#adventivers

Fejem fölé a csillagok jeges tüzet kavarnak, az irgalmatlan ég alatt hanyattdölök a falnak.

A szomorúság tétován kicsordul árva számon. Mivé is lett az anyatej? Beszennyezem kabátom.

Akár a kő, olyan vagyok, mindegy mi jön, csak jöjjön. Oly engedelmes, jó leszek, végig esem a földön.

Tovább nem ámitom magam, nincsen ki megsegítsen, nem vált meg semmi szenvedés, nem véd meg semmi isten.

Hóbafagyott levelet kaparász dideregve a szellő. Duzzadt, mint tele zsák: hóval telik újra a felhő. Nincsen csillag, a fák feketéllő törzse hatalmas. Megfagy az őz nyoma is. Készül le a völgybe a farkas.

lakatlan kő, hever a hátam,

emlékek nélkül, nélkülem,

az évmilliók halott hamujában.

Ünnepi csendben fényes a mécses, készül a mézes, illata édes,

tojás, liszt,cukor, zsír, fűszer kell bele sok, összerakom gyorsan, ha ügyes vagyok!

Liszthó szitálgat, szállnak a pelyhek, mintha leszállna a földre a felleg,