“Megfelelő ember, de rossz időben”

Odjęto wam szaty białe, Skrzydła i nawet istnienie, Ja jednak wierzę wam, Wysłańcy.

Tam gdzie na lewą stronę odwrócony świat, Ciężka tkanina haftowana w gwiazdy i zwierzęta, Spacerujecie oglądając prawdomówne ściegi.

Krótki wasz postój tutaj, Chyba o czasie jutrzennym, jeżeli niebo jest czyste, W melodii powtarzanej przez ptaka, Albo w zapachu jabłek pod wieczór Kiedy światło zaczaruje sady.

Mówią, że ktoś was wymyślił Ale nie przekonuje mnie to. Bo ludzie wymyślili także samych siebie.

Głos - ten jest chyba dowodem, Bo przynależy do istot niewątpliwie jasnych, Lekkich, skrzydlatych (dlaczegóż by nie), Przepasanych błyskawicą.

Słyszałem ten głos nieraz we śnie I, co dziwniejsze, rozumiałem mniej więcej Nakaz albo wezwanie w nadziemskim języku:

zaraz dzień jeszcze jeden zrób co możesz.

-

All was taken away from you: white dresses, wings, even existence. Yet I believe you, messengers.

There, where the world is turned inside out, a heavy fabric embroidered with stars and beasts, you stroll, inspecting the trustworthy seems.

Shorts is your stay here: now and then at a matinal hour, if the sky is clear, in a melody repeated by a bird, or in the smell of apples at close of day when the light makes the orchards magic.

They say somebody has invented you but to me this does not sound convincing for the humans invented themselves as well.

The voice — no doubt it is a valid proof, as it can belong only to radiant creatures, weightless and winged (after all, why not?), girdled with the lightening.

I have heard that voice many a time when asleep and, what is strange, I understood more or less an order or an appeal in an unearthly tongue:

day draw near another one do what you can.

----

O aniołach

Czesław Miłosz 1911-2004

----

Elmenekül…Minden egyes szép és jó dolog után eltűnik napokra. Menekül az érzései elől. Menekül előlem és talán saját maga elől is. Nem tudom milyen érzései vannak. Mindig csak a szavak, néha tettek is. De én mindig visszavárom, mindig várom és minden egyes alkalommal mikor eltűnik hiányzik. De minden eltűnés után, visszatér. Visszatér és mintha semmi nem történt volna, onnan kezdjük az egészet, ahol abbahagytuk. Mi Ő? Végzetnek nem mondanám. Ő nem az a végzet típusos. De, egyszerűen ebből az ördögi körből nem tudok kiszállni. Mintha nem is az ördög lenne, hanem az ellentétje. Ő a jó, a szép, a kedves és a figyelmes Férfi, ami minden nőnek az álma. De mégis…. Mégis egy lecke lehet? Egy örökre szóló plátói szerelem? Sosem tudom meg, miért jött az életembe. Pont Ő, pont most, pont akkor…

De amit te tettél velem az megbocsájthatatlan..