BugaJakab

Lassan elvonulnak a téli felhők, és abbamaradnak a végeláthatatlan esők is. Február második fele már igazi tavasz itt, indul az az időszak, amikor Lisszabon a legszebb arcát mutatja.

Lisszabon, a fény városa, minden utazó bakancslistáján előkelő helyen szerepel. A meredek utcák, az óceán felől érkező sós szellő és a sárga villamosok látványa azonnal rabul ejti az embert. Azonban, mint minden népszerű úti célnak, Lisszabonnak is megvannak a maga „csapdái”, amikbe az elsőbálózók könnyen besétálnak.

Hogy ne a bosszankodásról, hanem az élményekről szóljon a nyaralásod, íme az 10 leggyakoribb hiba és a profi tippek, amikkel elkerülheted őket.

1. hiba: Órákig sorban állni a 28-as villamosra

A sárga, fa burkolatú 28-as villamos Lisszabon egyik legfontosabb jelképe. Sokan úgy gondolják, hogy ez a legjobb módja a városnézésnek, ezért képesek 1,5–2 órát várakozni a végállomáson a tűző napon, hogy aztán egy heringjáraton, az értékeikre görcsösen ügyelve zötykölődjenek végig a városon.

Mit csinálj helyette? Pattanj fel a 24-es villamosra! Ez a vonal sokkal kevésbé zsúfolt, gyönyörű útvonalon halad át a Chiado és a Campolide negyedek között. Ha pedig kifejezetten a dombra feljutás a cél, használd a történelmi siklókat (ascensor), mint a Gloria vagy a Bica. A 12-es villamos a belvárosban ugyanonnan indul, mint a 28-as, de jóval kisebb a forgalom rajta, igaz, kisebb kört is tesz - de ezzel is fel lehet jutni a két nevezetes kilátóhoz Alfama szívében: a Miradouro Portas do Sol-hoz vagy a Miradouro de Santa Luzia-hoz.

Pro tipp: Ha mégis ragaszkodsz a 28-ashoz, menj el a végállomásig (Cemitério dos Prazeres - Campo de Ourique), és onnan indulj vissza a központ felé késő este vagy kora reggel.

2. hiba: Rossz cipőválasztás (A „halálos” macskakő)

A lisszaboni utcák híresek a calçada portuguesa-ról, azaz a gyönyörű, fehér-fekete mintás mészkő borításról. Ez vizuálisan csodás, de gyakorlatilag egy jégpálya. Ha esik az eső, vagy ha a kövek már tükörsimára koptak, a magassarkú, a sima talpú papucs vagy a divatos, de tapadásmentes cipő garantált lábfájáshoz vagy eséshez vezet.

Mit csinálj helyette? Hozz magaddal egy erős tapadású, kényelmes sportcipőt. Lisszabon a „hét domb városa”, itt nem távolságokat, hanem szinteket mérünk. Nap végére a lábaid hálásak lesznek érte.

3. hiba: Csak a Pastéis de Belém-re koncentrálni

Félreértés ne essék: a belémi kolostor melletti eredeti cukrászda ikonikus, és a receptjük titkos. De az, hogy a fél napodat a sorban állással töltöd egyetlen süteményért, miközben Lisszabon tele van világszínvonalú pékségekkel, nagy hiba.

Mit csinálj helyette? Kóstold meg a Pastel de Natát máshol is! Sok helyi esküszik a Manteigaria vagy a Pastelaria Santo António kínálatára. Ezeken a helyeken gyakran látod, ahogy frissen, melegen jön ki a tálca a sütőből, és a sor is sokkal gyorsabban halad. Szórd meg bőségesen fahéjjal, ahogy a portugálok teszik!

4. hiba: Azt hinni, hogy az étvágycsináló falatkák ingyen vannak

Amint leülsz egy étteremben, a pincér szinte azonnal hozhat kenyeret, olívabogyót, sajtot vagy kis pástétomokat. Sokan azt hiszik, ez a ház ajándéka (mint máshol a víz vagy a kosár kenyér). De vigyázat: Portugáliában amit megeszel (vagy akár csak megnyitsz), azt ki fogják számlázni.

