Everything u want is on the other side of fear

Mit bánok? Sok mindent, de leginkább a késői felismerést. Ha hamarabb tudom, ha hamarabb látom az értéket benned, bennünk, talán most másról írnék. Visszavonhatatlan szerelemről, boldogságról. Most ez jutott. b.v.h.

Körülötted forgott a világom, de te már nem vagy. Ezt akartam, de még is fáj. Már nem voltunk olyanok, mint régen. Nem úgy szerettük egymást, mint az elején. Azt hittem ez majd örökké tart. Mostanra rájöttem nincs olyan, hogy örökké. Erre mi vagyunk az élő példa. Mindennek vége. Ezt akartam, de tényleg. De valahogy most más. Azt hittem könnyebb lesz elengedni, hogy nem fog így fájni. Mégis szétszed ez a érzés. Mindent jelentettel nekem, és most már máshogy nézünk egymásra. Semmi sem lesz ugyan olyan. Még mindig szeretlek, és szeretni is foglak. De ennek így kellett történnie. b.v.h.

Mérföldkőhöz érkeztem. Most valami más jön, valami új. Nem tudom képes leszek-e megszokni. Elfogadni az egyedüllétet. Telnek a napok, és minden nap egyre nehezebb. Nem látom a végét. Annyi kérdésem van. Meddig fog fájni a magány? Mikor lesz vége? Merre tartsak? A kérdések gyűlnek, én meg csak várok türelmetlenül. Félek, hogy elfárad a lelkem. Szeretnék már megpihenni. Milyen irónikus…még csak most léptem a változás ösvényére, és már pihenni akarok. Ezt a félelem mondatja velem. Igen, félek. Mert nem tudom mi lesz 1 év múlva, vagy holnap, vagy akár 1 perc múlva. Bizonytalanság övez körül. b.v.h.

Egy bögre forró kávét szorongatok a kedvenc, kopott fotelemben. Az ablak mellett ülök. Kint minden csupa fehér színbe öltözött. Egy lakatlan madárház lóg a fán. Nem rég alatta ültünk ketten. Az öledbe hajtottam a fejem, te pedig meséltél nekem. Kezeddel cirógattad arcomat. A szobám ablakából most is látom magunkat, ahogy a piros kockás pokrócon fekszünk. Ha behúnyom a szemem, és nagyon erősen koncentrálok, hallom a hangod miközben mesélsz, érzem a virágok illatát, és az érintésed is ott van az arcomon. Azt hiszem hianyzol. Kár volt elengedni. Kár volt hagynod, hogy elmenjek. b.v.h.

Még maradok egy kicsit. Nem sokat. Épp csak addig, míg megszokom az életet nélküled. Nem…tévedtem. Még is csak jobb,ha megyek. Hogy is tudnék megtanulni nélküled élni, ha maradok. Igen…ez a helyes döntés. Mennem kell. Nem viszek magammal semmit. Csak az emlékeket. Azokat is itt hagynám, de nem tudom. Az agyamba égtek. Mindegy is. Most már tényleg megyek. Viszlát. b.v.h.

Eddig nem tudtam, de most már tudom mit akarok. Össze akarok zavarodni veled. Ez az amire igazán vágyok. b.v.h.

Eljön az idő az életedben, mikor fontos döntéseket kell hoznod. Mérlegelned kell és átgondolni mindent. Az is előfordulhat, hogy döntést kell hoznod, pedig nem akarnál. A sorsot nem érdekli, akarod vagy sem. Eléd teszi, te pedig kényszer alá kerülsz. Egy darabig küzedsz ellene, de elfáradsz, és végül döntesz. Talán ez a döntés rossz lesz, talán jó. De nézd a jó oldalát. Bármi is legyen, te döntöttél, a te kezedben volt a térkép, te mondtad az irányt. b.v.h.

