picit morcos vagyok, mert nem tudtam sokat aludni. fél tízre állítottam ébresztőt, de már hatkor megébredtem, utána végül nyolc előtt valamivel keltem fel. az volt a fejemben, hogy most aludnom kell, egyszerűen elfáradtam, pihennem kell, nem bírom. tudom, hogy meleg van, de korábban ez sosem zavart, vagy csak nem emlékszem. és azt is tudom, hogy megindult a hajtás, az is felkeltett. jócskán ment a dolog, pár korty víz után is mennem kellett
kávéztam, ettem, elrettentem a yazio szigoeúságán megint. bepakoltam holnapra. bénáztam sokat. de elfáradtam abban, hogy kitaláljam, mikor hol aludjak, mikor menjek haza. holnap haza tudnék szaladni a cuccomért, de talán praktikusabb egyből a vonathoz menni és ott várni, mert elegem van ebből, hogy mindig úton vagyok. de akkor ugye több váltás ruha kell. olvastam K. könyvét, nem kötött le, nehéz angolul olvasnom. aztán inkább elindultam átvenni a rajtszámomat. meg beugrottam egy turiba, de nem vettem semmit
reggel 71,3 kilót mértem, ami egészen jó ahhoz képest, amit gondoltam. viszont mától nagyon kell ennem. semmi erőt nem érzek a félmaratonhoz, miközben tudom, mekkora kudarc lenne, ha nem tudnám megfutni. visszanéztem, öt kilóval vagyok kevesebb, mint három hónapja, ami igazából semmi, de azt hiszem, a folyamatosan fennálló fogyás mégis sokat kivesz belőlem. bár nem értek hozzá, meg a yazio azt mutatja, a szénhidrát megvan. mondjuk az hat hét alatt akar levinni hatvanöt kilóra, szóval szorosan nézi
nem mondom, hogy felesleges volt a mai ülés, de azért nem lettem sokkal okosabb. a pszichológus mondott dietetikust, aki egyébként pszichológus is, hívjam fel. megkérdeztem, annyit mondott rólam, hogy dolgozunk és voltam a sotén meg hogy majd konzultálnak. picit rossz ez, hogy a fejem felett beszélnek, növeli a bizonytalanságot bennem, hogy kitesz-e majd a terápiáról. fáradt vagyok, kialvatlan, ezért hiába készültem, nem annyira tudtam jól elmondani a dolgokat. azt mondjuk az elején mondtam, hogy most a jelen lesz, a szabadsága után a múlt, mert nekem így tűnik biztonságosnak. jelezte, hogy az élettörténetet majd újra írjam meg, hosszabb folyamatokban ez szokott lenni, mert tud más hangsúlyos lenni. főleg I-ról beszéltem. illetve először arról, hogy nőtt a szorongás, visszatértek a pánikszerű dolgok, de hogy értem, hogy ezek mitől vannak. kérdezte, mit értek ez alatt, mondtam a nehézlégzést, jelenhez való kapcsolódás nehézségét és a szívdobogást. kérdezte, mi a megküzdésem. mondtam, hogy a hideg dolgok, hogy a teremben ilyenkor a radiátornál vagyok vagy a vascsövet fogdosom, de I-nak nem merem mondani, mert nagyon akarok a normalitáshoz tartozni, pedig már vele is volt. beszéltem arról, hogy a meló nem derült ki, szerintem nem is fog a héten és ez azért nehéz. és hogy fáradok mentálisan, sokat kivesz belőlem a logisztika, hogy minden legyen nálam, mikor I-nál alszom, hogy azért nehéz máshol aludni. sokat beszéltünk a normalitásról, mert ez most központi nekem. elmondtam, hogy tudom, hogy ijesztőnek tart, hogy vannak dolgaim, hogy ezekkel én jól vagyok, de foglalkoztat, hogy minél kevésbé ijesszem meg. a normalitást végül az átlagoshoz kapcsoltuk, s arról beszéltünk, hogy ebből adódnak olyan dolgok is, "eltérések", amik szimpatikussá, egyedivé tehetnek. meg kérdezte, hogy I-nak van-e nem megszokott dolga. visszajelezte, hogy ez a kapcsolódás most más, nyilván foglalkoztat, keresem akár a verbalizált bizonyosságot, mert eddig vagy bántalmazó vagy összeolvadó kapcsolataim voltak, egyszerűen ezt most tanulnom kell. beszéltem a varsói koncertről is, arról, hogy nem tudom, menjek-e, hogy érzem, hogy sok ez első találkozásnak a haverokkal, de érzem, hogy szívesen látna és igenis meg akarok felelni, normális akarok lenni. elmondtam, hogy a szexualitás nehéz, hogy nem csinálnám vissza, de nem számítottam erre. meg hogy mentálisan az is sok most, hogy nagyon vágyik rá, hogy élvezzem, nekem meg az eredmény, hogy nem félek és ezt sem merem mondani. kérdezte, hogy sosem élvezem, mondtam, hogy főleg fáj és néha kevésbé fáj. javasolta, hogy a nőgyógyásszal egyeztessek. mondtam, hogy azért ez is nehéz, nem mennék magamtól és persze, jó, hogy megyek, de ez is sok most. meg a vasárnapi verseny is
