#scithyan

2019 őszén Szikszón is végeztünk teljes felületű feltárást. Egy vaskori szkíta temetőrészlet került elő, melyet a régészeti terminológia szerint birituálisnak nevezhetünk. Ugyanis a feltárt sírok többsége hamvasztásos rítusú volt, de csontvázas sírok is előkerültek.

 A temető jellegzetessége, hogy a hamvasztásos sírok legtöbbje észak-déli tengelybe tájolt négyzet alakú volt, 4 sarkukban pedig egy-egy oszlophelyet találtunk. Ezek a kisméretű házként elképzelhető sírépítményt tartó gerendák nyomai. 

Az egyszerű sírgödörbe zsugorított testtartásban helyezett csontvázak tájolása változatosabb volt az előbbieknél: akadtak köztük nyugat-keleti, dél-északi és délnyugat-északkeleti is az észak-déliek mellett. A temetőrészlet sajnos erősen raboltnak bizonyult: erre utalt a négyzet alakútól eltérően kerekded és az átlagosnál nagyobb sírgödör, a láthatóan szétdobált, összetört edénymaradványok, illetve a hamvak és egyéb leletek hiánya.

 A csontvázas és a hamvasztásos sírok együttes jelenléte társadalmi különbséget sugall az elhunytak között, ugyanis a vázas sírokat a jelek szerint nem rabolták ki, ennek ellenére szinte alig találtunk mellettük tárgyakat. A megmaradt mellékletek alapján a 38 hamvasztásos sír közül 9-et tarthatunk női temetkezésnek, és csupán 3-ról gondoljuk, hogy férfié volt. 

A többi elhunyt neme ismeretlen a leletek hiánya, vagy jellegtelen volta miatt. Ez azt mutatja, hogy a férfi sírokat nagyobb arányban fosztották ki, mivel a melléjük helyezett, túlvilágra szánt tárgyak értékesebbnek számítottak, ezek elsősorban a fegyverek. A női sírok között is akadt szemmel láthatóan rabolt, de köztük magasabb volt az érintetlenek aránya.  Ez alapján feltételezhetjük, hogy az egykor még álló sírépítmények között jól megkülönböztethető volt, hogy melyik férfié, és melyik nőé – tehát tudták a sírrablók, hogy melyiket érdemes kifosztani.

Még 2015-ben Galkó József, a Herman Ottó Múzeum munkatársa azonosította az Encs-Mogyorós-part lelőhelyet Encs határában. Terepbejárása alkalmával számos őskori cseréptöredéket talált, a környezetéből alig kiemelkedő dombon, így újabb lelőhellyel gazdagodott a megye régészeti adatbázisa.

               2019-ben Encs Város Önkormányzata kerékpárút építésbe kezdett, melynek nyomvonala a 2015-ben felfedezett lelőhely szélén haladt át. Mivel igen nagy esély volt arra, hogy a kivitelezés során régészeti objektumok kerülnek elő, a hatályos jogszabályoknak megfelelően régészeti megfigyelés mellett kezdődtek meg a gépi földmunkák.

A mindössze 3,5 m széles nyomvonalon 40-50 cm vastagságban távolították el a talaj felső rétegét. A kerékpárút első szakasza régészetileg teljesen meddőnek számított. A fémdetektoros kutatás is csak modern hulladékot hozott felszínre. Mígnem a létesítendő kerékpárút középső szakaszán előkerültek az első régészeti jelenségek, nevezetesen kettő hamvasztásos temetkezés. 

(1. kép: Az elsőként előkerült hamvasztásos temetkezés edénymellékletei a megtalálás pillanatában) 

Innentől kezdve egymást érték a sír objektumok, melyeket É felé haladva különböző telepjelenségek (cölöplyukak, gödrök) váltottak fel. 

(2. kép: A lelőhelyen előkerült egyik gödör jelenség foltja)

               A régészeti megfigyelést régészeti bontómunka váltotta fel. Hogy az építkezést ne hátráltassuk, a lelőhely által nem érintett szakaszokat visszaadtuk a kivitelezőnek, így zavartalan ütemben tudott folyni a beruházás.

               Az előkerült telepjelenségekből igen csekély mennyiségű leletanyag került elő. A néhány darab kerámiatöredék alapján bronzkorinak határoztuk meg. A temetőrészlet azonban sokkal izgalmasabbnak bizonyult. Mivel a sírok sekélyebb mélységben még a humuszban jelentkeztek ellentétben a telepjelenségekkel, pontos körbehatárolásuk a sötétbarna talajban lelehetetlen feladatnak bizonyult. Így azt a módszert alkalmaztuk, hogy a felszínen megfigyelt leletszóródásokra (csonttörmelék, kerámia) szondákat nyitottunk. Bár elsőként hamvasztásos temetkezések kerültek elő, a bontás során kiderült jóval összetettebb lelőhelyről van szó.

A temetőrészletben feltárásra kerültek szórthamvas, urnás és csontvázas sírok is. A megfigyeltek alapján a hamvasztásos és vázas sírok nem egy korúak. 

