Why Not?

Vicces, hogy tanulom hogyan lehet tanulni.

Kár, hogy emiatt nem tudok majd aludni.

Órákon át ülök az anyag felett.

Kár hogy nekem nincs.

Ha lenne, akkor találnék magamban kincset.

Érdekes, ahogy magához húz az ágyam.

Igazán pihenni végre, az a vágyam.

Ha belefeküdnék ott lennék ébren.

Olyan melegem volt most télen.

Már este lehet, mit keresek még ébren?

Keresek bármit, de nem találok itt semmit.

Abba hagyná lelkem az összes tesit.

Napról-napra csak magából veszít.

Látok magamon egy eret ami feszít.

Vért szívemből sebesen merít.

Viccesen szenvedek, ez is elmegy egynek.

Bár mi lennénk kik ott kint tekernek.

Tele van, mégis adnék vizet a tengernek,

Hátha elvisz engem is a rengeteg.

Mutatom mindenkinek hamis mosolyom.

Haza érek és egyből ketté roppanok.

Mondom mindenkinek, hogy jól vagyok.

Nehéz közben könnyeimet vissza fojtanom.

Nem szabad mondani, hogy mi van bennem.

Nem szabad mondani, hogy ma is alig ettem.

Csak annyit látsz, hogy itthon voltam.

De nem láttad, hogy gondolkodást túl toltam.

Bármit csinálok, értelmetlennek érzem.

Értelmetlen minden, mint a létem.

Nem tudom, miért nem látom világom szépnek,

Nem tudom mi is a gondom.

Lehet csak érzelmeim lent tartom.

Nem hiszek már a nagy szépben.

Lehet jól vagyok tulajdonképpen.

Lehet csak elrejtem magam elől,

Amíg engem bármi megöl.

Nem tudok aludni hold miatt.

Vagy gondolataim tengere miatt?

Nem tudok megfogni egyet,

Zsebembe nem találok jegyet

Egy repülőre, mi el vinne engem.

Szóval maradásra kényszerül testem.

Tovább próbálom az alvást,

Nem keresek semmilyen kihívást.

Felkelek az ágy rossz oldalán minden reggel.

Rossz gondolatok jönnek, mit kezdjek ezekkel?

Szükségem lenne egy kikapcsoló gombra,

Nyugodtan kenem vérem ömlő orromra.

Nem tudom miért indul így minden nap.

Lesz-e mikor a lelkem vagy testem mást kap?

Vagy már késő változtatni a sorsomon.

Eltemet minden egyes ostromom?

Rossz oldalt kelek fel minden reggel,

Változtathatnék-e életemen bármi tettel?

Ha látod kezemben kést, kérlek vedd el.

Hisz lehet magamba forgatom majd éllel.

Bármit teszek nem tudok előlük menekülni.

Halálos gondolataim nem akarnak enyhülni.

Nincs erőm javulás vonatára felszállni,

Csak nyakamat gyors mozdulattal felvágni.

Ne gyere közel hozzám, nem kell segítség.

Ténylegesen elnyelte létem a sötétség.

Gyerekeimnek nem mutatom meg mi az örökség.

Bár ki tudnám törölni,

Hogy ne kezdjen őrlődni.

Őrölni minden érzés,

Amit jelent létezés.

Kitörölném magam:

Úgy lennék holtan.

Ne tudják ki voltam.

Ne kapja senki agyam.

Gondolatok uralkodnak rajtam.

Eltűnt élet, amit akartam?

Vagy lehet sose volt,

Hogy lélek ne lenne holt.

Csak törölni akarom múltam,

Jelenem, és jövőm tudtam.

Ne ismerjen engem senki,

Ne tudja, hogy voltam neki.

Törlődjön ki egész lényem,

Ez lenne tényleg a lényeg.

Megszűnni mindentől,

A Lány most messze van épp,

A srác most is éppen tép.

Mindkettüknél ott a szomorú kép.

Vajon ki mer most lépni?

A Srác a lányt ölelné.

Lány mégis belé mérgét öltené.

Rossz ez a mechanika,

Tudják, hogy mi a másik titka?

Mindketten együtt lennének.

Le egymástól sose lépnének.

Boldogságban még élnek?

Elterveztem eme szép napot,

Felkelnék, de testem lefagyott.

Ágyamból kikelni nem bírok,

Magamon sebet sem hagyok.

Eltelt felettem az idő,

Savanyú lett cukros üdítő.

Nincs erőm tenni ellene,

Véget érjen elmém sötét tengere.

Fekve reszketve szenvedek,

Hagyjon mindenki, megleszek.

Jön majd egy új tervezet,

Miért nem hajt már a vágy,

Ami régen segített tovább.

Miért nem látom azt már,

Ki boldog volt, nem lomhább.

Nehéz elhagynom a szobát,

De nem találom az okát.

Nézem csak a fekete falát,

Ahogy befedi lelkem akaratát.

Miért nem látom a jobbik részem.

Fájdalmassá vált lélegző létem.

Miért kell minden percben félnem,

Hogy megteszem a régi vétkem.

Reméltem, hogy végleg elhagyom.

Elveszítem személyemmel harcom.

Sajnos az lett összes átkom,

Hogy csak elmúlásom várom.

Sokszor úgy érzem, hogy megőrültem.

Sokszor volt, hogy halálomon tűnődtem.

Sokszor nem látom igazi tükröm,

Sokszor csak belep végtelen űröm.

Most is annyira fáj a tüdőm.

Sokszor számra láncolom szűrőm.

Gondolataim le nem állnak,

Sokszor látomássá válnak.

Szétveszítik minden porcikám,

Magamból kiordítani bárcsak tudnám.

Mégis maradnak néma szavak.

Végleg le kéne állnia agyamnak.

