#zenekar

Az idő bár gyorsabban elrepülne, május végét várják tűkön ülve. Nehéz volt nekik jegyhez jutni, de már most nyugodtan tudnak aludni.

Tripla koncertet ad Azi és csapata, robban tőlük majd a telt Aréna. Lelkes követőközönsége vagyunk, és mindannyian tombolni fogunk.

Hangossá válik miattunk a stadion, felejthetetlen élmény lesz, az biztos. Ria-Ria, Hungária ezt skandáljuk, Azahriah-át tapsviharral várjuk.

A színpad lassan füstfelhőben úszik, háttérben az aranyló nap égre kúszik. Amikor a zenészek helyüket foglalják, a rajongók Azahriah nevét kiáltják.

Fészek a gitárral elkezdi a bulit, doboknál pedig Isti a ritmust veri. A billentyű hangja sikít Ruben kezei alatt, miközben Azi a színpadra szalad.

Az Introvertált dallam, ha felcsendül, negyvenezer ember énekbe lendül. Beindul a nagy történelmi pillanat, elkezdődik a trilógia sorozat.

használható, hozzám való..."

Hülye álom volt ez is amúgy, pedig nem is ettem tele magam, nem is néztem horrort, jól is aludtam, mégis megint ez a hurcolkodás álmomban, hogy semmim sincs és azt a keveset, ami az enyém és amik amúgy értelmetlen dolgok (tusfürdő, vállfa, képkeret, stb) azokat hurcolászom egy hatalmas (tényleg hatalmas, liftes, folyosós) épület szobáiban ide-oda, különböző vackaimra amik inkább kotorékok mint szobák, mert sehol sem lakom valójában. Közben eltűnt a táskám és valaki ajánlotta, hogy ad egy nagy, csíkos ágytakarót, kössem bele a vackaimat, és vegyem a hátamra a batyut. Mint a cigányok – gondoltam – meg azt is, hogy leszarom hogy néz ki, mindent csak meg kell oldani, szarni rá, minek látszik, akik azzal foglalkoznak azok nekem senkijeim. Amúgy ilyen szar magányokat élek meg álmomban is, hogy nincs semmi stabilitás. Közben folyton keresnek, folyton interakcióznak velem, valami zenekar is volt az egyik szobában és oldjam meg a nememlékszemmmit, és megoldottam és akkor részegen ott nagyon örültek, én meg arra gondoltam, hogy dehát ezek is csak bolondok, a franc se akar velük lógni. Nem tudom a csók hogy volt. Csak arra emlékszem, hogy nagyon is valóságosan nyálas és igazi volt meg volt benne egy kis sietség, hogy na jó ez most ennyi, ennyire van idő. Gyanítom, hogy én kezdtem. Aztán a másnapra emlékszem, hogy izgultam, hogy nem a csók az érdekes, hanem az utána mert egy csóknak vagy visszacsókolásnak annyiféle oka lehet, de másnapra az ember átgondolja, hogy oké, hogy zöld a lámpa, de mi is legyen. A másnapi találkozás az sokkal sokkal parább egy ilyen csók után. Meg még álmomban is szorongtam attól, hogy most akkor majd mindig nekem kell ezt a dolgot mozgatni? Csókolózunk, ha megcsókolom, beszélünk, ha beszélek, dugunk, ha magamra rántom? Ültem az asztalnál, jött és hátulról belecsókolt a nyakamba. Ez még álmomban is meglepett.

A helyes dolgoktól boldog,