(3. kép: Hamvasztásos temetkezés feltárás közben) 

A hamvasztásos sírok leletanyaga a szkíta népcsoporthoz köthető, míg a vázas temetkezések feltehetően bronzkoriak és az előkerült telepjelenségekkel hozhatóak kapcsolatba. A vázas temetkezések pontosabb kormeghatározását az nehezíti, hogy az előkerült három sír közül csak kettő tartalmazott mellékleteket. Ezen kettő közül is az egyiket a munkagép erősen megbolygatta, így a sírmelléklete erősen megrongálódott és hiányossá vált. Míg a másik temetkezést az egyik vaskori sír bolygatta, így ennek mellékletei is igen töredékesek. Viszont pont ez bizonyítja, hogy a vázas temetkezések fiatalabbak a hamvasztásos temetkezésektől.

               A harmadik vázas temetkezés igazán különleges. Bár sírmellékletek nem kerültek elő, az eltemetés módja igen rendhagyó. Az elhunytat hasán fekve, arccal előre, félig felhúzott lábakkal helyezték a sírgödörbe. Csak két darab apró gyöngy került elő a maradványai közül. Ez a fajta eltemetési mód arra utal, hogy a társadalom egy kirekesztett tagja lehetett vagy esetleg erőszakos úton halt meg. A kérdés tisztázásában antropológiai vizsgálatok tudnak majd segítséget nyújtani. 

(4. kép: Rendellenes rítusban eltemetett személy)

               Mind a sírokból mind magáról a lelőhelyről számos fém leletanyag került elő: bronz- és vaskarperecek, bronz tűk, vas kések, és fokos. 

(5. kép: Az egyik sírból előkerült bronz karperec) 

Bár a lelőhelynek csak egy igen kis szeletét volt módunkban feltárni, így is sok izgalmas jelenség került elő és számos nyitott kérdés maradt, mely további kutatásra sarkall minket.

A feltárásban részt vett kollégák: Jenei Anita, Tóth Magdolna, Galkó József, Kiss Dániel és Hortobágyi Viktor 

[English version coming soon]

Ha valaki a régészetre gondol leggyakrabban Indiana Jones, az egyiptomi piramisok vagy Attila sírja jut eszébe. Habár a múlt feltárása izgalmas tud lenni, a munka oroszlánrésze azonban a terepi földmunka keretében zajlik és az igazat megvallva a legtöbb régészeti korú gödör nem rejt kincset. Azonban a régészet, mint mindig fejlődő és egyre több tudományággal együtt dolgozó diszciplína ma már túlmutat a szép és értékes tárgyak gyűjtésén. A tudomány fejlődésével egyre több lehetőségünk nyílik a múlt teljesebb feltárására és megismerésére. Ennek szellemében zajlott le 2019 április 10-12. között a MΩMOΣ vagyis az Őskoros Kutatók XI. konferenciája, melynek témája az ember és a környezet volt. A Herman Ottó Múzeum részéről egy posztert vittünk, amelyen a bükkábrányi lignitbányában zajló friss kutatásokról számoltunk be. A vaskori településnek, amelyet 2017 óta kutatunk, nemcsak a gazdag leleteiről tudtunk beszámolni, hanem a tájat régészeti szemmel, modern módszerekkel vizsgáltuk meg.

A Bükkábrányi lignitbánya területén már több mint tíz éve folytat kutatásokat a Herman Ottó Múzeum. A terület a Miskolci-Bükkalja kistájon található, amelynek egyik meghatározó vízfolyása a Csincse-patak. A Bükkábrány és Vatta települések között elterülő Csincse-völgy meghatározó szerepet töltött be a történeti korokban, azonban egykori képét a bányaművelés ma már jelentősen megváltoztatta.

Az itt található közel 400 hektáros területen az elmúlt évek során több régészeti korszak jelentős lelőhelyei lettek megkutatva. Hogy miért volt ilyen vonzó a terület a patak közelségén túl, arra részben 2015-ben Kalli András és K. Tutkovics Eszter kutatásai választ adtak, ugyanis sikerült azonosítaniuk a Csincse egykori gázlóját és a hozzá köthető utat, amely talán már a bronzkorban is használatban volt.

A 2017-es és 2018-as években a Csincse-völgy északi részén, a VIII-as számú lelőhelyen végeztünk feltárásokat.[1] Több korszak település nyomait találtuk meg a területen, ebből két jelentősebbet emelünk ki: a kora-középső rézkorhoz és a vaskorhoz köthetőt. Utóbbinál sikerült a szkíta és kelta együttélést megfigyelni, valamint több ipari tevékenységhez, többek között mezőgazdasághoz, kerámiaművességhez, fémmegmunkáláshoz köthető leleteket és jelenségeket dokumentáltunk.

