#koponya

Blessed Yule to Everyone!!! :)

“Élj hát, higgy nekem, és ne várd a holnapot: rózsa az ifjuság, élvezd, amíg virágzik!”

Trepanáció: A trepanáció magyarul koponyalékelést jelent, melynek nyomait egészen az őskortól kezdve világszerte ismerjük. Az élő embereken végzett beavatkozásnak két típusa ismert. Az egyik a valódi, sebészi eljárás, melynek során átvágják a koponyát és megnyitják a koponyaüreget. Ezt többnyire sebesülés, és az azt követő koponyaűri vérzés miatt végezték el. A lékelés ebben az esetben megakadályozta, hogy a vérzés következtében fokozódó koponyaűri nyomás miatt sérüljön az agy. A másik típusa, az áltrepanáció ellenben jelképes, mivel nem hatoltak át a koponyacsont belső rétegén, vagyis csak a koponya felszínén ejtettek sérülést. Ennek egyik változata során a fejbőrt egy kis területen lehúzták, majd egy hegyes késsel körbevésték a koponya felületét, és kipattintottak egy vékony lemezt a csontból. De előfordult az is, hogy csupán megkarcolták, felkaparták a csontot. Míg a valódi lékelést valószínűleg gyógyító szándékkal végezték, a jelképes trepanáció mögött inkább hitvilági okok húzódtak.

Érdekesség, hogy a Kárpát-medencéből ismert trepanált koponyák többsége a honfoglaló magyarokhoz köthető. Számos esetben megfigyelhető, hogy gyógyulásnak indult a csont széle, ami annak bizonyítéka, hogy az illető életben maradt a műtét után, tehát magas színvonalon, orvostechnikailag szakszerűen végezték a beavatkozást. Az áltrepanáció is igen gyakori a honfoglalás kori koponyákon. Gazdag és szegény sírokban egyaránt megtaláljuk a koponyavésést, ez alapján társadalmi helyzettől független eljárás volt. A jelképes trepanációt a magyarok kettős lélekhitével magyarázzák a kutatók. Eszerint az embernek két lelke van: a test-lélek felel a testi funkciókért, és a halál után eltűnik. De a szabad-lélek, amely a koponyában lakozik, az éjszakai álom idején elhagyja a testet, és szabadon kóborol. Azonban néha előfordul, hogy valamilyen okból nem tud visszajutni. Ezzel magyarázhattak több betegséget, például epilepsziát, fejfájást, bizonyos elmebajokat. Hitük szerint a jelképes trepanációval megjelölték a visszavezető ajtót, melyen át a lélek könnyebben hazatalálhatott annak érdekében, hogy a beteg kínjai megszűnjenek.

A trepanáció mindkét formájának eltűnése egybeesik a kereszténység elterjedésével, ez is megerősíti azt a feltételezést, hogy az eljárásnak köze volt a pogány hitvilághoz. Míg a honfoglalás korból sok olyan koponyasérülés ismert, amelynél az éles eszköz okozta vágást ellátták - erre utal, hogy lekerekítették a sebszélet -, addig az Árpád-korban teljesen visszaszorult ez a gyakorlat. Számos koponyasérülés ismert ebből a korszakból, melyet egyáltalán nem gyógyítottak. Néhány évszázaddal később, a késő középkori Európában ismét megjelenik az orvosi lékelés, azonban azt már más módon, fúróval végezték.

Tényleges és jelképes trepanáció. László Gyula: Árpád népe. Budapest, 1988, 129.