Boldogságom előtt áll egy alak.

Ahogy látom, a múltjába ragadt.

Beszűkülnek körülötte a falak.

Kezében beszáradt köröm lakk.

Még sincs kifestve semelyik körme.

Szeme bele illik egy szűkülő körbe.

Miért áll boldogságom előtt, nem tudom.

Nézni auráját lassan már unom.

Tartozik valami hozzá,

Magától a mindent eltolná.

Láncra vágta saját kezét,

Mosollyal hajtotta le fejét.

Mozdulnék, de nem tudok.

Érzem, lábamon ott a szurok.

Kezemen érzem hideg vasat.

Tudatom lassan meghasad.

Boldogságom előtt áll egy alak.

Néz rá itt az összes ablak.

Jövője maga mögött ragadt.

Szomorúan láttam, én vagyok az alak.

Csörgő ébresztőre kapok fel fejem.

Első gondolat: gondomat felejtsem.

Második gondolat: Találjak oltalmat.

Halkítsam fejemben üvöltő hangomat.

Kómák között nézem tükörképem.

Fel nem ismerem visszanéző énem.

Ezzel most nincs idő foglalkozni.

Készülni kell, menni és rohanni.

Rohanni, hisz kihúztam addig időm,

Hogy ne tudjam nehezen venni levegőm.

Borotvapengével vágom arcszőröm.

Tükörbe látom, vágom az ütőm.

Fejem felkapom, ez csak rémkép.

Nem fogom megtenni régi énem vétkét.

Hisz ha kimutatom ki él eme agyban,

Akkor mindenki magát sebzi velem halkan.

Élhetek józanul, de minek?

Úgy legalább visszatérnek színek.

Lehetnék jó, de kinek?

Lehet el se érném azt a szintet.

Lehetek egyáltalán szabad?

Elmém magába fogva tart,

Szemem sötétben ragadt?

Szebb jövőképem miatta(m) halt.

Egy másik napra virradok?

Ma is ugyan azon agyalok.

Magamból valami itt hagyok?

Szaladva halál felé tartok.

M.K. 260523

Testeden úrrá lesz a félelem,

Kapkodod levegőt hevesen.

Jobban reszketsz, mint télen.

Szétesik világod teljesen.

Szemeidből csordulnak könnyek.

Léted remegése szüntelen.

Gondolataid mind megölnek.

Szenvedésed neked töretlen.

Megint ez a rohadt pánik.

Hitted, hogy már nincs.

A tudatod semmivé válik.

Kezemet fogja, mint egy bilincs.

Nyugtatnak körülötted emberek.

Belegondolni nem mernek,

Hogy mi történik épp benned.

Jobb ha bármit épp tesznek.

Látják rajtad, hogy szenvedsz,

Nyugtató szavakat ömlesztenek.

Te csak nem nyugvóan remegsz.

Milyen jó az életem,

Osztogatnám cukrot éhesen.

Milyen jó minden,

Elmondjam mi van itt fent?

Okom panaszra nincs,

Hisz marokban van minden kincs.

Cseréljünk egy napra,

Na de kinek is a marka?

Markomban mit láttok,

Tartjátok neki szátok.

Nyeld le vele mind,

Mind, ami elveszi színekből színt

Kapcsolat elején éreztem,

Hogy ezután lesz végem.

Sajnos így is történt.

Megölöm szívem önként.

Nincs bennem harag,

Magam építettem falam.

Nem kapkodom a levegőt.

Elmegyek nézni az erdőt.

Én vagyok az ásó,

Én vagyok a sírásó.

Én vagyok a koporsó,

Én vagyok a halott ki az utolsó.

Álmodtam egy szép helyet.

Átment rosszba igaz helyett.

Megmutatta, nekem nem való

Elmesélek egy kisebb story-t.

Ami fejemben mindenkit szólít.

Egyszer láttam valamit az útszán,

Ideig csak nézegettem furcsán.

Közelebb kerültem valamihez,

De nem láttam tisztán, hogy ki ez.

Ruhája koszos, teste ernyedt,

Cipője foltos, arca sebzett.

Ijesztően áll a vak sötétben,

Mégis látszik mennyire törékeny.

Bátorságot vettem, s oda mentem.

Szóltam hozzá kicsit rémülten.

Néma volt, válaszra sem méltatott.

Szeme üressége belém hatolt.

Akkor egy fura érzés elkapott,

Mintha én lennék ki itt halott.

Olyan szemcsés a tekintetem,

Ami bent van azt elégetem.

Nem állhatok itt ilyen meredten,

Miközben ég beszürkült felettem.

Később valahogy haza keveredtem,

De nem nyugodtam meg teljesen.

Vártam haza a családomat.

Hátha megértik a világomat.

Meséltem, de nem láttak embert,

Nem találtak senkit ki szenvedett.

Nem hittek igaz szavaimnak,

Féltem, hogy csak kitagadnak.

Alvásnál nem hagyott nyugodni,

Ismeretlen? Vagy tudom ki?

Zakatoltak gondolataim hosszasan,

Logikai kapcsolatok fogtak szorosan.

Válaszok nélkül hajtottam fejet.

Álmomban is kaptak kérdések teret.

Vissza emlékeztem mindenére,

Megláttam: Ő a lelkem egy része.

(Vagy esetleg az egésze?)

Nem hiszek már az úrban,

Rohanok a pokolba, ha úgy van.

Tönkre tettem magam tudtam.

“Jól vagyok” sokat hazudtam.

Sétálok erre egyet,

Nem mozdítok hegyet.

Tán leszek, ki úgy szeret,

Ahogy engem nem lehet.

Megpróbáltam jó lenni,

Rosszamat nem lehet elvenni.

Megfelelni akartam mindenkinek,

Láthatsz valakinek, de mindegy kinek.