csend és nyugalom.
ezzel a két szóval tudom körbe írni jelenlegi helyzetem
a parton ülve.
néha-néha a madarak károgása és éneke is hallatszodik,
vagy éppen
a tóba csobbanó kavicsok hangja,
amit a parton ülő emberek dobálnak.
beszélgetnek.
azt nem értem, hogy pontosan mit,
de a sokszor hangzó nevetések hallatán
szerintem boldogok lehetnek.
körbe tekintek.
a tavacska nap általi csillogásán kívül,
csak a ritkuló nádak tűnnek fel,
amikből az évek során úgy lesz egyre kevesebb,
ahogy a lényemből,
pedig abból egyre többen innának,
kóstolnák azt az ízt,
ami egyre inkább csak keserű,
majd lassan íztelen.
feltámadt a szél, pedig az ég is felhőtlen
tiszta kék,
a nap is tisztán kivehető, csak épp ránézni nem lehet,
vagy ha még is, pár másodperc után úgyse látnék semmit
és akkor végre nem a gondolataim vakítanának el.
mérges kutya ugatás,
valaki épp erre sétálhat, más különben nem lehetne hallani hangjukat,
hiszen csak ők is végzik dolgukat,
mikor éppen aktuális.
nekem is megannyi dolgom lenne,
már csak a motiváció hiányzik hozzá,
hogy végérvényesen is rávegyem magam valamire.
szörnyű kimondani, de még leírni is azt,
hogy lassan már nem lelek örömöt semmiben,
bár mégis, hogy tenném,
ha úgy érzem sokszor a világ terhe nehezedik a vállamra
és nem hagy szabadulni az érzés,
hogy minden egyes lépésemnek ára van,
de nem is kicsi
és éppen ez itt a baj.
ha madár lennék, szárnyra kelhetnék
és elrepülhetnék gondjaim elől,
ha egy icipici hal,
akkor szimplán csak az iszap alá kellene rejtőznöm előlük,
mint ahogy körülöttem ezt megtehetik épp
a tavasz első napján,
pedig tegnap havazott,
ma meg a legóriásibb égitest süt szüntelenül,
mint ahogy anyám szokott hétvégente, mikor kedvet kap hozzá.
finom és ízletes sütemények szoktak lenni.
talán a virág méz édes illatához tudnám hasnlítani,
mit az est harmat leszálta után hajnalban
az ablakba kiülve érezhetünk
a fáradt reggeleken.
az a megannyi csillagos éj,
amiben a tetőn ülve lehet gyönyörködni,
és a nyár utolsó napjaiban hulló társaikkal is simán találkozhatunk.
az a megannyi kín,
amin körbe megy körülöttünk a természet
és persze mi dolgozó emberek is,
hiszen állandóan csak robotolunk
és próbálunk élni,
mert megfeledkeztünk róla, hogy valójában hogyan kell.
a körforgás fent maradt,
mint ahogy az évszakok vátozásában is,
hiszen hiába hervad el a hóvirág,
ha tél végén majd ugyanott kihajt.
hiszen nem múlik el oly könnyen semmi sem,
csak elég könnyen megpihen,
egy kis időre talán,
majd újból életre tud kelni, ha ég a láng,
hiszen ha a hamu még parázslik, elég könnyen lángra tud kapni,
akár egy kis szikra által,
mert a cigaretta is kialszik, ha nem szívják elégge
vagy akár a tűz, ha nem táplálják a lángokat,
de mindig kell egy apró segítség ahhoz,
hogy életben maradj.
lehet valami elég erős ahhoz, hogy a szélvihart is kibírja
és nem dől össze, bármennyire is gyengék a falai,
mert a kitartás eléggé ösztönzi ahhoz,
hogy romok helyett valami éppet lássunk.
2022.márc.01.
