#elhagyott

Bocsánatot kértél tőlem, én visszautasítottam, Azt akartam, hogy megértsd, mit éreztem, mit adtam. De illatod még mindig a levegőben lebeg, Mindent odaadnék, hogy újra veled legyek.

Próbáltam elengedni, feledni téged, De minden emlék újra visszaéled. Szívemben őrzöm, bár rég nem akarom, hiszen minden pillanat bennem él vakon.

Hiányod mélyén új tavasz virágzik, De nélküled a világ oly fáradtan ásít. Szabadulnék tőled, mint börtönéből rab, De láncaid közt lelkem mégis hozzád ragad.

Próbáltalak gyűlölni, de ez nem ment nekem, A jó emlékek mindig legyőztek engem. Megbocsátok neked, hisz nem tudod, mit tettél, Itt az idő, hogy végleg messze menj, ne jöjj többé.

Néha kereslek, aztán újra futnék, Sorsomat kezedből ki nem szakíthatnám még. Talán egy nap majd véget ér ez az örökös harc, S újra önmagam leszek, ha szívem elhagy majd.

Látlak, s te elhaladsz, nem nézünk egymásra, S nem találok szavakat, ha szólnék a világra. A többiek mondják: rossz ember vagy te, De én nem találok hibát szíved rejtekébe.

Már nem fázom a kocsiban, mert nem hívsz.

De én azóta is azzal a pléddel alszom el éjszakánként. Nem tudom, talán azt gondolom így újra velem lehetsz, de fázom. Szeretném azt hinni csak azért, mert hűvös van éjszaka a plédem pedig vékony, de azt hiszem csak azért, mert összetörted a szívem.

Megjegyeztél pár fontosabb szereplőt s azok életét,

Aláhúztál benne mondatokat, gondolatokat,

gondolatokat, amikben magadra ismertél, vagy miből magadat építetted egy kicsit újjá,

megváltoztatott,

de mégis inkább önmagaddá tett,

ma már más olvassa,

nem látod többé,

ilyen az ember is,

ilyen a könyv, amit olvastál.