#vihar

Viharos éjjelen sem erősebb a tenger hulláma mint a kín mi marcangolja lelkem.

Volt egyszer egy férj. És egy feleség. Tizenöt éve éltek együtt. Szerették egymást – valaha legalábbis biztosan. Mostanra viszont… valami megfakult. Mint egy régi fénykép, amit túl sokáig ért a nap. A reggelek szótlanok voltak. A vacsorák gyorsak. A veszekedések pedig… egyre sűrűbbek. Nem dühösek voltak, hanem kimerültek. Mint két ember, aki már csak védi a saját kis zugát – mert fél, hogy ha közelebb engedi a másikat, megint fájni fog. A nő egyszer csak kimondta: „Menjünk el párterápiára. Ha még van valami… mentsük meg.” A férfi bólintott. Nem azért, mert hitt benne – hanem mert a feleségében hitt. Az első ülés hideg volt. Mint egy orvosi váróban: feszengés, védekezés, szorongás. Ők ketten egy díványon ültek, elhúzódva egymástól. Szemben a terapeuta – és köztük a tizenöt éves csend. De valahol ott kezdődött el az újrakezdés. Nem a megoldásokkal. Hanem azzal, hogy végre kimondták: fáj. A férfi megtanulta, hogy a hallgatás nem figyelem. A nő megtanulta, hogy a kritika mögött sokszor félelem van. Egymás szemébe nézni újra – nem volt könnyű. De valahol ott, a sokadik alkalom után valami lassan megmozdult. Egy este vihar volt. A férfi kint állt a teraszon, nézte, ahogy az eső csapdossa a földet. A nő mögé lépett, és csak annyit mondott: „Nem harcolni akarok veled. Csak már ne legyünk idegenek.” A férfi nem felelt. Csak megfogta a kezét. Aznap este nem oldottak meg semmit. De újra ott volt a szándék. A döntés. A remény. A terápia végére nem lettek tökéletesek. De már nem egyedül küzdöttek. Megtanulták, hogy nem a hibátlanság tart össze két embert – hanem az, hogy újra meg újra választják egymást. A nehézségek ellenére. A sérelmek után is. És a gyerekeik ma már nem tökéletes szülőket látnak. Hanem két embert, akik hajlandók tanulni. Változni. Bocsánatot kérni. Maradni. A házasság nem egy boldog pillanat. Hanem sok nehéz nap egymás mellett. És egy halk mondat újra és újra: „Nem adlak fel.” A jó párkapcsolatért minden nap tenni kell! Ha élhetünk boldogan is, miért éljünk boldogtalanul? „Lelkitárs a párkapcsolatban”

Vihar a szemeiben, tűz a lelkében.