Mit csinálj helyette? Ha nincs szükséged az előételekre (couvert), nyugodtan és udvariasan küldd vissza őket az elején: "No, thank you". Ez teljesen elfogadott, és nem fognak furcsán nézni rád. Ha viszont megkívánod a helyi sajtot, tudd, hogy fizetni fogsz érte (általában pár eurót).

5. hiba: Csak a legturistásabb negyedekben maradni

A legtöbb látogató a Baixa, Chiado és Alfama háromszögben tölti az összes idejét. Bár ezek gyönyörűek, Lisszabon igazi, modern és vibráló arca ezen kívül is létezik.

Mit csinálj helyette? Látogass el az LX Factory-ba, ami egy régi gyártelepből kialakított művészeti és gasztro-negyed az április 25. híd egyik lábánál. Vagy tölts el egy estét a Principe Real negyedben, ahol elegáns parkokat, különleges butikokat és a helyiek által kedvelt borbárokat találsz. Ha pedig a modern építészet érdekel, a Parque das Nações (az 1998-as Expo helyszíne) az óceáriummal teljesen más hangulatot áraszt.

6. hiba: Azt gondolni, hogy a „Baixa” (belváros) a legjobb hely a vacsorához

Sok turista a központi tereken (Rossio, Praça do Comércio) és az azokból nyíló sétálóutcákban (pl. Rua Augusta) ül be enni. Itt a pincérek sokszor több nyelven hívogatnak be, de az ételek minősége gyakran elmarad a várttól, az árak pedig a módosabb turisták pénztárcájához vannak szabva. Ugyanez a helyzet Belémben is

Mit csinálj helyette? Menj el Arroios vagy Estrela negyedekbe, vagy csak sétálj fel Alfama kisebb mellékutcáiba. Keresd a „Tascas”-okat (kicsi, családi éttermek), ahol papírterítő van az asztalon, és a menü kézzel van írva. Ha látod, hogy helyi munkásemberek vagy családok esznek ott, jó helyen jársz.

Pro tipp: Kóstold meg a „Prato do dia”-t (napi menü), ami általában friss, laktató és nagyon olcsó.

7. hiba: Csak a főszezonban (július-augusztus) gondolkodni

Lisszabon ilyenkor perzselően forró lehet, a szűk utcákban gyakran megáll a levegő, a tömeg pedig néha fojtogató. Ráadásul a szállásárak is ilyenkor a legmagasabbak.

Mit csinálj helyette? Látogass el május-júniusban vagy szeptember-októberben. Az időjárás ilyenkor tökéletes a városnézéshez (20-25 fok), és sokkal élhetőbb a város.

Extra tipp: Ha szereted a bulit, a júniusi Santos  Populares fesztivál (főleg június 12-13.) felejthetetlen: az egész város sült szardínia illatú, és minden utcasarkon szól a zene.

8. hiba: Megvenni minden útra a külön jegyet a metrón/villamoson

Sokan minden alkalommal a jegyautomata előtt sorakoznak, és 2 euró feletti összeget fizetnek egyetlen útért a buszon vagy villamoson (a sofőrnél váltott jegy pedig még drágább!).

Mit csinálj helyette? Vegyél egy Viva Viagem kártyát (0,50 €), és használd a "Zapping" opciót. Tölts rá 10-15 eurót, és így minden utazás jelentősen olcsóbb lesz, ráadásul érvényes a metróra, buszra, villamosra, sőt még a CP vonatokra is (pl. Sintra vagy Cascais felé).

Vagy: Ha rengeteget tömegközlekedsz, a 24 órás jegy is jó befektetés lehet. Alig több, mint 6 euró, és a történelmi Lisszabon határain belül bármennyit közlekedhetsz vele. A 24 óra nem a vásárlástól, hanem az első jegykezeléstől számítódik. Ha a városkörnyékén is akarsz utazgatni, a Zapping a jó megoldás.