Azt mondják nincs tökéletes ember. Sokáig hittem nekik. Egészen addig, míg nem találkoztam veled. Azóta tudom, hogy a tökéletes nem hibátlant jelent. Szerelmes lettem beléd. Szerelmes vagyok abba, ahogy kávét iszol. Szerelmes vagyok a hangodba. Abba is, ahogy levegőt veszel. Szerelmes vagyok minden mozdulatodba és hibádba. Szeretlek b.v.h.

Milyen furcsa tréfát játszik vekünk a sors. Nem keresel, nem hiányolsz. Hozok egy döntést. Lemondok rólad, elfeledlek. Kezdem érezni, működik a dolog. Egyre kevesebbet gondolok rád és az emlékeinkre. Hirtelen megjelensz. Üzenetekkel bombázol. Azt hazudod hiányzok. Elvárod, hogy válaszoljak, hogy úgy tegyek, mintha mi se történt volna. Nem vagyok jó játékos. Inkább most kiszállok, mielőtt valaki megsérülne. Igazából, csak én sérülhetek. Neked nincs mit vesztened. Én csak egy aprócska kő vagyok neked. Nem a gyémántod. b.v.h.

Szeretem, mikor kimondod a nevemet. Nem tudom megfogalmazni miért, egyszerűen jó érzés. Talán mert, abban a pillanatban rám gondolsz. Még ha ez a pillanat csak másodpercekig tart. b.v.h.

A keserű csalódás ízét érzem még a számban. Ez miattad van. Nem akartál megváltozni. Oké, igaz. Sokan mondják, egymást el kell fogadnunk ahogy van. De én nem. Nem vagyok hajlandó elfogadni ezt az énedet, amit most mutatsz a világnak. Mert tudom, nem ilyen voltál. Mert ez nem te vagy. Ez csak egy maszk, ami könnyen levehető először. De ahogy telik az idő, úgy a maszk az arcodhoz tapad. Beleolvad a személyiségedbe, és eltakarja a valódi éned. Kár érted. Igazán kár. b.v.h.

Ő mérföldekkel jobb, mint te. Mert ha ő kérdez tőlem, őszintén várja a választ. Te ha kérdezel, csak udvarias vagy. Hatalmas a különbség. Ő törődik velem. Te csak használsz. A tárgyakat szokták használni. Én lélegzem, érzem ha kellemes érzem ha fáj. Ember vagyok. Kár, hogy nem láttad ezt hamarabb. Én, jól jártam. Találtam valakit, aki értékel. És te? Te is találsz majd biztos valakit, aki elfogad olyannak, amilyennek én nem tudtalak. Szívtelennek. b.v.h.

Beléd szerettem. Sőt, ez több mint szerelem. Hogy miért? Az embereknek szükségük van a szerelemre, mert érezni akarják, hogy tartoznak valakihez, hogy szerettve legyenek. Nekem nem valakire van szükségem, hanem rád. Ragaszkodom hozzád, üres vagyok nélküled. A gondolatok, amik a fejemben cikáznak, mind rólad szólnak. Mert szeretlek. Mert te vagy a legjobb az életemben. b.v.h.

Csak veszekedtünk és veszekedtünk. Egymás fejéhez vágtunk dolgokat. A végén már nem a kibékülés érdekelt, hanem hogy nekem legyen igazam. Itt követtem el a legnagyobb hibát. b.v.h.

A szerelmet nem lehet definiálni. Igazából mikor tudom, hogy szerelmes vagyok? Az állítolagos pillangok a hasamban? Vagy az érzés, hogy nélküle semmi vagyok? Nem tudom. Szerintem ha valakivel boldog vagyok, nem feltétlen jelent szerelmet. Úgy képzelem, hogy a szerelemhez valami plussz kell. Olyan dolog ami másban nincs meg. Egy dolog, ami magával ragad, és megfoszt a józan gondolkodástól. Talán tévedek. Talán az téved, aki másképp gondolja. b.v.h.