#hiszem

Amikor azt hiszem, hogy minden javul egyszercsak *bumm*...

Mikor újra elkezdtünk találkozgatni, úgy voltam vele, hogy nekem nem kell most egy jó ideig kapcsolat, eleget szenvedtem, meguntam és elegem is lett. Nem akartam több csalódást, sírást. Azt hittem nincs már erőm küzdeni senkiért. Úgy éreztem, hogy kb egy teáskanál érzelmi szintjén állok. Aztán elkezdünk egyre többet találkozni, egyre több időt töltöttünk együtt, és elkezdtem azt érezni, hogy a törött szívecském kezd újra összeállni. Egy az egyben elkezdtem érezni. Kurva gyorsan jött minden. Sokszor eltöprengsz azon, hogy lehet hiba volt, lehet túl elsiettük a dolgokat. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem igazad van, de tudod mi? Ez életem eddigi legeslegszebb hibája. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok tudni szeretni valakit. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire szükségem lesz valakire, mint rád. Megijeszt a tudat, hogy ilyen gyorsan beléd szerettem. Régen mindig kinevettem másokat, akik olyan szövegekkel jöttek, hogy a másik nélkül nagyon üresnek érzik magukat. Most eljutottam arra pontra, hogy mindezt megértettem. Minden ilyen szöveg, minden dal végre értelmet nyert számomra is. Mikor nem vagy velem, felemészt a hiányod. Mikor velem vagy, én vagyok a legboldogabb. Mikor pedig veszekszünk szabályosan fáj még a létezés is. Tudom, hogy sok hibám van. Tudom, hogy sokszor hülyén, meggondolatlanul és kifejezetten gyerekesen viselkedem. Azt is tudom, hogy ezt nem kifejezetten díjazod, de amint láthatod, minden erőmmel azon vagyok, hogy jóvá tegyem minden hibámat és hogy megjavuljak, hogy végre büszke lehess rám. Az elmúlt héten sokat veszekedtünk, tudom. Majd kicsinált az egész. Nem mondod, de tudom, hogy téged is. Érzem, ahogy neked is fáj. Minden veszekedésnél fel hozod a hibáimat, meg a hülye, meggondolatlan viselkedésemet. Mindig elmondod, hogy egy felnőttnek nem így kellene viselkednie, de igazából te sem viselkedsz teljesen úgy. Megpróbálsz elmenekülni, miközben te magad is tudod a szíved legmélyén, hogy azzal semmit sem oldasz meg. Problémák és nehézségek mindig is voltak, vannak és lesznek, de egy igazi felnőtt ott marad és megpróbálja rendbe hozni a dolgokat. Ha engem ott hagysz, attól még a problémáktól és a nehézségektől nem szabadulsz meg. Igen, talán azoktól, amik hozzám köthetőek igen, de jön a következő, ami azt jelenti, hogy vele együtt új problémák is lesznek. A problémákból fel kell nőni és meg kell tanulni együtt megoldani őket, hisz ezért alkotunk egy párt, nem de? Meglepődtél, amikor minden veszekedès után, megkérdezted, hogy hogy vagyok képes így is kitartani melletted ès azt válaszoltam, hogy azért, mert szeretlek. Tudod, a veszekedés nem tud eltántorítani és emiatt nem foglak kevésbé szeretni. Végre úgy érzem, hogy megkaptam a másik felem, nem fogom harmadjàra is elengedni. Szeretlek, bazdmeg. És tudom, hogy mindent meg fogunk tudni oldani ketten együtt, mert már nem az van, hogy te és én, hanem az, hogy mi. Hiszek bennünk. Kettőnkben. És abban is, hogy még sokáig eljuthatunk, ha nem hagyjuk ezt most annyiban. A sors létezik, semmi sem történik véletlenül. Okkal sodort minket újra össze az élet, egy ennyi nem állhat kettőnk közé.

Miért fáj ennyire, hogy újra csalódnom kell?