Kicsi' csípö'!

Kipróbáltuk a rákos sült tésztát, ami egy egytálétel (1500) és a zöldséggel sült csirkét pirtott tésztával (1500). Mindkét ételhez hoztak előtte egy pikoló adag (kínai leveses tálnyi) csirkés pho levest előételnek.

A rákos tészta gazdagon meg volt hintve rákkal, látszott hogy nem a 6 db/adag hely, ahogy a kínai büfékben kiszámolják a menüs rák mennyiségét. Mennyiségre is elegendő a levessel, ízre pedig a vietnami bisztrók szintjét megüti. Aki evett már vietnami pirított tésztát, az nem fog meglepődni, az osztrigaszószos ízű tésztánál nem estünk össze a gyönyörtől, de rendesen el volt készítve. Kedves barátom egy kis savanyú ízt hiányolt, amit a Cappy narancslevemmel oldott meg (bár utólag gondolom, hogy egy phozóban csak akadt volna egy cikk citrom is). 

A párolt zöldséges csirke már egy kicsit különlegesebb volt. Egy vaslapos edényen hozták ki, alul párolt zöldség (répa, brokkoli, zeller, káposzta) rajta egy piros bundában ropogósra sült csirkemell bőrével, hozzá egy adag sült zöldséges tészta és egy édes-savanyú mártogatós. Utóbbi nekem eléggé bejött, a különlegesen fűszerezett és a roppanósra sült csirkebőr igazán kellemes volt. A tészta ugyanolyan volt, mint a rákos fent, csak nyilván rák nélkül. A frissességéről ez a coub is tanúskodik: 

Az ízfokozóval nem fukarkodtak, legalábbis amit elkapott a félig nyitott konyhában fél szemmel  a velem kajáló barátom (”Baszki, nem láttad, valami nagy adag fehér port szórt bele, de tuti nem só volt.”) az valószínű tényleg nem só volt, mert két órával a kaja után most iszom a negyedik söröspohárnyi vizet, ami nálam a közepesnél erősebb adag nátrium-glutamátot jelzi.

Én nem szeretem a zúzapörköltet, valószínű a  kollégiumi menzás emlék tolulnak be, amin még mindig rágódom (tudtuk, hogy hetente váltakozva csütörtökön "A"-héten zúzapöri, "B"-héten olaj meghintve rizseslecsóval, de spongyát rá). Szóval a zúza ebben a formában -- egy egészen pikáns szójás szósszal és roston sütve -- nagyon más és számomra kelemes csalódás volt. A puhától azért messze volt, de inkább hasonlított valami tengeri herkentyűre az így elkészített csirkebelsőség, a menzák által lejáratott pörire nyomokban sem hasonlított. Mindegyik náyrs alatt iszonyat jó szójás máártogatós volt, ami még a sima zöldpaprikát és a kissé pácolt és uncsibb császárhúst is feldobta (Azokat kellett is, mert nem vágtak minket földhöz). Utólag úgy értékeltük, hogy kicsit bevállalósabbnak kellett volna lennünk a nyársak terén, mondhatni nyárspolgári hozzáállásunkat újra kellett volna gondolni, mert a fürj tojástól kezdvbe a májon át a gombáig, meg a tengeri herkenytűig és csirke porcig (!!!) lehetett volna válogatni a saslikok között.  Az árak nem vészesek, 300-400 ft között volt egy nyárs, nálunk a menzán egy csemeguborka többe kerül.

A napi menüt is megnéztük, 1500-1700-ért kapsz egy miso levest és egy rizses-húsos ételet a marha. csirke, sertés, kacsa és vega variációkban, a képen a császárhúsos rlzses látható. A miso levest nem az izorgia miatt szeretjünk, hanem mert semleges és meleg  algás, tofus lé, ami jól megágyaz a kicsit ropogósra sült, húsos császárszalonnával borított rizsnek, amihez némi zöldség is járt. Ízlett de a különlegesség egyedül a császárhús pácában volt tetten érhető.  

Két ráment próbáltunk ki, a Kjutaro(Qtaro) rament, amiben tészta, féltojás, paradicsom, brokkoli, a rizses menüből ismert sült császárszalonna és algalap volt, valamint a másik a oldalasos ramen.  Nekem jobban bejött az édeskés szószos oldalast tartalmazó leves, még úgy is, hogy kimaradt belőle az algalap meg a brokkoli. A japán rámen számomra valahol a kínai, hirtelenfőtt ízetlen ramen leves és a pho között van félúton: egy erős alaplé, de egyáltalán nincs túlfűszerezve, kicsit zavaros és érzed hogy nem a legnemesebb húsokból készült, hanem kicsit inas és csontos alapanyagot sejtet az alaplé íze. A tészta cseppet barnásfeketés volt, így én hajdinás sobatésztára tippelnék, de nem vennék rá mérget (ízre nem volt semmi különös, szóval tuti nem 100 % hajdina volt). Az ár 1500-1600 forint, főételnek is elmegy a leves, nekem a két nyárssal felturózva bőven elég volt a kaja.

