#csont

Ha nem bízol bennem, csak kérdezd a szívemet, mindig elárul, mert nem akar nélküled dobogni, nélküled sohase már 

A könnyeid zúgnak a dombokról, hullik a bőröd a csontomról 

Neked fájdalom lett a sok gondomból, neked nélkülem jobb, neked jobb jobb jobb 

Szóval már tényleg nincsen választásunk, ooohh 

A kések a hátadban túl régen, mérgezik ártatlan szíved, most bármivel áltatlak látod hogy rég elfáradtam már 

Szóval már tényleg nincsen választásunk 

Most mennem kell...”

Plüss ágyneműkben kérlek plüss meg újra!

Plüss ahogy csak bírsz és plüss amíg szeretsz!

Plüss, hogy éljek, vagy hogy érezzem hogy élek!

Nézzük, hogy táncol az élet

Ahogy járja a táncát

Fel fog kérni engem és téged

És néha majd úgyis párszor

Fáj minden csontod a tánctól

De ha másnap is járod

A sebed begyógyul, és akkor látsz jól

Nem férek el a fejemben,

Tágul bennem az űr, kinőttük a csontjaimat

Elfolyt az agyvíz; születnek a szavaim

[English version coming soon]

Ha valaki a régészetre gondol leggyakrabban Indiana Jones, az egyiptomi piramisok vagy Attila sírja jut eszébe. Habár a múlt feltárása izgalmas tud lenni, a munka oroszlánrésze azonban a terepi földmunka keretében zajlik és az igazat megvallva a legtöbb régészeti korú gödör nem rejt kincset. Azonban a régészet, mint mindig fejlődő és egyre több tudományággal együtt dolgozó diszciplína ma már túlmutat a szép és értékes tárgyak gyűjtésén. A tudomány fejlődésével egyre több lehetőségünk nyílik a múlt teljesebb feltárására és megismerésére. Ennek szellemében zajlott le 2019 április 10-12. között a MΩMOΣ vagyis az Őskoros Kutatók XI. konferenciája, melynek témája az ember és a környezet volt. A Herman Ottó Múzeum részéről egy posztert vittünk, amelyen a bükkábrányi lignitbányában zajló friss kutatásokról számoltunk be. A vaskori településnek, amelyet 2017 óta kutatunk, nemcsak a gazdag leleteiről tudtunk beszámolni, hanem a tájat régészeti szemmel, modern módszerekkel vizsgáltuk meg.

A Bükkábrányi lignitbánya területén már több mint tíz éve folytat kutatásokat a Herman Ottó Múzeum. A terület a Miskolci-Bükkalja kistájon található, amelynek egyik meghatározó vízfolyása a Csincse-patak. A Bükkábrány és Vatta települések között elterülő Csincse-völgy meghatározó szerepet töltött be a történeti korokban, azonban egykori képét a bányaművelés ma már jelentősen megváltoztatta.

Az itt található közel 400 hektáros területen az elmúlt évek során több régészeti korszak jelentős lelőhelyei lettek megkutatva. Hogy miért volt ilyen vonzó a terület a patak közelségén túl, arra részben 2015-ben Kalli András és K. Tutkovics Eszter kutatásai választ adtak, ugyanis sikerült azonosítaniuk a Csincse egykori gázlóját és a hozzá köthető utat, amely talán már a bronzkorban is használatban volt.

A 2017-es és 2018-as években a Csincse-völgy északi részén, a VIII-as számú lelőhelyen végeztünk feltárásokat.[1] Több korszak település nyomait találtuk meg a területen, ebből két jelentősebbet emelünk ki: a kora-középső rézkorhoz és a vaskorhoz köthetőt. Utóbbinál sikerült a szkíta és kelta együttélést megfigyelni, valamint több ipari tevékenységhez, többek között mezőgazdasághoz, kerámiaművességhez, fémmegmunkáláshoz köthető leleteket és jelenségeket dokumentáltunk.

A lelőhely egy dombon helyezkedik el, amely a Csincse-patak egykori magaspartja volt. Míg a domb lábánál végzett kutatások során szórványosan kerültek elő régészeti objektumok, a magasabban fekvő részeken sűrűsödtek a településekhez köthető jelenségek. Mivel a vaskori települést szinte egészében tudtuk vizsgálni egy rekonstrukciós kísérletet csináltunk, összevetve a rézkori település szerkezetével. A vaskori gödrök és épületek az egész domboldalon dominánsak voltak, ezzel szemben a rézkorhoz köthető épületek a domb legmagasabb részein fordultak elő. Figyelembe véve azt, hogy a Kr. e. 500 körül bekövetkezett az úgynevezett Római klímaoptimum (szubatlantikum), jogosan feltételezhető, hogy a vaskori település, mely a Kr. e. 4-3. századra keltezhető, szárazabb környezeti feltételeket talált, így a domboldal egészét ki tudta használni. Ezzel szemben a rézkori épületek a dombtetőn sűrűsödtek, talán azt jelezve, hogy az alacsonyabban fekvő területek nedvesebbek voltak az atlantikumi fázissal összhangban. 