ami új volt, hogy megfogalmaztam, hogy amit tapasztalok, az igazából nagyon jó. nem mondtam ki, hogy szeretet, de hogy ilyet még nem éltem meg és ettől még ijesztőbb, hogy elrontom. miközben tudom, hogy ez nem vizsga, nem I. ítél meg és én is dönthetek úgy, hogy ennyi volt. még arról beszéltem a legvégén, hogy meglep, hogy ennyire jól viselem a dolgokat, hogy sok dolog van, mégsem omlottam össze, de azért félek, hogy megtörténik, meg hogy a héten kívántam a piát, ami mindig kizökkent. a legvégén megkérdeztem a pszichológust, hogy jól vagyok-e, normálisak-e ezek a dolgok, amiket érzek. nem akart válaszolni, mondtam neki, hogy ez nehéz nekem. azt mondta, hogy jó, hogy őrzöm a stabilitásom, de igen, az ivás iránti vágy figyelmeztető, meg az evés változása is, de hogy nemsokára kiesik majd a melós bizonytalanság, ami jó lesz. még a testről beszéltünk, hogy félek, amiért a bordáimat érzi I., hogy ez is a nemnormális dologba tartozik, meg hogy a pengetések nyomai. és hogy én okés vagyok ezzel, meg örülök a rövid nadrágnak, csak mindig szembejön ez, meg hogy mi lett a testemmel és annak a bizonytalansága, hogy mit gondol és a szégyene, hogy takargatni kell vagy a hájat vagy a megnyúlt bőrt. visszajelezte, hogy ezek normális dolgok, mert most más vonatkozásában is megismerem a testem, a fizikai kapcsolódás ezt a témát felerősíti. az ülés végén elmondtam, hogy nem lettem okosabb. kérdezte, hogy mi segítene azt éreznem, hogy az vagyok. mondtam, hogy egy kép van bennem, hogy egy folyóban vagyok egy ladikon, amiről azt sem tudom, ülni vagy térdelni kell benne és evezőlapátra vágytam. és hogy nem akarok kiszállni, csak kiszámíthatatlan, a sok dolog merre visz
terápia után D-val találkoztam, aki a késes támadás után mondott fel. nem kapcsolódtunk szorosan, de azért tudtunk egymásról. jó volt beszélgetni. felmondott ott, ahová átment, de elvileg megvan az új helye. nagyjából abban a várakozásban van, mint én. nem jó, hogy arról beszélünk, mi minden nem működik, de egyszerűen az van, hogy rengeteg dolog nem működik a rendszerben. és nem beszéltünk lakókról, meg én figyeltem rá, hogy ne is mondjak túl sokat, akár kollégákról sem. de jó volt úgy beszélgetni, hogy van konkrét megélése, saját élménye, ismeri a szereplőket. és jó volt ennyi időre és ilyen mértékben közelebb lépni ahhoz, hogy nekem a Gy-n már vége a dalnak, hogy várom a hívást, átvesznek-e, de már készülök el, már kijjebb léptem. D. előttem jár ezen az úton, ő már lépett, jó volt egy ilyen emberrel kapcsolódni, hallgatni, hogy sok működés máshol is ugyanolyan, de azt is, hogy igenis kell váltani és amit tapasztalok, az valós megélés. és talán az volt a legjobb, hogy magánéletről nem kérdezett, így nem kellett magam aan-snak, pengetettnek éreznem
a D-val való találkozás után erős szorongást éltem meg. rájöttem, hogy ebben benne van, hogy a pszichológus adott egy dietetikus telefonszámot és azt intézni kell. nem szeretek telefonálni, végképp nem tudtam, mit mondjak. de éreztem, hogy ezen most változtathatok, hogy jobb, ha nem gyötröm magam a szorongással. felhívtam, felvette, bemutatkoztam, megkérdeztem, alkalmas-e, holnap délután hívom. nem lett jobb, de legalább nekikezdtem, léptem. a szorongás velem maradt, kezd elárasztani és érzem, hogy jó lenne elmondani I-nak, mit érzek, de nem merem majd. levezényeltem másfél teljes kiőrlésű stanglit a torkomon. száraz volt, borzasztó, de eléheztem
nehezen mentem edzésre. főleg az motivált, hogy G. visszajött szabiról és minőségi alkalom lesz. de megint a logisztika, hogy utána haza kell mennem, szeretnék legalább egy rövid programon mosni, hogy ne rohadjon be mindenem, csomagautomatáznom kell és jó lenne értelmes időben I-hoz érni. megint a rohanás, a pár percig valahol lét. nehezen viselem
az edzés jó volt. otthonos és megszokott, G-vel. az ugrálókötelezésbe nem adtam bele mindent. dacból sem, féltettem is a jobb lábamat, mert most sokat javult a húzódásom. a gyakorlatokat csináltam szépen, bár volt, aminek az ismétlésszámát levettem, hogy kíméljem a combomat. G. azt mondta, szép a fekvőtámaszom, megpróbálhatnám nyújtott lábbal. jövő hétre kértem. kíváncsi vagyok, de nem akartam kudarcot vagy sérülést. pár szót váltottunk G-vel, de semmi komoly. majd hétfőn, gondolom. nagyon jó volt vele edzeni. és jött egy új lány, úgy alakult, hogy én mutattam meg neki a dolgokat. jó volt megélni a nyitottságomat, támogatásomat. mondjuk az vicces volt, ahogy Gy. szinte rászállt, de már nem zökkent ki. maradtam kicsit nyújtani, de nem komolyan
hazaszaladtam, mostam, újrapakoltam a táskámat, betettem a nagy ballonomat, mert kevés frissítés lesz a versenyen. és úton vagyok I-hoz. még rengeteg dolgom van, majd mellőle intézem. ja, meg ettem
írt H.. semmi konkrét, de valamennyire reményt keltő, hogy egyáltalán matekoznak a helyekkel és nincs rögtön elutasítás. és nagyon jól esik, hogy valóban jelezte, mi történik. maradok ugyanebben a helyzetben, de azt érzem, tovább távolodok fejben
most estére extra rövid nadrág van rajtam. kicsit zavarban vagyok, de logisztikailag ez maradt ki a táskámból. és rövid nadrágban vagyok. és nem zavar, hogy bárki látja a nyomokat
