerethetnél úgy, mint én téged.

Nem vagyok érdekes, nem tudlak az ujjam köré csavarni, nem vagyok az, akiket te eddig megkaptál. Nem tudok beszélgetni, nem tudok könnyen megbízni, sőt, néha azt sem tudom ki vagyok. De azt tudom, hogy, ha igazán kellek, megkapod a szívem, amelyet rengetegen tönkre tettek, megkínoztak, és mindig maguk után szétszórva hagyták darabjait. Oda adnám azt a darabot, amely még érintetlen, amire nagyon sokáig vigyáztam. Benned megbíznék,

melletted tudnám ki vagyok.