Ăn nem tudom, hogy van-e olyan, hogy egy kapcsolatbĂłl az ember nem fĂĄradtan kerĂŒl ki.
AmĂg emel, amĂg ad, addig tölt.
Amikor mĂĄr nem, mindegy miĂ©rt nem, hogy erĆlködĂ©s vagy vĂ©dekezĂ©s vagy dĂŒh vagy sĂrĂĄs, de kimerĂtĆ, fĂĄrasztĂł.
Olvastam MĂŒller PĂ©ter sokadik ĂrĂĄsĂĄt, Ă©s többnyire keletkezik bennem valami ellenĂ©rzĂ©s.
Igen, a szar kapcsolatok amiben nem szerettek vagy nem jĂłl szerettek, azok kimerĂtĆek. Vannak amik el is torzĂtjĂĄk az embert Ă©s mĂ©g hosszasan nem tud önmaga lenni.
De baszki, mår a kapcsolat elején sem volt az ember teljesen jól. Mår kamaszkora óta nem volt teljesen jól.
Az egĂ©sz Ă©let folyamatosan kimerĂtĆ.
Engem pl totĂĄl leszĂvnak azok a dolgok amiket utĂĄlok csinĂĄlni. ĂgyintĂ©zĂ©s.
MĂĄr a gondolatĂĄtĂłl is kimerĂŒltnek Ă©rzem magam.
Ha egyetlen percre leveszem a figyelmem arrĂłl ami jĂł, puff, kimerĂŒltnek Ă©rzem magam.
Ez nem a kapcsolat hibĂĄja.
AmĂșgy persze, a szar kapcsolat rohadtul kimerĂtĆ.
De kapcsolaton kĂvĂŒl is folyton akar valaki valamit az embertĆl, hĂĄt az rettenetesen fĂĄrasztĂł.
De azĂ©rt Ărok errĆl a kimerĂŒlĂ©srĆl mert valami zavart a MĂŒller PĂ©ter szövegben, Ă©s mĂĄr nem elĆször.
Keresem azt a finom egyensĂșlyt, ami megmutatja, hogy minden szar kapcsolatot kĂ©t ember hoz össze.
Hogy e nĂ©lkĂŒl a (mĂ©lyen megĂ©lt) tudĂĄs nĂ©lkĂŒl semmilyen kapcsolatot nem ĂtĂ©lhetĂŒnk meg.
FĂĄradt, fĂĄradt Ă©s kimerĂŒlt az ember mert kĂvĂŒlrĆl vĂĄr valami jĂłt. De semmi sem elĂ©g, amĂg belĂŒl nincsenek elrendezve a dolgok.
Erre mondja a pszichológia, hogy lyukas vödör. Hordhatod, hordhatod bele a jót, de szétfolyik.
FĂ©lelmek, gĂĄtlĂĄsok, dĂŒhök, fĂĄjdalmak torzĂtjĂĄk az embert Ă©s annyi szar beidegzĆdĂ©s, hogy tĂ©nyleg nem alkalmas egy ideig arra, hogy normĂĄlis kapcsolatot alakĂtson ki.
De a feltĂ©telezĂ©s, Ășgy tƱnik, mindig az, hogy eleve normĂĄlis volt Ă©s van egy normĂĄlis mƱködĂ©s amihez majd gyĂłgyultan visszatĂ©r.
Pedig a legtöbbĂŒnknek nincs normĂĄlis mƱködĂ©se. Egy illĂșziĂłkkal megspĂ©kelt ezt akarok meg azt akarok mƱködĂ©se van. Vagy egy erĆltetett idealizĂĄlt sĂ©ma, amiben sosem volt önmaga.
Vannak persze tök normĂĄlis emberek, meg sokan annak lĂĄtszanak Ă©s leginkĂĄbb remekĂŒl elĆadjĂĄk az interneteken, hogy mennyire tökĂ©letesek, ha pĂĄrkapcsolatrĂłl van szĂł.
A mĂĄsik ami foglalkoztatott az, hogy a fogadj el olyannak amilyen vagyok, hĂĄt arrĂłl is kiderĂŒlt, hogy egy elakadĂĄs.
Pedig mennyit mondjuk, hogy olyan kapcsolatot szeretnénk, amiben elfogadnak olyannak amilyenek vagyunk.
Ăs? Ăs aztĂĄn kĂ©sĆbb? Vagy mindig olyanok maradunk?
NyilvĂĄn nem.
Fogadj el Ă©s fogd be a szĂĄd! Ilyen vagyok. Kuss, Ă©n Ăgy szĂĄllok le!
AzĂ©rt elfogadni azt, hogy mindketten vĂĄltozunk, az sokkal nagyobb kihĂvĂĄs.
Akartam jobb lenni.
Sokkal kevesebb hibĂĄmat ismertem, mint most.
De a bizalom rĂ©sze volt, hogy azt gondoltam, hogy a mĂĄsik jĂłt akar nekem. MĂĄrmint, Ă©rted, "szeretlek, de tudom, hogy jobban Ă©reznĂ©d magad a vilĂĄgban, ha ezt vagy azt vĂĄltoztatnĂĄd, finomĂtanĂĄd".
Ăs Ă©n is. Nem fog jĂłl esni a kritika Ă©s talĂĄn napok is kellenek mire feldolgozom, de akarok hinni benne, hogy nem rosszbĂłl mondod.
Aztån ez az érzés kurvagyorsan elveszett és csak kapkodtam utåna.
Azon szoktam vigyorogni magamban, hogy az a szar ebben a blogban, hogy a valĂłs önismeret a sok szarral kevĂ©sbĂ© teszi az embert vonzĂłvĂĄ, mint egy fellengzĆs magamutogatĂĄs. LĂĄtszĂłlag nem Ă©ri meg.
Smink nĂ©lkĂŒl ilyen ez. :)