Amikor Ăștra kelsz önmagad felĂ©,a lelked vĂĄlik az irĂĄnytƱddĂ©.
Ć tudja, hol kell megĂĄllni,hol kell megpihenni,
és hol kell tovåbbengedni azt, ami mår nem szolgål.
Vannak talĂĄlkozĂĄsok,amelyek balzsamkĂ©nt simulnak a szĂvre.Mintha egy fĂ©nyes tisztĂĄsra lĂ©pnĂ©l,ahol a csend nem kĂ©rdez, csak ölel,
és emlékeztet arra,hogy ki vagy valójåban.
MĂĄs talĂĄlkozĂĄsok sebeket hordoznak,
és a fåjdalom hangtalanul åtszivårog.
De a gyĂłgyulĂĄs ĂștjĂĄn megtanulod:nem minden könny a tiĂ©d,nem minden teher neked szĂłl.
Van, amit szeretettel visszaadhatsz a szélnek.
A belsĆ Ășton nem harcolni kell, hanem hallgatni.
Figyelni, ki mellett nyĂlik a lĂ©legzet,
ki mellett halkul el a szĂvverĂ©s,
és ki az, aki mellett felragyog benned az élet.
Keresd azokat,
akik nem elvesznek belĆled,
hanem emlékeztetnek a fényedre.
Akik nem siettetnek,
nem formĂĄlnak,
csak kĂsĂ©rnek.
Mert a gyógyulås nem cél,
hanem hazatérés.
Ăs aki egyszer elindul ezen az Ășton,
mĂĄr soha nincs egyedĂŒl.
LupĂĄs Adrienn












