Amúgy tegnap elmentünk bevásárolni az auchanba a ritalin trippem alatt, valami egészen szürreális volt. Most fogtam fel, hogy engem mennyire leszívott és agyon terhelt az a rengeteg zaj, szín meg inger, hogy mennyire fájt ezeket kizàrni és arra fókuszálni, hogy vegyek élelmiszert, nem csoda , hogy korábban mint egy zombi keringtem a polcok között mert folyton elfelejtettem, hogy miért indultam (igen, listàval is).
Szóval hirtelen rádöbbentem, hogy létezni amúgy sokaknak ilyen kurva könnyű, majdnem elsírtam magamat az örömtől meg a döbbenettől, legszívesebben odarohantam volna random emberekhez, hogy: “elnézést de ön is emlékszik arra, hogy babkonzervet akart?”, “ne haragudjon de maga sem hallja a hangokat?!”, “ “önt sem utasítja az agya, hogy tapintson meg minden zöldséget és lefolyó tisztítót?” de nem szeretném, hogy kitiltsanak az àruhàzból.
Meg szeretnék titokzatos maradni, jobb, ha nem tudják, hogy végre én is normális vagyok.
