Tényleg megérné másokat beengedni a lelkünk legmélyebb zugaiba?
Szeretettel ittasan azt mondom, hogy igen…viszont.
Picit olyan Ă©rzĂ©s engedni ennek a hirtelen Ă©rkezĹ‘ csábĂtásnak, mint mikor szesztĹ‘l mámorosan nagy mosollyal az ember szerelmet vall az elĹ‘tte állĂłnak.
Akkor ott, a legjobb ötletnek tűnik. No de a másnap…
Másnap érkezik a szégyen, az hozza magával kézen fogva a rettegést a magánnyal.
S egyszerűen megállás nĂ©lkĂĽl kattognak azok a bizonyos fogaskerekek, hogy na mĂ©gis, hogyan szĂşrhattunk el Ăgy mindent.
Végül pedig beletörődik az ember, hogy megint túl sokat mutatott, és legközelebb Isten bizony még jobban odafigyel arra, hogy jobban vigyázzon a kis titkos szentélyére.





