A vendégsereg rajtunk kívül egy japán hölgy és két külföldi volt. A japán hölgy visszatérő vendégnek látszott lenni és ez kicsit megnyugtatott, hogy a mindeféle előzetes infó nélküli hely nem egy európaiaknak kigondolt egység, hanem valami eredeti japán kifőzde (gyanítom, hogy az étterem főleg a turisták meg a koreai KDB székház közelségére épít, főleg hogy a Hold utcai piacon nem nyitott ki a felújítás után a Lunchbox).

A marha pho tesztételként nem hozott semmiféle nagy áttörést, de semmiben sem marad el mondjuk a Dang Muoi lánc mögött. Kicsit nekem túltengett benne a só, sok vizet is kívánt utána, ami esetemben az erős nátrium glutamát koncentráció félreérthetetlen jele (tegyük hozzá ebben a legjobbnak tartott Hai Nam sem jobb) de hússal egészen szépen meg volt pakolva. Ebből a kisadag is olyan nagy volt 900 forintért, hogy egy kisevőnek két sült tekerccsel kiegészítve a vasárnapi ebédnek teljesen elég volt, mert a belvárosi nagyadagnak felelt meg. Nem mellesleg láttuk a nagy adagot is, azt valóban egy lavórban viszik ki.

Nagyon szuper volt a háromrét vágott forró sült tekercs is, kívül ropogós, belül rizstésztával és sok fafüle gombával megtöltve (darabja 250 forint).

Az általam rendelt vaslapos kacsa egybesütött zöldségekkel kiváló volt, én szeretem ha ilyenkor megvan az a ropogós külső, ez még sercegett, amikor kihozták, sok kis apró kacsapörc darabokkal megkínált fogás és a járulékos pirított zöldséges tészta/rizs (2300 ft) majdnem kifogott rajtam és ami végképp nem hiányzott, hogy grátiszként egy kis csésze forró pho levest is kaptam mellé. Arra gondolhattak, hogy ameddig hűl a sercegő kacsa, legyen mit fújkálnom meg kevergetnem, bár ha készítenék vietnami szólásokat, biztos idetenném, hogy ajándék phonak ne nézd a fokát, de szerencsére ilyesmivel nem foglalkozom, így ilyesmitől nem kell tartanotok. 

A kiszolgálás gyorsan ment és ha nem is beszéli az amúgy szinte kivétel nélkül vietnami gárda, de érteni jól értik a magyart, minden a helyén volt és egész gyorsan. 

Finom volt a reteksaláta is, fekete szezámmal megszórt elénk zöld  azukibab, hónapos retek és nyomokban a sárga savanyított retek (takuan) és egy szójaszószos és wasabis, enyhén alkoholosnak tűnő szósszal meglocsolva, de nem nevezném egy kihagyhatatlan salátának, nekem jól jött a csípős kaja elé egy kis semleges étel. 

Ellenben a két leves, a kókuszos mangóleves és a ház ramene egészen ízletes volt és ajánlom mindenkinek. A mangóleves (700 körül), hideg és édes, leginkább egy tápióka gyönggyel feldúsított mangó lassira hasonlított egy menta levéllel a tetején (,ami meg kell hagyni, nagyon illett az ízvilágba), de ez valóban inkább a desszert kategória.

A ház ramene (kis adag 890 ft) -- amit elfelejtettem lefotózni, így a hely oldaláról loptam ide egy képet róla -- nekem nagyon bejött. A ramen japán típusú, kicsit zavaros alaplé, a tészta búzatészta, ezen felül algalapocskák, fél főtt tojás és szójabab csíra és valami annyira finom és omlós marhahús, hogy tényleg felsírtam. Az alaplé elég erőteljes, nem a vízízű, hirtelenfőtt kínai ramenre hasonlít, hanem még a phonál is dominánsabb (és láthatóan sűrűbb) erősen húsos ízű (ezt vegáknak nem ajánlanám még hús nélkül sem).  

A hely ramene

Forrás: WoKame facebook oldal

A helyben szimpatikus még az, hogy a gluténérzékenyekre is gondoltak és van mindenből tamari szójaszószos verzió is és rizstésztával is lehet mindent kérni. Mi a háromfős kajánk végén kaptunk egy csokival töltött, sült mochi golyót is grátiszként, ami arra a kérdésre lehetett a látványkonyhán dolgozó szakácsok proaktív válasza, amit egymás között az asztalnál félhangosan feltettünk, hogy ehet-e itt valaki gluténmentes édességet. A kiszolgálás is megfelelő volt és nagyon gyorsan kihoztak mindent, és a króm bútorok mellett családias volt bent a hangulat. 

