Versek kávéhoz

Ha majd itthagylak téged, kérlek, ne félj, majd óvlak odaátról, hogy ne érj buta véget, hogy ne boruljon rád hirtelen az éj.

Oldják iszákjukat a csendesülő, alacsony fellegek, omlik az ártatlan, együgyű hó a háztetők felett. A füst elkapja derekát, együtt forognak, úgy imbolyodik a világ, ahogy ők imbolyodnak.

Húzzák már komoly szarvasok az ünnepet, szájuk körül az esti pára s az eltűnt gyermekkor lebeg. Omlik a hó, ömlik a hó, nem nézi, hova hull, csak bámulnak a szarvasok, szarvukon gyertya gyúl.

Szép a fenyő télen-nyáron, sose lepi dermedt álom: míg az ágán jég szikrázik, üde zöldje csak pompázik.

Emlékezés egy világháborús karácsonyra

Az égbolt elsötétedett. S akár a végitélet zord fellege tört volna ránk, a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz! A házak és a kertek, az egész törékeny világ, éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át puhán és észrevétlen, a hangtalan meginduló és puha hóesésben,

AZ ÜNNEP AZÉ AKI VÁRJA

Aki magot szór ablakába és gyertya vár az asztalán. A várók nem várnak hiába. Egy angyal kopogott talán?

Szárnysuhogás az ablakon túl – vigyázz! Kinézni nem szabad! Künn az angyalhad térül-fordul, egy pillanatra látszanak.

A karácsonyfát hozzák – hallod? – egy koppanás, és leteszik. Fényben úszik az üvegajtód, s megint suhogás. Mi ez itt?

Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág, karácsonyszagú és meleg. “Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!” Ez az angyali üzenet.

Hóbafagyott levelet kaparász dideregve a szellő. Duzzadt, mint tele zsák: hóval telik újra a felhő. Nincsen csillag, a fák feketéllő törzse hatalmas. Megfagy az őz nyoma is. Készül le a völgybe a farkas.

Megölte valaki magát,

Az hozta ezt a rút időt.

Fuj a szél, táncol a tányér

A borbélyműhelyek előtt.

Hol a boldogság mostanában?

Barátságos meleg szobában.

A napszámos, napszámosné Tuskót fürészel és hasít; Daróc pólyában gyermekök A szélvésszel versenyt visít. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.

Jár nagy léptekkel föl s alá A katona az őrhelyen, És számlálgatja lépteit; Kínjában mást mit is tegyen? Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.

A hosszulábu drótostót Kopott gubáját cepeli; Az orra érett paprika, S hidegtől folynak könnyei. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.

Barangol a vándorszinész Egy falutól a másikig; Meleg ruhája nincs ugyan, De mindazáltal éhezik. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.

Hát a cigány?... vacog foga A rongyos sátorok alatt; Kopogtat a szél és bemegy, Bár a cigány nem szól: szabad! Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.

Megölte valaki magát, Az hozta ezt a rút időt. Fuj a szél, táncol a tányér A borbélyműhelyek előtt. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.

A Télnek fehér asztalánál, Óriás magyar asztalon Megindult a lakodalom.

Inség-lakájok hurcolják föl A jó siralom-étkeket S millió vendég ténfereg.

Serlegekben a bú sötétlik, A bú aludt vérű bora: Szörnyüséges Úrvacsora.

És nem jön kedve Tél-királynak Asztalt bontani s kérdeni, Pedig vón válasz, de mennyi.

Csak a vendégek sokasulnak S a nincsen lakomája foly S a könnyektől szőkül a bor.

Ha a Tavasz majd egyszer eljön, Asztalt bont és rendet teremt, Nem lesz már itt csak csupa rend.

lakatlan kő, hever a hátam,

emlékek nélkül, nélkülem,

az évmilliók halott hamujában.

Ünnepi csendben fényes a mécses, készül a mézes, illata édes,

tojás, liszt,cukor, zsír, fűszer kell bele sok, összerakom gyorsan, ha ügyes vagyok!

Liszthó szitálgat, szállnak a pelyhek, mintha leszállna a földre a felleg,