Beajánlott nekem az algoritmus egy olyan bölcselkedős videót, de nem bírtam sokáig hallgatni. Ráadásul az a géphang, ami még az írásjeleket meg a becsillagozásokat is felolvassa... pfff
Inkább átfutottam az alatta levő infókat.
A téma: ha egy nő egyedül él, az még nem baj.
Ehhez jön 5 igazság, amit "senki nem mond el".
1. – A magány nem bizonyíték arra, hogy baj van veled
Végre meghallod a saját belső hangod, és visszaveszed az önbecsülésed darabjait.
2. – A figyeleméhség nem szerelem
Egy üzenet dönti el a napod értékét? Vissza kell venni a hatalmat a várakozástól.
3. – A női erő nem attól nő, hogy valaki végre észreveszi
Nem kell kisebbnek látszanod a szeretetért, az erő apró, hétköznapi döntésekben, határokban jelenik meg.
4. – A férfi nélküli idő nem üres idő, hanem tanítótér
Visszakapod az idődet, a tested jelzéseit, a saját tempódat, a jövő új lehetőség.
5. – A legnagyobb fordulat: amikor már nem hiányként meséled el az életed
A láthatatlan szégyen elengedése, már nem magyarázkodsz, nem kérsz engedélyt arra, hogy jól legyél.
A válásom után évekig nem bírtam ránézni még egy hím molylepkére sem. Nem értette a környezetem. Ilyenekkel szórakoztattak:
- Fel kell ülni azonnal a lóra, ha ledob!
- Ha nem randizol, be fogsz savanyodni!
- Ne legyél már ilyen búskomor, engedd el a múltat!
Eleinte próbáltak összehozni valakivel. Véletlenül direkt voltak ott facér fickók, ahova bulizni hívtak az ismerőseim.
Unszoltak, vagy saját kezükkel regisztráltak mindenféle oldalakra, hogy ismerkedjek. Pár emberrel találkoztam is, mert jólesett beszélgetni valakivel, aki magasabb az etetőszéknél, de ennyi.
Volt, aki nem értette, miért neten ismerkedem, mert "egész jól nézek ki", vagy azt mondta, nem hiszi el hogy egy ilyen érdekes csajnak nincs pasija.
Arról az oldalról nézték, hogy miért nem választ engem senki, nem onnan, hogy miért nem választok senkit.
Még Máté Péter is azzal énekli tele a világot abban a hülye dalban, hogy
"Termés nélkül termőfölded mondd, mit ér,
És a leány a fiú nélkül mondd, mit ér?!"
(vagy valami ilyesmi)
Aztán jött a következő stáció: elkezdték elrejtegetni előlem a férjeiket és pasijaikat, hogy 8 másodpercnél tovább ne is maradjak egyikkel sem egy légtérben, mert ha "nem kell senki", akkor már biztosan kinéztem valamelyiket.
És igen, legyeskedtek körülöttem olyanok is, akik azelőtt szinte köszönés nélkül mentek el mellettem a lépcsőházban. Az egyik átjött, mert látta hogy "lóg a konyhaszekrényem ajtaja", és ő majd jól megszereli. A másik pont arrafelé csámborgott cigizés közben, ahol a virágokat locsoltam a gangon. Volt aki konkrétan felhívott telefonon, hogy szerdán átjönne vigasztalgatni. (fogalmam sem volt, hogy küldjem el kulturáltan a bulonyba, hogy örüljön, a szép családjának, a szerető feleségének, és ne hívogasson többet).
Ezek azt hitték, hogy úgy ki vagyok éhezve, hogy a falat kaparom kínomban. Senki sem értette meg, hogy a lelkem fáj, hogy most gyógyulok, és ehhez nem kell senki, csak hogy mindenki hagyjon békén. A napi ölelés és puszi szükségleteimet a gyerekeimtől és a kutyámtól kapom, mert mástól el sem bírnám viselni.
És akkor feladták az összehozósdi akciókat, a bepsróbálkozósdikat, úgy döntöttek, hogy akkor biztosan leszbi vagyok.
Nem cáfoltam, mert így végre leszálltak rólam.
Igazából valamikor nyüzsgő, társasági emberke voltam, de elég volt. Egyedül lenni sokkal jobban szeretek, mert így vagyok egész. Máskülönben elvárásokkal és feladatokkal bombáznak, meg akarják mondani, mit gondoljak, mit tegyek, hogyan osszam be az időmet, hogyan kéne kinéznem "az én koromban".
Igen, néha egy nehéz nap után jó volna valakinek az oldalához bújni, aki megsimogatja a fejemet, és azt mondja, minden rendben lesz, de ez benne van a kutyám szemében. Vele kölcsönös bizalom van, és ez jó.
Szerelem?
Setét verem. És egy kis testi szükségletért nem fogok felszedni valami épp ráérő seggfejet, csak hogy legyen egy közepes orgazmusom.
discoholicmusic
blakekathryn
theartofmadeline
dededos
vaporwave
origamiaround
romaincrisis
