#szar

Nem akarom hogy minden napom rólad szóljon, tovább kell lépnem. Nincs szükségem arra hogy azon agyaljak, hogy jó döntés volt e, mert az volt. Jobbat érdemlek, még akkor is ha most nehéz és ijesztő az út amit be kell járnom. Szóval kérlek menj és járj más fejében, de az enyémből szállj ki.

Nem vagyok jól. Nagyon nem, mégis eljátszom, hogy minden szuper. Úgy érzem meghaltam és a szellemem van jelen. A világ halad tovább, a napok, hetek telnek. Én pedig megragadtam egyhelyben. Nem tudok megmozdulni, nem tudok egy lépést se tenni előre, pedig futnom kellene, hogy végre utolérjem a világot. De nem hogy futni nem tudok, sétálni sem, egy lépés pedig borzasztóan fáj. A földön fekve kúszok és nézem ahogy minden elhalad mellettem. Már nem tudom ki vagyok és emiatt kivagyok. Hova tűnt belőlem az élet? A boldogság, a vágy hogy küzdjek és megvalósítsam a céljaimat? Hol van az az énem aki szerethető? Hol van? Hova tűnt? És ki ez az ember akit a tükörben látok? Hol az élet a szeméből? Ki ez? Ez lennék én? Egy roncs? Hogy jutottam el idáig? Mi történt? És mikor lesz vége? Annyi kérdés és válaszom egyikre sincs. Talán itt a vége. Vége mindennek. Nekem ennyi jutott talán, több nem. Hisz a legnagyobb vágyam jelenleg hogy elaludjak és többé ne keljek fel. Szép vége lenne a történetemnek.