#encs

Még 2015-ben Galkó József, a Herman Ottó Múzeum munkatársa azonosította az Encs-Mogyorós-part lelőhelyet Encs határában. Terepbejárása alkalmával számos őskori cseréptöredéket talált, a környezetéből alig kiemelkedő dombon, így újabb lelőhellyel gazdagodott a megye régészeti adatbázisa.

               2019-ben Encs Város Önkormányzata kerékpárút építésbe kezdett, melynek nyomvonala a 2015-ben felfedezett lelőhely szélén haladt át. Mivel igen nagy esély volt arra, hogy a kivitelezés során régészeti objektumok kerülnek elő, a hatályos jogszabályoknak megfelelően régészeti megfigyelés mellett kezdődtek meg a gépi földmunkák.

A mindössze 3,5 m széles nyomvonalon 40-50 cm vastagságban távolították el a talaj felső rétegét. A kerékpárút első szakasza régészetileg teljesen meddőnek számított. A fémdetektoros kutatás is csak modern hulladékot hozott felszínre. Mígnem a létesítendő kerékpárút középső szakaszán előkerültek az első régészeti jelenségek, nevezetesen kettő hamvasztásos temetkezés. 

(1. kép: Az elsőként előkerült hamvasztásos temetkezés edénymellékletei a megtalálás pillanatában) 

Innentől kezdve egymást érték a sír objektumok, melyeket É felé haladva különböző telepjelenségek (cölöplyukak, gödrök) váltottak fel. 

(2. kép: A lelőhelyen előkerült egyik gödör jelenség foltja)

               A régészeti megfigyelést régészeti bontómunka váltotta fel. Hogy az építkezést ne hátráltassuk, a lelőhely által nem érintett szakaszokat visszaadtuk a kivitelezőnek, így zavartalan ütemben tudott folyni a beruházás.

               Az előkerült telepjelenségekből igen csekély mennyiségű leletanyag került elő. A néhány darab kerámiatöredék alapján bronzkorinak határoztuk meg. A temetőrészlet azonban sokkal izgalmasabbnak bizonyult. Mivel a sírok sekélyebb mélységben még a humuszban jelentkeztek ellentétben a telepjelenségekkel, pontos körbehatárolásuk a sötétbarna talajban lelehetetlen feladatnak bizonyult. Így azt a módszert alkalmaztuk, hogy a felszínen megfigyelt leletszóródásokra (csonttörmelék, kerámia) szondákat nyitottunk. Bár elsőként hamvasztásos temetkezések kerültek elő, a bontás során kiderült jóval összetettebb lelőhelyről van szó.

A temetőrészletben feltárásra kerültek szórthamvas, urnás és csontvázas sírok is. A megfigyeltek alapján a hamvasztásos és vázas sírok nem egy korúak. 

(3. kép: Hamvasztásos temetkezés feltárás közben) 

A hamvasztásos sírok leletanyaga a szkíta népcsoporthoz köthető, míg a vázas temetkezések feltehetően bronzkoriak és az előkerült telepjelenségekkel hozhatóak kapcsolatba. A vázas temetkezések pontosabb kormeghatározását az nehezíti, hogy az előkerült három sír közül csak kettő tartalmazott mellékleteket. Ezen kettő közül is az egyiket a munkagép erősen megbolygatta, így a sírmelléklete erősen megrongálódott és hiányossá vált. Míg a másik temetkezést az egyik vaskori sír bolygatta, így ennek mellékletei is igen töredékesek. Viszont pont ez bizonyítja, hogy a vázas temetkezések fiatalabbak a hamvasztásos temetkezésektől.

               A harmadik vázas temetkezés igazán különleges. Bár sírmellékletek nem kerültek elő, az eltemetés módja igen rendhagyó. Az elhunytat hasán fekve, arccal előre, félig felhúzott lábakkal helyezték a sírgödörbe. Csak két darab apró gyöngy került elő a maradványai közül. Ez a fajta eltemetési mód arra utal, hogy a társadalom egy kirekesztett tagja lehetett vagy esetleg erőszakos úton halt meg. A kérdés tisztázásában antropológiai vizsgálatok tudnak majd segítséget nyújtani. 

(4. kép: Rendellenes rítusban eltemetett személy)

               Mind a sírokból mind magáról a lelőhelyről számos fém leletanyag került elő: bronz- és vaskarperecek, bronz tűk, vas kések, és fokos. 

(5. kép: Az egyik sírból előkerült bronz karperec) 

Bár a lelőhelynek csak egy igen kis szeletét volt módunkban feltárni, így is sok izgalmas jelenség került elő és számos nyitott kérdés maradt, mely további kutatásra sarkall minket.

A feltárásban részt vett kollégák: Jenei Anita, Tóth Magdolna, Galkó József, Kiss Dániel és Hortobágyi Viktor