#hegek

Szeretnék egy tetoválógépet

rózsaszín markolattal,

mintha ettől kevésbé lenne komoly,

amit csinálok magammal.

18-as tűt kérek hozzá,

ne finomkodjunk,

nem díszíteni akarok,

hanem emlékezni.

Legyen vastag a vonal,

hogy messziről is látszódjon,

hol hibáztam el magam,

hol nem javítottam ki időben semmit.

Ne legyen árnyékolás,

a szégyen nem igényel átmenetet.

A bőr tudja a dolgát,

megtart mindent, amit rábízok.

Ha már nem tudok felejteni,

legalább legyen olvasható,

amit elrontottam.

De mai napig nem felejtettem egy percet se és minden nap gondolok rád...

Amikor szerzel egy mély sérülést, általában gyorsan leszorítod, hogy elálljon a vérzés, leragasztod valamivel és hagyod gyógyulni. Ha ügyes vagy és nem piszkálod, beforr és hamar rendbe jön. Csak hagyni kell neki időt…

De ha hülye vagy -márpedig az vagy- és idő előtt feltéped a sebet, elkezd újra vérezni. Megint belehasít a fájdalom, őrjöngsz, hogy miért nem hagytad békén, hiszen megint hagynod kell neki időt, hogy regenerálódjon… Aztán a következő alkalommal lehet, hogy újra felszakítod, mert azt gondolod, már biztos, hogy nem fog annyira fájni, mint akkor, először. És igazából tényleg nem is szúr már annyira, nem vérzik úgy, mint az első alkalommal. De még csak-csak megsért, még úgy-ahogy kicsordul belőle egy pár csepp vér, szóval újfent pihentetned kell. És ezt így folytatod… Mint egy ördögi kör: feltéped-dühöngsz-letapasztod, feltéped-dühöngsz-letapasztod… És arra leszel figyelmes, hogy minden alkalommal egyre kevésbé vérzik, egyre kevésbé nyilall bele. Mígnem eljön egy pont, amikor már egyáltalán nem vérzik, de még csak nem is sajog.

Ami szuper! Csak hát épp ott maradt egy ronda heg. Amire emlékezni fogsz. Valószínűleg örökké. De talán nem is baj. Legyen csak ott. Emlékezz rá. Idézze fel minden egyes alkalommal a pillanatot, hogy mekkora fájdalmat okozott neked akkor, amikor szerezted. Juttassa eszedbe, miért vagy itt. Hogy kerültél ide. Mi hozott ide.

Neked csak egy vicc volt, de azzal tisztában vagy nekem mennyit jelentesz? És esetleg az már eszedbe jutott, hogy én hányszor akartam  a halálba menekülni? Mennyi gyógyszert lenyeltem ez miatt? Lassan 2 éve ez megy folyamat, és én hamarosan teljesen beleroskadok, és te? Te csak éled a kis életed, játszod a törhetetlent. Én pedig majd meghalok azért, hogy megbeszélhessem ezt veled, annyit sem engedsz, hogy ismerősök legyünk. Mitől félsz? Félsz, hogy az igazsággal kell szembe nézned? Mit csináljak? Mond meg mit csináljak? Várjak míg észhez térsz? És ha csak akkor jössz rá mindenre, mikor én már a föld alatt vagyok MIATTAD? Akkor mit fogsz tenni? Bánni fogod az egészet, de már mindegy lesz, mert visszahozni nem tudsz. Mit tennél ha eléd állnék, és megmutatnám az alkaromon lévő mély hegeket? Az is vicces lenne? Vagy azon is nevetnél csak ha egy búcsúlevél lenne a postaládád mélyén? Az is vicces lenne számodra? Felfogod mit teszel? Nem tudom, mit kéne már tennem, hogy el tudjalak engedni, vagy megtudjam veled beszélni! Beléd betegedtem, és neked erről fogalmad sincs. Tudod miket vágtam a szüleim fejéhez indokolatlanul, csak is miattad? És esetleg érdekelne téged az, hogy mennyi embert bántottam meg az miatt, mert próbált megvédeni tőled? Rosszabb vagy mint a kábítószer, a függőd lettem, és mire letudnék állni rólad, megjelensz, és ismét kaparok utánnad. Mikor lesz ennek vége? Megfogjuk valaha beszélni?