N4n3x World

@pappito -val egy időben sokat rendetlenkedtünk,

itt például jött velünk Lewis Kamerunból, aki azért nem kapta meg a magyar állampolgárságot, mert a bevándorlási hivatal szerint az egyik papírhoz nem a saját fényképét csatolta (miért tett volna ilyet?), és ezt antropológussal is ellenőriztették, ahol a bélyeg méretű képein lemérte az orrának a hosszát és a szögét, és ebből kétséget kizálóan megállapította, hogy ezek különböző rasszú emberek fotói, miközben mindegyiken ő volt

János, aki zsidóságára volt a legbüszkébb, de csak évtizedes barátság után árulta el, hogy ő úgy zsidó, hogy aradi keresztény alkesz szülei nem foglalkoztak vele, kisgyerekként be-bejárt a zsinagógába, ahol adtak neki enni és egyre többet tanítgatták is. A hit nem izgatta, ebből nem csinált senki problémát, de a kultúrát, a szokásokat remekül elsajátította. János rendkívül széleskörű műszaki műveltséggel rendelkezett, amit az aradi reptéren szedett magára.

Norbert, a fiatal német mérnök, aki autópályaépítés műszaki ellenőrzése miatt volt nálunk, amúgy a DB projektjein dolgozik. Hónapokon át könyörgött, vigyük ki az Ecserire, mert ott nagyon jó órák vannak. Elvittük, és a legelső rafinált árus előtt megállt és kisgyerekként toporzékolni kezdett, hogy az ott egy Breguet (ejtsd: brözsé), alig bírtuk lenyugtatni. Itt az Ecserin, ahol hajnalban jönnek a kereskedők, utána már az sem igaz, amit kérdeznek (max. a lángosos néni a Saeco kávéval kotongumiból készült kávéspohárral), nyilván egy eredeti Breguet van a nyolcezer forintot érő gagyik között, már egyből a bejáratnál. De Norbert hajthatatlan volt. Tizenötezret kért a pofa érte (köszönhetően annak, hogy a német nem bír viselkedni a piacon), ezt 30 perc alatt alkudtam le 8500-ra, csak hogy ne fogjon gyanút az eladó. Végül kiderült, hogy tényleg eredeti Breguet, egy elég ritka darab ráadásul, többezer fontot ért.

Taken from a stepladder putting up Christmas lights

“Brewing Storm on an Evening Commute”

And “Finally, no Power Lines”

Keleten megszoktam, megszerettem, azóta viselem, minden időjárásban jó szolgálatot tesz. Egy kurd pamutkendővel rendelkezem, akkora, mint egy lepedő, légies, mint a géz, hűt, fűt, öltöztet. Valahol Kurdistanban, Zanjanban vagy Hamadanban vettem.

Válogatom a szüttyedett narancsot a madaras teszkóban. Egy elsővirágzásán jócskán túljutott női hölgy vetett rám lapos pillantásokat. Első blikkre fidesz-szavazó volt, mikor közelebb lépett, felfedezni véltem benne némi mihazánkos aszcendenst. –Mit horgya eztet a tenorista sált?

Meglepődtem. Semmi bajom a tenoristákkal, tisztelem, sőt csodálom őket. Carreras, Pavarotti, Plácido Domingo, Nicolai Gedda, Bocelli, micsoda hangok! Mamma mia! Tisztelettel kérdeztem, hogy talán a bariton vagy a basszus hangfekvés a kedvence? Dietrich Fischer-Dieskau? Saljapin?

–Migráncs sál! Mit horgya? Arab maga? Paresztin tenorista? –Hölgyem, kérem, ne hibáztassa magát, nem ön az egyetlen, aki nem tud minta és szín alapján megkülönböztetni egy palesztin keffiyah-t egy kurd shemagh-tól. De látom, felzaklattam. Hogy segíthetek?

Bosszúsan feltolta orrára egyik szárán celluxszal megreparált szemüvegét, és morogva otthagyott.

Magyaro., 2026.