#magyarvers

mikor megkönnyezek valamit,

ami szép volt,

megvigasztal a gondolat,

hogy lakozik bennem egy csoda,

ami nem hagy el,

amit nem vehet el tőlem

sem az irigység

sem a rosszindulat,

Tudod,

ebből az érzésből táplálkozom,

miatta össze sem csuklom,

ha elesek is, érte felállok,

ha sírok is elmosolyodok,

talán,

ha végleg elalszom,

érte akkor is felébredek.

én vagyok a kalitkába zárt madár

de a lelkem nincs ketrecbe zárva

ez add nekem majd kulcsot a zárhoz

A te szorongàsaid vagy az enyémek?

Félsz. Félsz, hogy bánthatsz. Néha titkon én is. De a szerelmem erősebb. Ezért megpròbálom. Lehet végül minden rendben jön, mert sikerül... És ha nem, akkor talán nem veszek többé levegőt, és majd 2 méterrel a föld alatt találkozunk.

Minden rosszra és minden jóra, így járunk, élünk, vágyunk.

Ez egy szintetikus szer, amitől néhányaknak borzasztó az a másnap,

De vannak úgy, mint ő meg én és immunissá válnak.”

már gondolatban elszívtam négy doboz cigit.

már gondolatban kijártam az egyetem első félévét.

már gondolatban megettem,megrendeltem,megfőztem a legundorítóbb kajákat.

már gondolatban megismertem rengeteg új embert amiből csak kb hárommal leszek jóban.

már gondolatban összepakoltam a cuccaim,vettem egy új bőröndöt,összepakoltam a fürdőből a sok kencét és elindultam a vonat megállóba .

Mit megjósoltam párszor

Hogy te legyek én

Sok haragból építettem várat

Bár ez engem nem igazán izgat

Boldogságomból feszültséget

Vágyaimból szoronogásokat készítettél

Bár sokszor nem értem magam

De talán te se érted magad

Élsz mert élned kell

Talán egyszer megértesz

De akkor már korcs leszek

Tudom, hogy szerettél.

Akkor meleg nyár volt,