#sarok

Lattam bohocot ki zokog,

Lattam baratokat....

Mert amúgy kurvaszar minden reggel valaki olyan mellett ébredni akit gyűlölsz, nézni őt reggel a tükörben, és undorodni tőle, mellette ülni a buszon és egész nap a suliban. Sőt, mikor végre nyugalomban lennél, mert hazaértél, akkor is ottvan, megszólal a fejedben, szíd, gyaláz, elmond mindennek. Addig, amíg leroskadsz a sarokba, a könnyeid ömlenek, ő meg csípőre tett kézzel föléd áll ls kinevet. És este mellé kell lefeküdnöd, bármerre fordulsz az ágyban, szembetalálod magad vele.

És elköltözöm majd külföldre az egyetem után, vagy még közben, nagy tervekkel, karriert, családot vágyva.

És ott találom majd magam, külföldön, eléggé távol a családtól ahhoz, hogy fent tartsam a "jól vagyok" látszatát, ha majd felhívnak ünnepekkor, miközben az egyszobás panellakásomban ülök a sarokban.

És a kezemben nem gyerekkéz lesz majd hanem az üveg nyaka.

És felkelek majd minden reggel és dolgozni megyek majd egy olyan helyre amit utálok, olyan emberek közé akiket utálok.

És keresek majd annyit, hogy kifizessem a lakbért és a rengeteg piát meg cigit - de többet nem.

És fogok még futni, de már nem élvezetből, csak hogy ne hízzak el. Az már a vég lenne.

És néha kitalálom majd, hogy elég ebből, jobban is tudok élni, és elmegyek színházba, koncertre, moziba. És egyre csak azt érzem, hogy túl sokan vagyunk egy túl kicsi helyen, hogy elszívják előlem a levegőt, hogy nem hallom tőlük a gondolataimat. És még az első szüneten kiszökök hátul és hazamegyek és hagyom az egészet a francba.

És otthon megint rámszakad a csend és magány.

Talán macskám is lesz, hogy még szánalmasabb legyen.