#elhagyva

Megjegyeztél pár fontosabb szereplőt s azok életét,

Aláhúztál benne mondatokat, gondolatokat,

gondolatokat, amikben magadra ismertél, vagy miből magadat építetted egy kicsit újjá,

megváltoztatott,

de mégis inkább önmagaddá tett,

ma már más olvassa,

nem látod többé,

ilyen az ember is,

ilyen a könyv, amit olvastál.

A kérdések napja.

Vajon én rontom a levegőt a munkahelyemen?

Én lehetek a kapcsolatunkban a mérgező személy?

Miért vagyok mindennap többször

fáradt, szomorú, jó kedvű, dühös és ismét újra és újra egy halálos táncot járok önmagammal, ez miért van?

Napi többszöri hullámvasút.

A barátaim nem keresem igazán?

Vagy ha keresem őket, miért nem érzem azt, hogy időt szeretnének tölteni velem?

Milyen legyen a körmöm?

Elég szép vagyok?

Baj van velem?

Másokkal van a baj?

A környezetem rossz, vagy én teszem azzá?

Egyek? Ne egyek?

Ha eszem, miért érzem rosszul magam?

Ha nem eszem, éhes, dühös vagyok.

Miért rontok el mindig mindent?

Nem értek a számítógépekhez.

Ember legyen a talpán aki megért, vagy én nem értem magam, mások pedig értenek engem?

Sajnálnak? Szánalom?

Ha a problémáimról beszélek, az önsajnáltatás?

Szeded rendesen a gyógyszereidet?

Örökké kell szednem őket?

Jól vagy? Jól vagyok.

Te, hogy tudsz mindig mosolyogni? Olyan kedves vagy.

Hogy tudok mindig mosolyogni?

Látnak engem?

Ez egy állca?

Szeretnek?

Miért szeretném, hogy szeressenek?

Elhagylak, mert mi nem egymásnak vagyunk teremtve, mert ha így lenne, nem lennénk egymástól ennyire távolra sodródva a közömbösségeddel és a kommunikáció szolgálna a nézeteltéréseink helyreállítására.

Elhagylak, mert az életünk nem illik bele ebbe, mert melletted úgy érzem magam, mintha az élet elkerülne engem. Szomorú vagyok, üres és magányos. Ennek nem szabadna így lennie. És bár már ezerszer elmondtuk, a végén mégis úgy tűnik, hogy semmi sem változik… Nem túl igazságos, hogy én itt vagyok melletted és Te pontosan tudod, hogy akarom, hogy az életem része légy, mégis úgy teszel, mintha ez nem érdekelne. Úgy érzem magam melletted, mintha az árral szemben úsznék.

Elhagylak, és nem azért, mert már nem szeretlek. Érted már? Egy kapcsolatban fontos, hogy kimutasd a szeretetet, hogy éreztesd a kölcsönösséget és az érzelmi elkötelezettséget, a törődést. Ahogy az is, hogy foglalkozz a másik törékenységével, legalább annyira, mintha a tiéd lenne. De úgy tűnik ez nem számít neked.

Elhagylak, és nem azért, mert már nem szeretlek. Mert nem, nem tudom kitörölni az érzéseimet egyik éjszakáról a másik reggelig (bárcsak megtehetném). De elhagylak, mert már annyiszor megtettük az utat a határig, hogy már nem tudok többször végigmenni az úton, mert a mi időnk már a végéhez ért. Mert lehetetlen számomra, hogy úgy szeressek valakit, hogy közben ne szeressem magamat. Mert annak ellenére, hogy minden hibáddal együtt, elmondhatatlanul szeretlek, a bőrömben és lelkemben érzem, hogy ez a kapcsolat nem jó nekem. Tönkretesz engem.

Ezért hagylak el, mert ha maradok, meg fogsz ölni és mindig kevésnek érzem magam. De Te még mindig itt vagy, maradtál, mert én is maradtam és ha maradnék te is maradnál, éppen ezért, hideggé teszem a szívem és elhagylak…