Nem tudom hogy mondjam el, hogy nem a fehér ruhára vágyom, hanem arra, hogy valaki várjon az oltárnál, akinek könnybe lábad a szeme, amikor meglát, megtelik a szíve boldogsággal, hálával és izgalommal mert velem élheti le az életét.

Én az öltönyösre vágyom, aki úgy néz rám, ahogy évekkel ezelőtt te tetted, annyira meg tud nevettetni, ahogyan a legjobb barátnőm gyerek korom óta, úgy vigyáz rám mint anyukám és úgy fogad el ahogy vagyok, mint a barátaim.

Már nincs baj, valaki kitölti a helyed

Helyed, ami belém meredt

Igaz nem olyan jó, mint Te

De Ő más, miért kéne az lennie?

Nem kereslek másban Téged

Elveszett minden egyes lépted

Már nem is a személyed hiányzik

A boldogságom, na az hiányzik

Nem amiatt vagyok boldogtalan

Mert nem vagy velem boldogan

Hanem mert már sokat harcoltam

Vagy mert élek, de halottan

Mostani kapcsolatom nem emel

Előbb mondanám, hogy elnyel

Talán ő nem is engem keres

Csak inger vagyok ami heves

Mégis betölt bennem valamit

Lehet öngyűlöletem vakít

Ez a kapcsolat is épp tanít?

Legyen valami ami bennem világít?

Csak egy öt percre mássz már ki a fejemből kérlek.

Kiégtem. Nem egy látványos lángolás volt, inkább lassú parázs, ami csendben hamuvá ette azt, ami valaha voltam. Már nem keresek kapaszkodót, csak sodródom, mintha mindegy lenne, hova érkezem.