9. hiba: Kihagyni a folyóparti naplementét (vagy rossz helyről nézni)

Sokan a várban (Castelo de São Jorge) várják meg a naplementét. Bár gyönyörű, a záróra miatt gyakran pont a legszebb fények előtt terelik ki az embereket, és a tömeg itt is nagy.

Mit csinálj helyette? Irány a Ribeira das Naus (a Praça do Comércio és a Cais do Sodré között). Itt a folyóparti lépcsőkön ülve, utcazenészeket hallgatva nézheted, ahogy a nap pont a híd mögött bukik le.

Még jobb: Menj át komppal (Cacilhas irányába) a folyó túloldalára, és vacsorázz a Ponto Final étterem környékén a parton – onnan látod Lisszabon teljes kivilágított sziluettjét. A legszebb naplementét innen májusban és októberben lehet látni.

10. hiba: Csak a „fő” múzeumokat látogatni

A Jeromos-kolostor lenyűgöző, de a többórás sorban állás elveszi az ember kedvét. Nyáron ráadásul a tűző napsütés miatt még rosszabb a várakozás. Sokan csak a legnépszerűbb helyekre koncentrálnak, és lemaradnak Lisszabon intimebb arcáról.

Mit csinálj helyette? Nézd meg az Azulejo (Csempe) Múzeumot. Egy régi kolostorban található, és segít megérteni Portugália egyik legfontosabb művészeti ágát. Vagy látogass el a Calouste Gulbenkian Múzeumba, aminek a parkja is csodálatos. A múzeum a világ egyik legértékesebb magángyűjteményét rejti.

Lisszabon akkor a legjobb, ha nem sietsz. Ne akarj mindent egyszerre látni - úgysem fog sikerülni! Tapasztalatból mondom: több mint 6 éve élek itt, és még nekem sem sikerült. Hagyd, hogy a város sodorjon magával, tévedj el Alfama sikátoraiban, igyál meg egy ginjinha-t (meggylikőrt) egy sarki árusnál vagy kapualjban, és mindenekelőtt: viselj kényelmes cipőt! Ha télen vagy április környékén jössz, nem árt egy kicsire összehajtható esőkabát sem.

A kedvenc tanácsom? Ne félj eltévedni! Lisszabon legszebb pillanatai sokszor akkor találnak meg, amikor elrakod a térképet.

- Az a geci kéne ott ami bassza azt a szart.

Furcsa mód tudtam mit akar. Kihozom neki.

-Hát pont ez kell!!

Isaac barátom pénteken lediplomázott Bécsben, ezzel ő lett az első azande antropológus (ami elég vicces, hiszen).

– Hogy mit hol vesznek be?

– A spermát.

– De mi van vele?

– Hol veszik be a spermát?

– Beveszik?

– Remélem, mert most reggel nyolcra kaptam időpontot.

P.-nek kezdett elege lenni a biztonsági őr értetlenkedéséből, de akkor reggel, a SOTE Baross utcai épületének főportájánál egy kicsit még viccesnek találta a párbeszédüket. Persze már csak hét perce volt odaérni, és úgy tűnt, az őr még a legközelebbi vécéig sem tudná útba igazítani. Szerencsére épp meglátta a szemközti falon az információs táblát, azt írta: Asszisztált Reprodukciós Osztály - III. emelet.

– Ide megyek – paskolt a fémre már az őrre vissza se nézve, és elindult felfelé a főlépcsőn.

De csak a második emeletig jutott, ott ugyanis vége volt a lépcsőháznak.

P. visszament tehát a főportához, ahol – hála istennek – már ott ült egy lilásvörösre festett hajú, csontos asszony. Természetesen a biztonsági őrrel beszélgetett, aki a portásfülke nyitott ablakán bedőlő felsőtesttel épp magyarázott neki valamit.

