#noemislamrebeka

Jó, értem

Baromira szeretethiányos vagy

Oké, értem

Akarsz valakit, akivel megoszthatod az életed

Rendben, értem

Volt valakid, aki szeretett és te voltál a mindene

De te eldobtad

Öhm

Ez az egész kezd olyan lenni, mintha csak én akarnám ezt annyira,

Amennyire te ezekszerint már nem.

Mondjuk úgy, csak már nem érdekel.

Vagy csak kedvességből,

Esetleg mert megbántani azért mégsem akarsz,

De hogy úgy amúgy,

Már full tele van velem mindened,

Hogy én miért erőltetem,

Amin látom,

A legnagyobb bajban

Harcoltam veled,

Érted

Önzetlenül.

Majd, mikor megszűnt rám szükségednek lenni

Eldobtál.

Pedig én nem viszonzást vártam cserébe

Csak annyit,

Az, amikor nagyon zavar valami,

De nem tehetsz ellene semmit.

Amikor valamit nagyon akarsz,

De sehogy sem éred el.

Az, amit a legjobban utálsz,

Amikor kicsúszik a kezedből az irányítás.

Semmit sem tehetsz, csak nézed,

Ahogyan minden össze omlik körülötted.

És a végén csak egy kérdés marad:

Várni rád,

Majd átölelsz.

Mellkasodon pihen fejem,

Szívverésed, s gyengéden szorító karod

Biztonságában,

Boldogan,

Együtt

Elaludni.

Oh igen,

Miért fáj ennyire, hogy újra csalódnom kell?

Ha 10 év múlva felébredsz reggel,

Boldog lennél,

Ha én feküdnék melletted?

Vagy inkább az a kérdés:

Boldogabb lennél,