A lelőhely egy dombon helyezkedik el, amely a Csincse-patak egykori magaspartja volt. Míg a domb lábánál végzett kutatások során szórványosan kerültek elő régészeti objektumok, a magasabban fekvő részeken sűrűsödtek a településekhez köthető jelenségek. Mivel a vaskori települést szinte egészében tudtuk vizsgálni egy rekonstrukciós kísérletet csináltunk, összevetve a rézkori település szerkezetével. A vaskori gödrök és épületek az egész domboldalon dominánsak voltak, ezzel szemben a rézkorhoz köthető épületek a domb legmagasabb részein fordultak elő. Figyelembe véve azt, hogy a Kr. e. 500 körül bekövetkezett az úgynevezett Római klímaoptimum (szubatlantikum), jogosan feltételezhető, hogy a vaskori település, mely a Kr. e. 4-3. századra keltezhető, szárazabb környezeti feltételeket talált, így a domboldal egészét ki tudta használni. Ezzel szemben a rézkori épületek a dombtetőn sűrűsödtek, talán azt jelezve, hogy az alacsonyabban fekvő területek nedvesebbek voltak az atlantikumi fázissal összhangban. 

A vaskori település nyugati felén térképre vittük az épületek és a gödrök pozícióját, így lehetőségünk nyílt a település struktúrát is vizsgálni. A térképen nincsenek külön szétválasztva a szkíta és a kelta objektumok, egyrészt a feldolgozottság foka miatt, valamint nagyrészt egykorú a település (korábbi szkíta periódusra utaló nyomok vannak, de elkülönítésük még nem történt meg). A kerek, illetve szögletes alaprajzú épületekből az esetek többségében a két kultúra leletanyaga keveredve került elő, valamint két-három esetben fordult elő olyan, hogy szkíta jellegű épületet vágott kelta objektum. Ezek alapján egy békés együttélés képe rajzolódik ki a településen. A korszakból három gödörbe helyezett halottat is feltártunk, azonban haláluk jellege nem utal erőszakos cselekményre.

A térképen egyes épületekhez, épületcsoportokhoz tartozó gödör sűrűsödéseket lehet megfigyelni, amelyek utalhatnak a tágabb értelembe vett háztartásokra. A fémleleteket összegyűjtve, nem meglepő módon, a legtöbb tárgy az épületekből került ki. Ezek közül is kiemelkednek a műhelyként meghatározható épületek csoportja, amelyekből a legtöbb fémtárgy, szerszám és vassalak előkerült és egy területen koncentrálódnak. Ebben a „műhelykörzetben” kerültek elő egy edényégető kemencével, valamint még több tűzhellyel rendelkező épületek, egyikből három bronzöntő tégely töredéke is napvilágot látott. Kerámiagyártáshoz további bizonyítékul szolgál egy különálló fazekaskemence és egy grafittömböket tartalmazó gödör, ezek azonban a műhelyépületektől északabbra helyezkednek el.

Külön érdekességként említhető az egyik szkíta téglalap alaprajzú házból előkerült díszített vadkanagyar, amely két állatfejet ábrázol. A bal oldalán ragadozó állat (farkas), jobb oldalán pedig madárcsőrszerű orrban végződő vadkan képét lehet azonosítani. Legközelebbi párhuzama a lajosmizsei, szintén ragadozó állatot ábrázoló csontveret, távolabbiért azonban az alsó Volga-vidékig kell elmenni. Itt találhatóak ugyanilyen vadkan vagy más állat fogából faragott amulettek, amelyeken szintén egy-egy állat képe jelenik még, sokszor kevert, csodás lényt mutatva be. Ezek a stílusú amulettek szauromata halomsírokban kerültek elő és a Kr. e. 6-5. századra tehetőek.

 Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: „...aligha állhat nekik bármely csatarend ellent.” : Egy elfelejtett nép, a szarmaták. A Jósa András Múzeum Kiadványai (74.), 2018, 57 o., 48. kép

Az összességében közel 5 hektáron elterülő vaskori telepről az eddigi eredmények alapján elmondható, hogy egy szkíta-kelta vegyes kultúrájú, nyíltszini, erődítés nélküli, mezőgazdasággal, fazekassággal, fémmegmunkálással és háziiparral foglalkozó közösség lakta. Feltűnő volt a pénzek hiánya, viszont az importáruk, mint az üveggyöngyök és karperecek, valamint a nyersanyagok az aktív kereskedelmi szerepet jelzik, különösképpen, ha ehhez hozzávesszük a korábbi kutatások során azonosított út szerepét a Csincse-völgyben. A lelőhely középső részén egy sávban 13 szkítákhoz köthető temetkezést is feltártunk, amiből 4 csontvázas, 9 pedig szórthamvas volt. Ezek kis részét későbbi, kelta gödrök vágták, valamint ehhez hozzávetve a vadkanagyar amulett keltezését feltételezni lehet egy korábbi szkíta periódust is. A település kiterjedése még korántsem tekinthető teljesnek, a bányabővítéssel párhuzamosan a feltárások is folytatódni fognak az idei évben és reméljük tovább fogja pontosítani a telep struktúrájáról és kronológiájáról való ismereteinket.

Térinformatika: Kiss Dániel                                                                                      Szerző: Németh Attila