A vaskori település nyugati felén térképre vittük az épületek és a gödrök pozícióját, így lehetőségünk nyílt a település struktúrát is vizsgálni. A térképen nincsenek külön szétválasztva a szkíta és a kelta objektumok, egyrészt a feldolgozottság foka miatt, valamint nagyrészt egykorú a település (korábbi szkíta periódusra utaló nyomok vannak, de elkülönítésük még nem történt meg). A kerek, illetve szögletes alaprajzú épületekből az esetek többségében a két kultúra leletanyaga keveredve került elő, valamint két-három esetben fordult elő olyan, hogy szkíta jellegű épületet vágott kelta objektum. Ezek alapján egy békés együttélés képe rajzolódik ki a településen. A korszakból három gödörbe helyezett halottat is feltártunk, azonban haláluk jellege nem utal erőszakos cselekményre.

A térképen egyes épületekhez, épületcsoportokhoz tartozó gödör sűrűsödéseket lehet megfigyelni, amelyek utalhatnak a tágabb értelembe vett háztartásokra. A fémleleteket összegyűjtve, nem meglepő módon, a legtöbb tárgy az épületekből került ki. Ezek közül is kiemelkednek a műhelyként meghatározható épületek csoportja, amelyekből a legtöbb fémtárgy, szerszám és vassalak előkerült és egy területen koncentrálódnak. Ebben a „műhelykörzetben” kerültek elő egy edényégető kemencével, valamint még több tűzhellyel rendelkező épületek, egyikből három bronzöntő tégely töredéke is napvilágot látott. Kerámiagyártáshoz további bizonyítékul szolgál egy különálló fazekaskemence és egy grafittömböket tartalmazó gödör, ezek azonban a műhelyépületektől északabbra helyezkednek el.

Külön érdekességként említhető az egyik szkíta téglalap alaprajzú házból előkerült díszített vadkanagyar, amely két állatfejet ábrázol. A bal oldalán ragadozó állat (farkas), jobb oldalán pedig madárcsőrszerű orrban végződő vadkan képét lehet azonosítani. Legközelebbi párhuzama a lajosmizsei, szintén ragadozó állatot ábrázoló csontveret, távolabbiért azonban az alsó Volga-vidékig kell elmenni. Itt találhatóak ugyanilyen vadkan vagy más állat fogából faragott amulettek, amelyeken szintén egy-egy állat képe jelenik még, sokszor kevert, csodás lényt mutatva be. Ezek a stílusú amulettek szauromata halomsírokban kerültek elő és a Kr. e. 6-5. századra tehetőek.

 Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: „...aligha állhat nekik bármely csatarend ellent.” : Egy elfelejtett nép, a szarmaták. A Jósa András Múzeum Kiadványai (74.), 2018, 57 o., 48. kép

Az összességében közel 5 hektáron elterülő vaskori telepről az eddigi eredmények alapján elmondható, hogy egy szkíta-kelta vegyes kultúrájú, nyíltszini, erődítés nélküli, mezőgazdasággal, fazekassággal, fémmegmunkálással és háziiparral foglalkozó közösség lakta. Feltűnő volt a pénzek hiánya, viszont az importáruk, mint az üveggyöngyök és karperecek, valamint a nyersanyagok az aktív kereskedelmi szerepet jelzik, különösképpen, ha ehhez hozzávesszük a korábbi kutatások során azonosított út szerepét a Csincse-völgyben. A lelőhely középső részén egy sávban 13 szkítákhoz köthető temetkezést is feltártunk, amiből 4 csontvázas, 9 pedig szórthamvas volt. Ezek kis részét későbbi, kelta gödrök vágták, valamint ehhez hozzávetve a vadkanagyar amulett keltezését feltételezni lehet egy korábbi szkíta periódust is. A település kiterjedése még korántsem tekinthető teljesnek, a bányabővítéssel párhuzamosan a feltárások is folytatódni fognak az idei évben és reméljük tovább fogja pontosítani a telep struktúrájáról és kronológiájáról való ismereteinket.

Térinformatika: Kiss Dániel                                                                                      Szerző: Németh Attila