Az első kaja a menülap bal alsó sarkában elhelyezkedő “Fűszeres tészta” nevű étel volt (1400 ft). A pincér bevallása szerint ezt csak kínaiak szokták választani, így nem tudta megmondani mi van benne, mert még nem próbálta. Persze nekem azután nem volt kérdéses, hogy mit választok. Saját elemzésem szerint egy csípős, leginkább a mapo tofura hajazó darált sertéshúsos bő csípős barna szósszal van megkínálva a házi készítésű, kézzel húzott tészta, extra feltétként mogyoró, uborka és babcsíra (szerintem nem a vékony mungóbab, hanem a vastag szójababcsíra) van benne. Nekem nagyon ízlett és kipróbálásra ajánlom. A szósz is fincsi, a kellemesnél azért jobban csípős, de a másik finom dolog benne a tészta. Nem az a vaskos udonszerű gilisztatészta, mint ami Wang mesternél van, hanem vékonyabb, de érezhető, hogy nem durum spagetti, mert a Wang tésztájához hasonlóan ennek is van egy gumiszerű állaga, ami nekem nagyon bejövős. A tészta nincs összepirítva és összefogatva a szósszal, csak rá van téve, ahogyan egy spagettire. 

A második étel egy rizstészta, extra zöldséggel és teriyaki szósz variáció (1400 ft). A tészta elég szószos, tehát ne a kínai büfék szárazra sült tésztáját várjátok, tehát nincs összepirítva, hanem egy édeskés szójaszószos tocsogós verzió. Semmi különös egyébként és kicsit keveselltük belőle az extra zöldséget is. Ha ajánlhatok valami, akkor inkább a currys szószokat próbáljátok meg (piros és zöld is van), bár az nem a kínai, hanem inkább a thai tészták ízvilágát képviselik, de mégis eltérnek a kínai büfék pirított tésztájától. 

A harmadik képen egy yukao nevű gőzölt rizstésztás húsos táska (800 ft) volt, aminek a tölteléke egészen jónak mondható volt, de a tésztának volt egy ilyen fertőtlenítő szerre hajazó íze (bár ezzel kapcsolatosan összevesztünk a piszoár szagtalanító tabletta és a szódabikarbóna között), amit nem tudtunk hová tenni és elképesztően ragadt, feltehetően a rizsliszt miatt (utóbbival semmi gond nem lett volna). A mártogatós egy ecetes szójás kínai mártogatós volt, valamit elnyomott az ízből, de ha lehet, akkor inkább a sima búzatészta alapú gombócot próbáljátok ki.

A főételek közül a ma po marhát kértük, ami az általam ismert  verzióban darált marhahússal és tofuval készül, itt marha nyak van darált hús helyett és a tofu szerkezete valami egészen izgalmas volt, mert belül olyan, mintha a tofukocka fel lenne fújva, belül a tofu üregesnek tűnt. Ez egy csípős szósszal van nyakon öntve, így aki nem szereti a közepesnél erősebb ízeket, az csínján ezzel a fogással. Hoztak hozzá kis adag rizseket is, fejenként egyet. A mellé rendelt wok zöldség egy barna szószos mártással volt feldobva, gomba, kaliforniai paprika, karfiol és bok choy volt benne, de felejthető volt, a sok hús mellé ugyanakkor eléggé befért egy kis könnyű zöldség. 

A végét egy teás mousse-szal zártuk, ami karamell öntettel volt leöntve, elég édes volt és nagyon kellett figyelni, hogy a cukor mellett a teát is érezzük, de egy tápióka pudingtól vagy egy átlag keleti édességtől sokkal jobb volt ez a -- teát leszámítva teljesen hagyományos -- mousse. 

A kiszolgálás talán az, amire egyik értékelésben sem volt panasz, és valóban nagyon kedves pincérlány volt és az ételek is egész gyorsan jöttek. Egyetlen olyan túlmozgásos pincért észleltünk, aki már az utolsó  tunkolásunk közben láthatóan vetődött volna a tányérunkra és kifejezetten kérni kellett, hogy ne még. Tőle jött talán az egyetlen negatív gesztus is az este folyamán, amikor is a válasza a “Hogyan kell egészen pontosan kiejteni ezt a satay nevű ételt? Szatáj vagy szaté?” kérdésre az volt, hogy “Hát nem tudom, nem vagyok thai.”.  Az éppen valóban láthatóan nem volt, de mondjuk épp pincérnek látszott lenni, mi meg pont az étlapról kérdeztünk, nem a thai országelőhívót akartuk megtudni (egyébként szaténak kell mondani). Na most ezzel a válasszal nem is a csak stílusa miatt volt baj, -- bár ilyenkor egy “Nem tudom, de megkérdezem!” sokkal kifizetődőbb válasz egy pincér részéről -- hanem még a minőségével is azért, mert a satay az pont nem thai, hanem maláj és indonéz kaja. De ezt a kis incidenst messze ellensúlyozta a tulajdonos kedves de nem tolakodó érdeklődése és a már említett pincér hölgy profizmusa, aki valóban hasznos tippeket adott, csak mivel arról nem olyan kifizetődő írni, így maradt a szegény pincérfiú. 

Matyinak és Levinek köszönet a meglepi vacsiért meg a fotókért, különösen Levi azonallifotójaiért.