hopp

Valahogy mindig úgy gondoltam, hogy már elég erős vagyok megküzdeni a szorongásommal, a pánikommal, a gondolataimmal, a félelmeimmel, anélkül, hogy önbántalmazáshoz kellene folyamodnom, nem számoltam pontosan, de körülbelül ez sikerült is 6-7 èven át, mert egyszer sem tettem semmit ez idő alatt.

"Nem azért nincs önbecsülésed, mert kevés vagy. Hanem mert túl sokszor választottad magad helyett másokat."

Szinte szétrepedek a saját létezésemtől. Túl sok vagyok magamnak fény, zaj, lüktetés. Az ereimben nem vér folyik, hanem valami élesebb, gyorsabb, ami belülről feszít szét. Minden érintés túl intenzív, minden gondolat túl hangos. Élek. Tényleg élek. És ez majdnem fáj, annyira jó.

Mert hol volt, hol nem volt, hogy gondoltam ránk

Az álmaimban már nem vagy szomorú

“Mi van, ha nincs senki? Mi van, ha úgy éljük le az életünket, hogy senki sem vár?”

Lágyan

Van valami benned, ami időnként felbukkan. Egy emlék, egy gondolat, egy érzés, amit inkább elnyomsz, mert könnyebb nem foglalkozni vele.

miért hasznàljuk ilyen keveset azaz kb egyàltalàn azt a kifejezèst, hogy szívrepesztő? Lehet egyszerre mellèknèv ès főnèv is ahogy az angol hasznàlja heartbreaking ès a heartbreaker.

honestly csak addig maradok amig a kutyam itt van mert megigertem hogy ot felnevelem es belehalnek azaz bele is fogok ha valami tortenik vele.