– Na, ugye hogy nincs ott! – köszöntötte az őr az épp visszaérkező P.-t.

– Jó reggelt! Az Asszisztált Reprodukciós Osztályt keresem – szólt P. a nőhöz, a biztonsági őr feje fölött. – Itt, a táblán azt írják, hogy harmadik emelet, de nincs is harmadik emelet.

– Persze, át kell menni a pavilonba – válaszolt a portás, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. P. kezdte elveszíteni a türelmét.

– És oda hogy jutok át?

– A pavilonba?

– Oda.

– Itt lemegy az alagsorba, ott a büfé. Ott befordul…

– Merre?

– Hát erre – mondta a portás a jobb kezével balra kígyózó mozdulatot téve.

– Balra?

– Igen, erre, így – és megismételte a mozdulatot a bal kezében lévő tollal is. – Aztán elmegy a folyosó végéig, és ott a lifttel fel a harmadikra. Vagy a harmadikra az a lift lehet, hogy nem megy fel, csak a másodikra, és akkor onnantól lépcső. Ott van a meddőségi.

– Mármint hol ott, a másodikon? – A meddőségi szótól megfeszültek az izmok P. nyakában.

– Dehogy a másodikon, a harmadikon. Hát oda van írva – bökött a portás fejével az információs tábla felé.

P. már indult volna, de a biztonsági őr még közbeszólt:

– Én is ezt próbáltam neki magyarázni, de elindult felfelé a lépcsőn.

P. a nyugodt, mosolygós, de alapvetően tartózkodó emberek közé sorolta magát, ezért is lepődött meg, hogy emelt hangon válaszol.

– Nem, nem ezt mondta, és ne szórakozzanak már velem, ide van írva a táblára, hogy Asszisztált Reprodukciós Osztály - III. emelet, mögötte meg van egy kurvanagy lépcső, és akkor én elindulok a lépcsőn felfelé, és én vagyok a hülye? Hogy nem jövök rá magamtól, hogy igazából LEFELÉ kell elindulni, és át kell menni az izébe…

– Pavilonba – segítette ki a portás.

– A kibaszott pavilonba, ahol azt sem tudják, hányadik emeletig megy fel a szaros liftjük?

– Sajnálom, nem akartuk megbántani. Lemegy, a büfénél elfordul, aztán a folyosó végén fel. Szaladjon, mert el fog késni – igyekezett biztatóan mosolyogni a lilásvörös haj alatt a nő.

P. leszaladt a lépcsőn, a büfénél balra fordult, a folyosó végén pedig hívta a liftet, az viszont sehogy nem akart megérkezni, és mivel már két perccel elmúlt nyolc óra, elindult felfelé a felvonó melletti, kisebb lépcsőházban. A legfelső szintre érve rájött, hogy járt már ezen a folyosón, csak az előbb a főlépcső felől érkezett. Ezek szerint ez is csak a második emelet. Az egyik kezelő ajtaja nyitva volt, benn egy kismamától vett épp vért két nővér, egyikük szúrós tekintettel nézett ki a nő vénája fölül a folyosón egyre tanácstalanabbul szuszogó P.-re, aki mérgében néhányszor még a kezeit is a combjához verte. Gyerekkora óta így viselkedett, ha tehetetlennek érezte magát, hirtelen túl hosszúnak tűntek a karjai, nem tudott mit kezdeni velük, minduntalan a combjához ütköztek.

– Segíthetek? – kérdezte a másik nővér a kezelőből kilépve.

– Jó reggelt, igen, remélem. Az Asszisztált Reprodukciós Osztályt keresem. Spermaleadás.

