#hegy

Naszály

Mentem fel a hegyre anyám lakásához és azon gonolkodtam, hogy amikor majd eladom, akkor eltűnik az utolsó biztos pont is az életemből. Nem anyám halála lesz az utolsó pont mert ő már jóideje nincs velem, hanem az, amikor már nem buszozok fel, arra amerre gyerekkorom óta szinte semmi sem változott. Csinosították a házakat, de ez a zöldövezeti villanegyed, itt nem bontanak, nem építenek. Szerettem volna itt élni. De a lakás szar, nem lennék benne boldog. Még akkor sem, ha el tudnám felejteni a képeket, ahogy a halott apámat kiviszik vagy ahogy anyám ült az ablaknál, nem reagál rám, de folyamatosan magában beszélt. Nade nem is ez az érdekes, hanem az, hogy azon gondolkodtam mennyire szükségünk van a biztos kapaszkodókra. Talán ezért igértetjük meg, hogy holtomiglan, holtodiglan, mert még aki megcsalja a másikat, az is bele tud kapaszkodni az igéret állandóságába. Aztán lesz a gyerek az állandóság, az ő léte. Aztán azt is el kell engedni. És abból is fel kell állni. Persze, megmarad, hogy a gyerekem a mindenem, de neki már én nem. :) és ez így egészséges. Folyton rugalmasnak lenni, mindig alkalmazkodni, mindig változni, tanulni, alakulni megállás nélkül – nagyon fárasztó. Az ember tényleg vágyik rá, hogy valami legyen ami biztos. Ami állandóság érzést ad. Mert a folyamatos változás valójában stresszes. Szóval mentem ott, ahol valahogy lassabb folyású az idő, és meg is kavarodik minden, mert amikor ott megyek egyszerre vagyok kisgyerek és kamasz és fiatal felnőtt és középkorú és öreg is, ami még nem is vagyok, de majd leszek, és van egy rész, ahol mindig hallom a magassarkú cipőm kopogását abból az időből amikor mentem haza hétvégén és vittem apámnak az ajándék sört. Nem volt nagyivós, de örült neki. A rágondolásnak. Nem megyek arra többet, mert nem lesz ott dolgom. Azért nem fogom megtartani a lakást, hogy ne vesszen el ez az időtlenség. Annál több eszem van. Szóval arra jöttem rá, hogy nagyon nehéz így élni. És befolyásolja az embert, hogy menekül a bizonytalanság okozta stressz elől és igyekszik valami állandóságot teremteni. Egy lakást, egy kapcsolatot, egy hobbit amit nem enged el, ki tudja még mit. Megnyugtató volt buszozni ott. Mintha még az utasok is ugyanazok lennének mindig, mint valami horrorfilmben. Akármikor, akárhol szálsz fel, a hegyre járó buszon ugyanazok az emberek ülnek negyven éve :D Nem jó ez a kapaszkodónélküliség. A magamrautaltság persze vagány dolog, és el is boldogulok. Mégis van valami vágy az állandóságérzésre. Én nem tudom, hogy ez csak az amerikai filmekben van vagy létezik a valóságban is, hogy van olyan barátod, akihez becsöngetsz mert... mert elhagytak, mert részeg vagy, mert megölted, mert feljelentettek, mert kirúgtak vagy mert kéne két tojás... Ha nagyon, de tényleg nagyon nagy baj lenne, kihez csöngetnék be? És hozzám?

                三輪山をしかも隠すか春霞人に知られぬはなやさくらむ

                                                 Miwa Mountain                                             Will you thus conceal,                                               O, haze of spring?                                             Might, unknown to all,                                        Blossoms be blooming there?

----

源 俊頼 Minamoto Toshiyori  1055–1129

----