#remeny

A hó szelíden hullott az éjszaka csendjében, a fagyos szél finoman csípte Jackson arcát. A férfi egy kihalt utcasarkon, egy omladozó fal tövében gubbasztott. A fák ágai nehezen tartották el a rájuk rakódott súlyt, és a házak ablakain keresztül meleg fények pislákoltak, mintha csak a boldog idők emlékei akarnának beszűrődni az éjszakába. Csak a szeme volt élő; a teste, a lelke, a reménye már régóta megdermedt. Fázott és éhes volt. Egy száraz kenyérdarab volt minden vagyona – és még az sem sokáig marad nála.

– Szép kis karácsony, ugye? – mormolta az éjszakának, miközben ujjai közé szorította a kenyérhéjat. A fejében emlékek cikáztak: a gyerekei kacaja, a felesége mosolya, a kandalló melege és az ünnepi asztal ínycsiklandó illata. Egy másik élet volt az, egy másik világ.

Ekkor léptek zaja törte meg a csendet. Lassan, félénken egy ázott kutya közeledett. A bundája piszkos volt, a teste reszketett, és a szemei ugyanazt a magányt tükrözték, amit Jackson érezett. A kutya apró lehelete, mint fehér füstcsíkok, felhőket alkotott a hideg levegőben.

– Hé, te is a rövidebbet húztad, ugye? – szólalt meg Jackson, és egy halk sóhajjal letört egy darabot a kenyérből. – Na, gyere, együnk együtt!

A kutya habozott, de az éhség erősebb volt a félelménél. Óvatosan odasomfordált, és mohón bekapta a falatot.

– Hát, te sem vagy válogatós – mosolygott keserűen Jackson, és letette maga mellé a maradékot. – Ne félj, nincs sok, de megosztom.

A kutya leült mellé, és csendben nyammogott. Jackson elővett egy kopott műanyag flakont, amiben néhány korty víz lötyögött.

– Tessék, barátom, idd ezt meg. Nekem már úgyis mindegy.

Ahogy a kutya befejezte, kíváncsian felnézett rá, majd orrával gyengéden megbökte a férfi kezét. Jackson a kutya fejére tette a kezét, és megsimogatta. Az érintés valamit felébresztett benne, amit azt hitte, már régen elveszített. Az emlékek fájdalma helyett most valami más kezdett el formálódni a szívében. Talán valami, amit az év minden napján hiányolt.

– Tudod, nem hittem volna, hogy valaha még lesz társaságom. Hogy lesz valaki, akiért érdemes továbbmenni.

A kutya meleg teste mellett Jackson már nem fázott annyira. A magány sötétje is halványodni kezdett. A férfi felnézett az égre, és bár semmi nem változott körülötte, úgy érezte, valami mégis változott benne. A karácsony éjszakáján, a hideg levegőben egy apró szikra kezdett el pislákolni.

– Talán mégsem olyan rossz ez a karácsony – suttogta, miközben a kutya hozzá bújt. – Ha mást nem is, de a szeretetet nem vehetik el tőlem. Ez maradt nekem. És neked is adok belőle.

A hó lassan beborította őket, de ők ketten nem mozdultak. Ott, a hideg éjszaka közepén, Jackson szívében ismét pislákolni kezdett a melegség, amit a szeretet és az együttérzés táplált.

Aurora Amelia Joplin /novella/

— Tényleg? A kurva életbe is hát akkor ki volt melletted ? A magány? Bocs h én ember számba vettelek is valaha…