Úgy gondolta, ezzel a szóval rávilágít a helyzet abszurditására, és a vele közel egykorú nővérrel valamiféle cinkosság alakul ki köztük, ha beavatja, hogy itt a táskájában, egy alufóliába csavart vizeletminta-tégelyben egy kis geci lapul, amit nem egészen egy órája maszturbált ki magából otthon egy amerikai pornószinésznő szaunai jelenetét nézve. Azaz csak a maszturbáció elején nézte a jelenetet, a befejezéshez fel kellett állnia, orgazmus közben pedig a tégelyt kellett a makkjához tartania, ügyelve arra, hogy az ejakulátum teljes egészében a tégelybe jusson. Orgazmus közben. Agyrém. Nem is jött annyi, amennyi szokott, képtelen volt koncentrálni. Vagy pont koncentrálni tudott, és lazítani nem? Nem volt benne biztos.

De a nővérnek nem is rebbent az arca. Persze miért is rebbent volna. Minden nap ilyenekről hall. Ez a munkája.

– Itt a lépcsőn visszamegy az alagsorba. A büfénél átvág egyenesen, és ott a folyosó végén felmegy a lifttel a pavilonba.

P. talán még soha nem gyűlölt annyira szót, amennyire akkor reggel a pavilont meggyűlölte. Tehát a portás rosszul mondta, a büfénél nem balra, hanem jobbra kellett volna fordulnia. Nyelt egyet, megköszönte a segítséget, és elment. Két perccel később végre megtalálta a megfelelő liftet, amivel felment a harmadikra, és amikor meglátta a plafonról lógó fa gólyákat meg a falakat borító több száz babafotót, torkába ugró gyomra tudatta vele, hogy jó helyen jár.

– Jó reggelt, spermaleadásra jöttem – mondta a regisztrációs pultnál ülő nővérnek.

– Név?

– K. P.

– Nem a magáét kérdeztem, hanem a feleségéét. Azon tartjuk nyilván magát is.

– Nem a feleségem, élettársam. T. Z.

– Elkésett. Nyolcra kellett volna jönnie, már bement egy másik úr. Ezt addig töltse ki – lökött elé egy papírt a nővér, P. pedig írni kezdett. – A tégelyre ráírta az adatokat?

– Igen, a nevemet ráírtam.

– Az nem jó, a felesége nevét kellett volna.

– Az én spermámra?

– Igen, mondom, hogy azon tartjuk nyilván a párt. Írja rá szépen a felesége nevét.

P. előbányászta a táskájából a tégelyt, leszedte róla az alufóliát, és nézte a vizeletre méretezett pohár alján a neonfényben egyre kevesebbnek, egyre betegebbnek tűnő gecijét. A poháron lévő matricán természetesen nem volt már hely egy újabb névnek.

– Kaphatnék egy matricát vagy egy filcet? – próbálkozott.

– Nem tartunk ilyesmit, de a tájékoztatón, amit a legutóbbi alkalommal kaptak, világosan rajta van, hogy pontosan mit kell a mintára írni. Komolyan mondom, nem értem, miért olyan nehéz ezeket elolvasni.

– De matrica vagy filc nélkül nem fogom tudni ráírni a barátnőm nevét.

– Akkor menjen haza, kérjen egy másik időpontot, és akkor majd remélhetőleg nem felejti el ráírni, amit kérünk.

Ekkor P.-nél végre betelt, ha nem is a spermagyűjtő, de egy másik, csak átvitt értelemben létező pohár.

ez egy olyan könyv, amit egyszerűen nem lehet értékelni. pontosabban szerintem nem szabad. ahogy a cím talán sejteti, a "lúgos orvos" áldozata mesél, amit a szerző regényszerűen megírt anyaga és vallomások, levelek kereteznek

azt gondolom, fontos könyv és eszméletlenül bátor Renner Erika, aki kendőzetlenül beszél az őt ért támadásról és a jogi ügyekről is. éppen ezért kell hozzá idő és tér, nem egy bkv-zás közben olvasandó könyv. és akármennyire nyílt és őszinte a közlés, nem tolakodó, nem szenzációhajhász. körültekintő, alapos, s talán picit hosszú is

a könyv végén szót kap Erika két gyereke, a barátnői és a párja is. szerintem ez kitűnő nézőpont a végére, mert a támadásnak nem csak az áldozat volt az áldozata