#csillog

Cselekedeteim elhanyagolnak

A szavaim is elpártoltak

Tátogó hallá változtattak

Csillog a szemem mikor látlak

A tiéd is ragyogott láttam

Hülyéskedtünk is tegnap

Majd találkoztunk másnap

Vagyunk egymásnak mint támasz

Kapaszkodó a lépcsőházban

Segítjük is egymást a bajban

A kitörni készülő háborúkban

Ismerjük is mi ketten a bizalmat

Hanyagoljuk a fejben lévő titkokat

A szavak mind őszintén hangzanak

Mégis a kezeink távolodnak

Már te is távolról nézel arra

Én is távolra nézek ugyanoda

Hiszen a helyeink még meg vannak

S az emlékek is kavarognak

De helyzet már más te is az vagy

Én is változtam bár nem a jó irányba

Az utaink is ketté váltak

Mégis néhol egymásra találnak

Mint majd lelkeink egymásra

A megbolondult éjszakában

Ő: És amúgy most mi a helyzet a fiúkkal? Tetszik valaki?

Én: Hát igazából, igen. De nem fontos.. Nem vagyunk együtt és nem is leszünk szerintem..

Ő: Mesélsz róla? Esetleg mutatsz róla egy képet?

Én: *megmutatom a képet neki,és mesélek egy kicsit róla*

Ez a hely, a sok-sok fával és a kis tóval a közepén, már évekkel ezelőtt megfagyott. Vastag, csillogó hó és jégpáncél borítja, hideg, keserű szelek járják át. Teljesen kihalt.

Veszélyes hely az ilyen bárki számára.

Ezért vagyok itt egyedül.

De mi az ott a friss hóban? Lábnyomok?

Követem őket.

Akárkihez is tartoznak, minden rejtett zúgomba eljutott. Mintha jól ismerne. Már órák óta a nyomok mentén haladok. Kezdem azt hinni, hogy a saját lábnyomaim után megyek.

Hagyjuk... értelmetlen az egész. Hiszen, senki nem juthat be ide. Ebben biztos vagyok.

Ekkor pillantom meg a távolban, hogy valaki az öreg almafára szerelt hintámon ül. Valami azonban más volt... nem volt hó körülötte. Helyette hóvirágok százai vették körbe. Ahogy közelebb értem, fojtogató, édes illatukkal megtelt a tüdőm.

- Én ismerlek téged. Nem szabadna itt lenned. Hogy jutottál be?

Nem válaszolt. Csak nézett rám, majd megölelt és halkan annyit súgott a fülembe:

- Elloptam a kulcsot.

Kulcsot? A kulcsot a szívemhez. Ehhez a fagyos, kietlen szívhez, ahol hosszú ideje nem járt senki.

Rohanjak el, amíg nincs késő?

Vagy hagyjam, hogy a hóvirágok beborítsanak mindent?

Nincs is ennél a szónál mérgezőbb szó..

Talán kedvel..

Talán szeret..

Talán ő is nézi mikor voltál fent utoljára.

Talán rád szeretne írni, de fél, hogy csak zavar.

Talán nézegeti a képeid.

Talán kérdezgeti a közös barátaitokat rólad.

Talán ő is elképzelte a közös jövőtöket.

Talán hiányzol neki.

Talán felidézi a mosolyod, hangod, illatod, szemed ragyogását, a nevetésed.

Talán ő is rólad álmodozik.

Talán ő sem bir aludni miattad.

Talán te vagy az első gondolata reggel, és az utolsó elalvás előtt.

Talán ő is várja a következő találkozásotok.

Talán felidézi az arcod amikor hiányzol neki.