Minden ember elenyész,

Mindegyik bűnhődő egész.

Mindegyik gondtól sajdul,

S mindegyik beletörődve jajdul.

Sétálnak, mint szürke foltok,

Idegesen egymás ellen fordultok.

Ezt nézni egyre rosszabb,

Es ezzel élni egyre hosszabb.

Ezt látva nem tudom merre.

Merre menjek csak ne erre!

Ne legyek olyan mint ők!

De egyre jobban megtörök.

Süllyedek mélyre, mint mindenki,

Abba a mocsokba hol nincs senki.

Vagyis mindenki de egyedül,

Egyedül, mert a magány elterül.

Elterül, ahogy mindenki elfog,

Elfogy, ahogy én is elfogyok.

El, de ezt senki sem látja,

Aki látja az meg nem akarja.

Nem akarja ahogy én sem,

Nem törődök, ahogy senki sem.

Így lesz minden emberből folt,

Hol jártál, amikor minden percben magammal küzdöttem?

Hol voltál, amikor az üvöltésem törte meg az éjszakát?

Hol jártál, amikor senki se hitte, hogy túl közel a halál?