... aztĂĄn egyszer csak elfĂĄradsz, bele fĂĄradsz az egĂ©sz szĂnjĂĄtĂ©kba Ă©s azt veszed Ă©szre, hogy lesz@rod mĂĄsok vĂ©lemĂ©nyĂ©t, Ă©letĂ©t. MĂĄr nem keresed sĆt kizĂĄrod az embereket az Ă©letedbĆl, mĂĄr nem Ă©rdekel a sok problĂ©mĂĄjuk amikkel mindig tĂ©ged kerestek meg s vĂĄrtĂĄk el tĆled, hogy meg old a szĂĄnalmas kis Ă©letĂŒket,de amikor baj volt Ă©s neked lett volna szĂŒksĂ©ged rĂĄjuk hirtelen mindenki tĂșl elfoglalt volt... MĂĄr nem mondasz el senkinek semmit... Ă©s igazĂĄbĂłl nincs is mit mondanod... A kĂ©rdĂ©sre, hogy hogy vagy zsigerbĆl jön a kösz, jĂłl Ă©s te? Egy mosoly kĂsĂ©retĂ©ben... Pedig te is tudod, hogy kamu... Nem vagy jĂłl... Gyenge, kimerĂŒlt Ă©s fĂĄradt vagy...de nyilvĂĄn Ășgysem Ă©rdekel ez senkit Ăgy egyszerƱbb hazudni...
Bele nĂ©zel a tĂŒkörbe Ă©s nem ismered fel azt aki vissza nĂ©z rĂĄd... IsmerĆsnek tƱnik, de nem tudod ki az Ă©s, hogy hova tƱnt az Ă©let a szemĂ©bĆl....