Ket elbaszott lelku ember talalkozik majd egymasba szeretnek.

az amikor reménykedsz, hogy majd egyszer együtt lesztek egy helyen, egy országban és egy lakásban, együtt, közösen, ezáltal tervezgetitek a közös jövőtöket...

az amikor alig látod a szerelmed (javarészt csak képeken).. havonta, két havonta vagy akár több hónap is, de mégis kitartasz mellette...

az, amikor alig várod, hogy újra találkozzatok, készülsz is rá sok mindennel, de mégis eszetekbe jut, hogy nemsokára megint elmegy a másik...

az amikor alig látod, de mégis mintha már ezer éve ismernéd, hiába nem tudsz róla még mindent, hisz ehhez egy rendes kapcsolatban is több év kell...

az amikor telefonon át mindent megosztotok egymással, a történéseket, gondokat..

az amikor egy kisebb vita nagyobbá válhat, hisz nem vagytok egymás mellett, hogy megnyugtassátok egymást (de más probléma esetén nagyon jó az a megnyugtató hang)...

az amikor minden egyes búcsú sírásba torkollik...

az amikor mindegyikötöknek van egy célja abban az országban, ahol jelenleg vagytok, ami egykor majd a jövőtöket ápolja majd

Bele szeretnéd élni magad, azonban nem megy..

aki olyan erősen megfog, hogy azóta se tudod teljsen kiverni a fejedből, gondolsz rá, rá tekintesz, megnézed oldalát és képeit hiába "léptél" túl rajta és van más, de teljesen a túl lépés nem történt meg és teljesen nem is fog.. talán ez volt a szín tiszta és valódi szerelem..

és van akivel együtt vagy, szereted de az a fajta mély kötődés, szerelem nem alakul ki, bárhogy is erőlködsz/szeretnéd.. ezt nem mi befolyásoljuk és nem is tudjuk irányítani, szóval nem is mi tehetünk erről, hanem az érzelmek/érzések vagy akár emlékek. Ekkor van az, hogy egy film láttán megfogalmazódik bennünk, hogy "bárcsak én is ilyen szerelmes lennék" vagy "bárcsak én is ilyet éreznék".. szeretni szereted a másik felet és jó vele de mégse teljes..

Lelked mint a tulipán, átvészeli a hideg telet csendben, láthatatlanul.